Mi a humánusabb; az altatás vagy a meghalni hagyás? Te mit választanál?

Nincs olyan, hogy "csak öreg". Minden tünetet valamilyen betegség vagy elváltozás okoz és nagyon sok mindent lehet kezelni, ha rájön az ember a pontos okokra és rászánja az időt.

Mikor egy kutya nem akar mozogni, el kellene vinni dokihoz, aztán lehet neki izületvédőt, fájdalomcsillapítót vagy olyan injekciót adni, ami az izületi nedvet pótolja (vagy legalábbis oda adják és fél évig meg van oldva azon a helyen a gond), el lehet járni fizióra, otthon is lehet maszírozni a kutyát és olyan feladatokat csinálni vele, amik az izületek túlzott terhelése nélkül építik az izmokat.

Én annó az öreg kutyámat rendszeresen maszíroztam, csináltunk egyszerűbb balance feladatokat és ennek köszönhetően még az utolsó előtti nap is boldogan sétált 15 évesen, mikor pedig a doki azt mondta, uh-val alátámasztva, hogy elkezdtek leállni a szervei és túlzottan elszaporodtak a daganatok és az altatást javasolná, elengedtem...

10 éves korától többször került olyan állapotba, hogy maga alá piszkított és nem tudott járni, de olyan szinten vissza tudott jönni belőle, hogy utána 10 km-t is lesétált a többiekkel.

Szóval mindennek van oka, nagyon sok minden javítható és én sem azt mondom, hogy minden héten ott kell ülni a dokinál és kutatni a lehetséges megbetegedéseket az akkor teljesen vidám kutyában, de mikor baj van, igenis el kell vinni az állatkórházba és nem csak meghúzni a vállunkat, hogy ez természetes.

Az öregség nem betegség. Semmiképpen sem altatnék el egészséges kutyát, csak azért mert öreg. Neki is joga van az öregkorhoz, mint bármelyik családtagomnak.

Csakis akkor altatnék el kutyát, ha menthetetlenül beteg, a halálán van, és szenved. Ennek nincs köze életkorhoz.

Nem altatnám el, mert bárki tévedhet, de a természet ritkán teszi!

Múlthónapba 13+ éves a szoba pincsi keverékünk bezabálta a dobozos cukrozott kakaópor negyedét, okádott fosott mire hazaértünk, meg nem evett ivott vagy egy hétig, már mindenki itt anyázott rám, hogy altassam el meg mit hagyom szenvedni vigyem az orvoshoz!

Mára fut szalad, csetlik-botlik, köszöni jól van !!!

17 éves volt.

Először romlott a hallása, majd 12 évesen daganatos lett - kigyógyult, romlott a látása, kihullottak a fogai, elkezdtek fájni az ízületei, 15 éves korára a rossz látás helyett teljesen meg is vakult, egyre kevesebbet evett és ivott, sétálni már 16 éves korára nem lehetett vele - egy ház körüli séta volt kb 35-40 perc.

17 éves korára újra daganatos lett, műthetetlen volt, de még adtak neki kb fél évet a korára való tekintettel. Rosszul nem volt, élt volna. DE ez már nem volt így jó élet.

Enni nem tudott a segítségem nélkül, a már rossz szaglás miatt nem találta meg nélkülem az itatótálat sem, szinte mindennek neki ment ha mászkált is egy keveset a lakásban, a sétát ekkorra rég pelenka váltotta le.

Imádtam, 17 éve hű társam volt. De az, hogy fekszik és vegetál már nem volt méltó hozzá. Nekem dolgoznom kellett nem tehettem meg, hogy egy fél évet otthon ülök a szinte mozgás képtelen, vak, süket, önellátásra abszolút képtelen kutyámmal akinek az állatorvosi költségei is az egekbe ugrottak. Naponta rettegtem attól, hogy arra megyek haza, hogy nélkülem természetes úton vagy valamilyen otthoni apró balesetben meg fog halni.

Azt választottam, hogy békésen a karjaimban haljon meg. Össze tört a szívem, hogy el kellett engednem, de elengedték. Mert neki ez volt a jó. Ha nem, akkor is szeretnék ebben a tudatban maradni. Simogattam és ölelgettem az utolsó lehelletéig, nem egyedül halt meg ameddig én dolgoztam. Ez sokat segített abban, hogy feldolgozzam az elvesztését. 17 év..Mintha egy gyerekemet vesztettem volna el.

Ha a helyzet úgy hozza félre kell tenni azt, hogy a lelkednek mi a megnyugtatóbb. Ha még fél évet szenvedni hagyom az neki se lett volna jó. És azt hiszem nekem sem. Így látni valakit szívszórító akkor is, ha természetes dolog az öregség.

Egy kicsit ilyenkor akaratlanul is istent kell, hogy játszunk. Az, hogy te mit gondolsz teljesen lényegtelen, mert nem a te állataid. Minden gazdi tudja, hogy mi a legjobb a kutyájának. Mindig lehetne találni valamit amit másképp kellett volna vagy másképp lehetett volna csinálni, de végső soron emberek vagyunk. Nem tudunk mindig tökéletes döntéseket hozni. Az agy és a szív harcol egymással, és valahol mind a kettőnek igaza van. Mindig tudnánk nekik adni akár csak 5 percet még, de az agyunk már tudja, hogy milyen végkimenetelekkel számolhat.

Egyebet nem tehetünk mint hallgatunk a megérzéseinkre és mind a két döntés esetén szembe néznünk annak a következményeivel.

Hagyhatsz még egy kis időt a szerettednek, hogy veled legyen, mert ezt a kutya is akarja még, és akkor azzal fogsz szembesülni, hogy már vagy sokkal rosszabb állapotban búcsúztok, vagy időd sem lesz búcsúzni. Vagy elbúcsúzol tőle abban a tudatban, hogy legalább egy órája, napja, hete, hónapja még hátra lehetett volna mielőtt olyan rossz állapotba kerül, hogy ő maga menjen természetes úton.

SOSINCS JÓ VAGY ROSSZ DÖNTÉS. Döntés van aminek valamelyik következményét és súlyát ígyis-úgyis magaddal cipeled életed végéig. Most, hogy te melyiket akarod magaddal vinni az megint csak a te döntésed. Nincs önző döntés sem, a kutya olyan mint egy gyerek. A végsőkig ragaszkodik hozzád.

SENKI döntését nincs jogod megkérdőjelezni. Ez egy nagyon fájdalmas dolog anélkül is, hogy egy random ember a neten keresztül meg akarná mondani, hogy mit csinálhattál volna másképp.

Ha lesz kutyád és idáig jutsz majd meg fogod érteni. Addig olyan vagy mint a gyerektelen szingli nők, akik mindig jobban tudják, hogy a szülőknek hogyan kellene gyereket nevelni. - nem tudod jobban.mert neked csak elmélkedsz arról, amivel mi szembe is kell, hogy nézzünk.

Egy szomorú, de reményekkel teli szempárral. Egy élni akaró haldoklóval.

Olyan témát érintessz ami másokra érzékenyen hathat. Ha érdekel mások véleménye,élménye az teljesen rendben van. De ne bíráld felül ismeretlenül,látatlanban a döntésüket. Egyrészt pofátlanság, másrészt minden egyes kutyát személyesen és alaposan ismerned kellene ahhoz, hogy mindenkinek releváns választ tudj adni. De végső soron a döntés mindig a gazdiké, és ahogy már mondtam ebben a helyzetben sosincs jó döntés.