Mi a humánusabb; az altatás vagy a meghalni hagyás? Te mit választanál?

# 19

Ez idáig a legjobb válasz. Bár nem értek minden szavával egyet, pl.: "De ne bíráld felül ismeretlenül,látatlanban a döntésüket."

Én nem tettem ilyet. Én csak egy szubjektív nézőpontnak adtam hangot ami nem minden esetben lehet reális elképzelés - de attól hogy én ezt véltem vagy gondoltam és ezt szavak formájában nyilatkoztattam ki, az nem jelenti azt, hogy én befolyásolni szeretnék bárkit, vagy pálcát akarok törni bárki felett is.

Volt az öcsémnek egy nőstény beagle kutyája. 12 évvel ezelőtt szedte fel az utcáról és mostanra a család részévé vállt. 14 évet élt és sok mindenen keresztül ment velünk. Sok mindent megélt velünk együtt (a könnyebb és nehezebb családi helyzeteket egyaránt). Nem volt egy mintakutya, eleinte sokat szökdösött és mivel nem volt soha egyáltalán nevelve, simán ellopta az ételt az asztalról, vagy mászott föl az ágyra vagy más szobabútorra és ott tett rossz fát a tűzre, ahogy tudott (azaz eleinte koordinálhatatlan és kezelhetetlen volt). De aztán idővel a 12 év alatt egészen kikupálódott és a végére egy rendes és szeretnivaló beagle lett belőle.

Viszont sajnos az utolsó néhány évében egy-másra jöttek elő nála a panaszok; szem problémák, súlyos ízületi gondok, szerv elégtelenség, végül az emlőrák, a hasnyálmirigy teljes leállása miatt bekövetkezett veseelégtelenség végül a vesék teljes leállása.

Az öcsém az utolsó utáni pillanatig bízott és reménykedett abban, hogy a kutyusnak még lehet esélye túlélni, de amikor a kutya vércukorszintje elérte a normál 5 mmol/L helyett a 31-et, és már lábra állni sem tudott és már maga alá piszkított félig öntudatlan állapotban, az öcsém még akkor is reménykedett abban, hogy talán még meg lehet menteni (annak ellenére hogy én tudtam legbelül hogy ez reménytelen).

Tényleg nem könnyű egy ilyen helyzetben döntést hozni. És a döntés sem feltétlenül lehet jó vagy rossz. Mert nincsen olyan narratíva, amit az érzések és az észszerűség keretei között lehet a normalitásoknak megfelelően értékelni és kivitelezni.

Én is megtanultam ezt. Nehéz elszakadni valakitől, akit igazán szeretünk, sőt, ha az életünk részévé vált - legyen az állat vagy ember. De képesnek kell lennünk rá, hogy el tudjuk őt engedni. Kérdés az, hogy ezt milyen körülmények között tesszük meg.

Azaz ott maradunk a szerettünk mellett az utolsó pillanatáig. Ahogy az öcsém tette, aki nagy nehezen végül rászánta magát az altatásra, de csak mert a kutya így is az agónia végső stádiumában volt - de mégis mellette volt az utolsó pillanatig, vagy rábízzuk valami idegenre (orvosra) abban a hamis hitben hogy, az valami csodát csinál.

Azt mindenesetre megtanultam hogy ha őszintén szeretsz valakit, akkor ez a szeretet azt is jelenti hogy tudnod és hagynod is kell hogy a szeretted békében eltávozzon – azaz el kell tudni őt engedni, mindent megtéve annak érdekében, hogy ő maga a lehető legkevesebbet szenvedjen és mindent megtéve annak érdekében, hogy ez az eltávozás lehetőleg minél békésebb, fájdalommentesebb és nyugodtabb legyen.