Hogyan tegyem magam túl rajta?

Először is nem sztorizgattam a kutyámat èrt bántalmakról, hanem elmeséltem, hogy volt már, hogy behajították a zsidótemetőbe, mert kérdezte az első válaszoló, hogy van-e olyan hely, ahová eltűntethetik, erre írtam a zsidótemetőt, és hogy volt is rá példa.

Annak meg ne is haragudj, de igenis örültünk, hogy túlélte, és vissza került hozzánk, hiszen szeretjük, hát bocsássa már meg a világ hogy nem az volt bennünk, hogy hát jobb lett volna szegénynek ha megh meghal...

Szerintem teljesen normális és természetes emberi érzelem (sőt az egyetlen normális) az öröm, mikor valaki akit szeretsz, megmenekül a haláltól, mégha az "csak" egy kutya is...

Kerítésünk van, teljesen körbe a telken, nem is rossz vagy rozzant, csak olyan a lakókörnyékünk, hogy mindenki egymás szájában van, nincsenek üres telkek, rögtön melletted szomszéd minden irányból be van építve. A szomszédnak is van kutyája, és hát néha átjártak egymáshoz (mind2 fiú), mert amolyan barátok voltak. Lutyáknak is kell a kutyatársaság, eljátszottak egymással, stb.

Egyébként a szomszéd kerítése volt, amin átjártak, de leszarták, nekünk kellett elbarikádozni az egészet, úgy megoldani ahogy tudtuk, ha nem akartuk, hogy átmenjen. Minket nem zavart ha a szomszéd kutya átjött, minden kutyát szeretünk. De tudtuk, hogy a szomszédnak böki a csőrét, persze a kerítésükkel b*sztak csinálni bármit is (a szomszédéktól egyébként az utcára is ki tudtak menni, kb. 5 pervre jártak ki megjelölni a környező fákat, ennyi, de az is a szomszéd kerítésén át, amivel mi nem tudunk mit kezdeni). A mi oldalunkon lévő kerítést meg megoldottuk ahogy tudtuk, de átástak alatta. Jelentősebb változtatásokat nem csinálhattunk, mert nem a miénk a kerítés.

Volt idő, hogy megkötöttük a kutyát, de egyes kutyák nem viselik el a megkötést. Ő is olyan volt, és a szívünk beleszakadt...de estére így is MINDIG meg volt kötve. Kennel nincs, mert nem azért van kutyám, hogy bezárjam, mint egy rabot, és ott sínylődjön egy ketrecben. Ezt a kutyatartási formát elítélem. Aki nem szereti a kutyáját inkább az ne tartson. És a szavaidból úgy veszem ki, hogy bár neked van, de minek. Nem szereted igazán. Lehet hogy az én kutyám nem él(t) sokáig, de amíg velünk volt, boldog volt, és több szeretet kapott, mint a legtöbb kutya egész életébrn (sajnos).

Látok kutyákat, 10-15 éve ugyanúgy sétálok el előttük. Fekszenek a nap 24 órájában láncraverve, senki feléjük sem néz, csak elé löknek valami kajàt, aztán le van tudva a kutyával való foglalkozás. Ezeknek a kutyáknak nem életöröm és boldogság van a szemükben, hanem fádalom és bánat. Az én kutyámat hiába érte annyi sérelem, de 100x boldogabb volt...

A chipről mrg annyit, hogy 14 voltam, mikor bechipeltettük a kutyákat, mikor az állatorvos elmondta, mi merre hány méter, nem is értettem, de nem is igazán figyeltem, hiszen apummal voltam (aki azóta elhagyott minket, nem foglalkozik velünk, majd pont a kutya érdekelné), én neg örültem pujafejjel a kutyának. Mikor eltűntek, tájékozódtam a chipròl, de ilyet nem olvastam. Egyébként ha már van chip a kutyában, ha valaki megtalálja, úgy is gondolja, hogy az aki chilet tesz a kutyába, nem fogja kilökni az utcára. Ha látják, hogy van benne chip, vagy eljuttatják a gazdihoz (de felveszik vele a kapcsolatot), vagy megtartják, függetlenül attól, hogy eltűnt-e vagy nem. Egyébként meg az emberek ha találnak egy kutyát, nem szokták elvinni állatorvoshoz, ha épnek tűnik...tapasztalat...

Szóval hibáztathatsz engem, nem számít, de engem szeretett a kutyám. És téged szeret a tied?

Éppen ez a lényeg, hogy nem alszom nyugidtan, erről szól az egész kérdés, hogy még egy év után is rosszul érzem magam.

Nem mondtam, hogy nem hibáztam semmiben! Követtem el hibálak, ahogyan mindenki, hiszen ember vagyok én is=tökéletlen.

Csak azt mondtam, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és szerettük egymást. Nem mondtam, hogy bizonyítsd, szeret-e a kutyád, elhiszem és örülök is neki.

De vannak esetek, amikor a gazda nem tud mit tenni, ha a szomszéd nyomorult féreg...

Most nincs is már kutyám, az meg hogy 1 éve még minek volt, hát könyörgöm, nem is volt a kérdés!

Most neked azzal jobb, hogy idejössz és ismeretlenül szidsz, hibáztatsz és pocskondiázol?

Remélem, jobban fogsz aludni, hogy egy földön fekvőt rúgdosol...boldogabb lettél tőle?

A hibákkal tisztában léve már nincs kutyánk, de amikor hozzánk került, honnan tudhattuk volna, hogy a szomszéd képes ilyenekre? Utána pedig már mindent megtettünk, amit tudtunk, volt hogy mi magunk vittük el rokonokhoz, ahol gondoltuk, jobb helye lenne, de visszajött. Az meg hogy a kutyák szeretik az embereket, bármit tesznek velük, a legnagyobb hülyeség. Ha hoztál ki menhelyről kutyát, tudhatod, hogy félnek mindentől, mindenkitől, ami nem éooen a szeretet jele. Azt szeretik, aki érdemes rá.

Engem hibáztatni a szomszédom tetteiért...

Igen, sok kutyásnak kutyás a szomszédja, de nem teszik el láb alól. De az emberek nem egyformák (ahogyan a kutyák sem), tehetek én róla hogy bolond?

Meg az is hogy a szüleimmel vittem állatorvoshoz....húha...életem legnagyobb hibája!!! Hogy tehettem ilyen szörnyűséget?? Mint mondtam, ez teljesen elhanyagolható, hiszen ha belenne írva a chilbe higy eltűnt, mivel lennék előrébb? Írtam az előbb, de te mindenbe csak belekötsz, csak engem bánthass...igen, minden bizonnyal valóban jobb ember vagy nálam...

Nem értem, mi értelme, a szememre vetni a múltat, mikor azon már úgy sem lehet változtatni.

Írj amit akarsz, de a szeretet az egyik legfontosabb kutya és gazdája között. Azon túl pedig mindent megtettünk, ami erőnkből telt.

Sétálni is rendszeresen sétáltattuk, de sokszor a cigányteleore akart bemenni, ahonnan inkább elhúztam, mert féltem odamenni. De olyan kis buta volt, hogy ha valahova nem vittem be, bement utána a szomszéd kutyával. Azt nem bánom, hogy nem vittem be oda, törékeny lányként bármikor bármit tehettek volna velem, nem tudtam volna ellene mit tenni. Sétálás után mindig megkötöttem a kutyát, de "felakasztotta" magàt mindig, ez volt a zsarolás, hiszen ha nem engedjük el, megfullad. Így megkötni nem igazán lehetett napközben, este jobban viselte. Az ilyen kutya gondolod elviselné a bezátságot? Belátom, kissé nehéz természetű (volt?), de nem gondolnám, hogy minden az én hibám, van hogy egyszerűen rosszak a körülmények...