Hogyan tudnám elengedni?

Semmiképpen ne vegyél másik kutyát!!!

Rettentően önző, és a másikkal szemben bunkó viselkedés lenne! A lehető legrosszabb ötlet!

Rendesen meg kell gyászolni, időt kell adni magadnak, fel kell dolgozni.

Egy másik kutyában csak a régit keresnéd, egy pótlék lenne, így pedig egyetlen állattal sem lehet bánni.

Ráadásul kb fényévekre vagy mentálisan egy olyan erős, és kiegyensúlyozott lelkiállapottól, amivel egészséges falkavezére lehetnél egy másik kutyának.

Ezt egyértelműen a másik is megérezné, csak a gyengeséget látná benned, és mivel abszolút visszatükrözi az állapotodat, teljesen biztos, hogy neki is lennének mentális problémái.

Hogy kisebb vagy nagyobb, ideiglenes, vagy maradandó, az az adott helyzettől és a kutyától is függ, de egy ilyen szituációba belecsöppenve 100%-ra mondom, hogy viselkedés zavarai lennének.

Új kutyád majd akkor legyen, ha az előzőtől elbúcsúztál, elfogadtad, hogy meghalt, és az új kutyát önmagáért szeretnéd, és nem csak önző bunkó módon a saját lelki sebeidet nyalogattatnád vele.

A sziklakerthez meg igenis menjél ki, sírd ki magad nyugodtan, aztán kezdj el az örömteli együtt töltött pillanatokra visszaemlékezni.

A halál az élők sorsa, az egyetlen amit tehetsz magadért, hogy a jó dolgokra emlékszel vissza!

Vele semmi rossz nem történt, pláne a saját szempontjából. Biztos lehetsz benne, hogy felfogta, és elfogadta a saját elmúlását, és egyáltalán nem szomorkodott miatta, egyszerűen csak elfogadta.

Nem láttam még olyat hogy egy állat sajnálta volna magát.

Valahogy ezt a halál dolgot ezerszer jobban kezelik az állatok, mint az emberek. Legalábbis a nyugati kultúrában felnőtt emberek.

Szóval én mindig azt mondtam, hogy ha akár 2 ember, akár egy kutya gazda kapcsolatban igazán jóban volt egymással a 2 fél, akkor mosolyogva tud rá visszagondolni, nem pedig sírva.

Abban legalábbis biztos lehetsz, hogy jobban örülne, ha szép emléket őriznél meg róla, és rágondolva jó érzés fogna el, mint hogy depresszióba sodorjon az emléke.

Miért is lenne önzőség befogadni egy másikat?

Leírom velem mi volt.

A kutyámat 18 és fél évesen el kellett altatni. Együtt nőttem fel vele. Aznap még tartottam magam, utána 3 napon keresztül csak sírtam, utcára se akartam menni, aztán mikor buszra szálltam felszállt egy csaj egy tök barátságos kutyával én meg a könnyeimmel küszködtem..Mondtam is magamban, ha ez a kutya odadugja a kezemhez az orrát bőgni fogok. Orvos mentem amúgy és a dokinál is elsírtam magam mert elkezdett faggatni, aztán azt hitte a vizsgálattól félek és megijedt :) Szóval ki voltam készülve. Nem bírtam kutyára nézni. Aztán fogtam magam, elmentem a helyi sintértelepre és elhoztam egy kutyust.

RENGETEGET segített, teljesen lekötötte a figyelmemet és nem jutott eszembe nyavajogni a veszteség miatt! Egyszer-kétszer még megkönnyeztem az előző kutyámat és máig könnyes a szemem, ha a fényképeket nézem, de már nem a keserűségtől hanem a szép emlékektől! A sintértelepes kutyus egyébként koszos, büdös, beteg volt, de 1 hét alatt teljesen kivirult! Tudom, hogy jól döntöttem. Nekem is rengeteget segített és az egész családnak. Tudom, hogy ha ő elmegy, megint lesz egy másik, akinek otthont és szeretet fogok adni :)

Tudom, hogy most pocsékul érzed magad, ezen sokan átestünk. De hidd el, a kutyád is azt szeretné, hogy boldog legyél.