Golden retrievert szeretnék, de bent szeretném, hogy legyen velem. Mindenki azt mondja, kínzás neki lakásba bezárva, nem öleb, kertbe való kutya. Mit tegyek?

Láttam videót, ahogy pici kölyök goldit ölelget, puszilgat a gazdija, a kutyus ölben van és úgy bújik, könnybe lábadt a szemem.

Nem vagyok kisgyerek, volt egy kutyám régebben és mindenki azt mondta, tisztára golden retriever jelleme van, nyugodt, higgadt, szelíd, türelmes, mindenkivel barátságos, csendes társ, bújós, állandóan követett mindenhová. Ezért szeretnék ilyen fajtájú kutyát, mert nekem ilyen a nagybetűs kutya, terápiás jellemű, érzékeny, figyel a gazdira, de nem pörgős, munkamániás, de szeret tanulni, hosszan sétálni, de séta alatt se összevissza rohangál, hanem nyugodt, figyel a gazdira, mellette, közelben marad.

Nem tudom hogyan elmagyarázni, de nekem ilyen kutya kell.

Viszont bent lenne velem, nem tudnám kirakni, annyira ember centrikus fajta, nem bírnám elnézni, ahogy áll az udvar közepén és szorongva bámulja az ajtót, hogy mikor megyek ki hozzá vagy mikor jöhet be hozzám, mikor lehet végre velem. Tudom, mert előző kutyám, aki golden jellem volt, ezt csinálta, ahányszor kiengedtem az udvarra, hogy hadd legyen a szabadban, jobban érzi ott magát. Csak állt és nézett, hogy miért zártam ki. Ha nyitva hagytam az ajtót, akkor jó volt, mert ha kimentem, jött velem, de ha bementem, akkor is jött velem. Ott feküdt mindig mellettem. De soha nem ment ki nélkülem és be se ment nélkülem. Nem lenne szívem a pici goldit se kitenni. Én is rosszul érzem magam, ha nincs velem.

Nyilván, mindentől függetlenül sokat lennék kint vele, sok foglalkozást kapna, játszanék vele, nevelném, tanitanám, sétálni, úszni, később kocogni vinném, minden nap legalább 3 órát, szabadnapokon 6 órát is foglalkoznék vele aktívan, de ezen kívül is, szeretném, ha mindig a közelemben lenne, hogy bármikor megsimizzem, megöleljem, megpusziljam.

Ez tényleg olyan rossz volna?