Létezik olyan hogy valaki mintha egy időre megunná a kutyáját? Szerintetek elmúlik?

:( szegény kutyád :(

Picit részletesebben is leírhattad volna, pontosan mit unsz? A sétát? A játékot vele? Velem még ilyen nem volt, max esőben húzom a számat, de ha le kell vinni, akkor viszem és attól még a kutyát ugyanúgy szeretem... (hogy lehet már szegényt nem szeretni?) na mindegy, hát szerintem passzold le pár napra valakinek, hátha addig te is rájössz, hogy igazából magaddal van bajod, depis vagy, vagy ellustultál a nyár miatt, vagy valami...

éreztem már hasonlót ne vegyél másik állatot mert az csak ront a helyzeten

taníts neki valamit akkor is ha csak kényszerből kell

és remélhetőleg megjön a kedved és neki is ha látod közös munkátok eredményét

valahogy vond be a tevékenységeidbe nem tudom hány éves vagy de én amikor írtam a házim adtam neki egy rossz ceruzát hogy rágja vagy elvittem a szelektívbe a szemetet és vittem magammal együtt néztük a TV-t (már ha benti kutya a tiéd) loptam neki az asztalról valami finomat és olyan dolgokat is engedtem neki amit máskor nem (persze vigyáztam hogy el ne neveljem) egy idő után jobbban kezdett szeretni nyalogatott hozzámbújt ettől én is jobban szerettem azóta is nekem fogad szót a legjobban és én értek vele legjobban "szót" más ötletem nincs Sok szerencsét és türelmet!!!!!!! :)

Lehet hogy az életedben van egy kis hullámvölgy és ezt a kutyáddal való kapcsolatodban érzed meg. Semmi gond nekem is volt ilyen, szerintem a kutyám nem nagyon érezte meg.

Menjetek el egy kutyás túrára, vagy csináljatok valami újdonságot. Esetleg ha van veled élő családtag, akkor pár napig ő vigye le a kutyát sétálni, ő foglalkozzon vele, hogy érezd a hiányát, és úgy könnyebben visszatalálsz hozzá.

Nem vagy rossz ember ettől, hiszen törekszel arra hogy újra jó legyen a kapcsolatotok.

Nem tudom, mennyi idős vagy, de én azt mondom, hogy kb. 25 alatt (de élethelyzettől függően később is) ez viszonylag normális, addig elég gyorsan változik az élet, előfordul, hogy nem a kutya van a középpontban, sőt, csak púp az ember hátán. Nekem is volt ilyen időszakom, nem is rövid, amikor a mindennapi gondok meg stressz miatt egyszerűen a kutyázást sem élveztem annyira. De ez rég volt, túlestünk rajta, most van egy boldog 11 éves kutyám, aki szerintem nem nagyon panaszkodhat :)

Nekem ilyenkor általában az segített, ha sikerült jó kutyás társaságot találnom, vagy egy új célt, amiért megint értelme lett a kutyázásnak. Meg persze az idő... :)

Én legutoljára középiskolás koromban éreztem ilyet...Nem foglalkoztam annyit a kutyával, arra gondoltam hogy kicsit közömbössé is vált nekem... Aztán mikor legközelebb hozzám jött hízelegni eszembe jutott ez az egész és rájöttem, milyen köcsög gondolataim vannak :D

Ez olyan, mint az embereknél, biztos veled is volt olyan, hogy anyád/apád/testvéred csak fárasztott és untatott és inkább elkerülted őket, ez előfordul.

Tanítod a kutyádat? Sportoltok valamit? Mert akkor hagyd abba egy kis időre és helyette fésüld ki a bundáját, nézz meg úgy egy filmet, hogy leülsz mellé a földre (ha nem jöhet fel a kanapéra) és simogatod.

Gondolj arra, hogy neki te vagy a mindene. Ha meg nincs türelmed valamiért aznap foglalkozni vele, akkor vegyél neki egy naaagy disznócsontot és akkor ő is boldog lesz h kapott valami nagyon finomat és te is, mert adtál neki valami nagyon finomat :D A lényeg, hogy ha valamibe belefásultál és nem élvezed, akkor azt szüneteltesd egy ideig.