Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hogy oldhatnánk meg ezt a...

Hogy oldhatnánk meg ezt a helyzetet? A kutya egyedül marad, és félek, hogy mindent szét fog szedni.

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A helyzet a következő: közbejött valami, és holnap senki nem lesz itthon délelőtt tíztől délután négyig. Közepes, illetve inkább a kicsibe hajló keverék kutyánk van, akire most két hónapig egy ismerősünk vigyázott, aki az udvaron tartotta.

Eredetileg lakáskutya egyébként, de most, hogy visszahoztuk, teljesen elszokott mindentől, ráadásul kamaszodik, és az ismerősünknél megszokta, hogy ő a falkavezér, nekünk most eléggé meg kell vele küzdenünk, hogy visszaszokjon. Már egész jól megy egyébként, de hat órára egyedül hagyni most ebben a félállapotban... Nagyon tartok tőle.

Semmiképpen sem megoldható, hogy magunkkal vigyük sajnos.

Pisilés nélkül mindenképpen ki fogja bírni, ugye? (egy éves) Mit tehetnénk, hogy lehetőleg a játékait rágcsálja meg, ne a szekrényt?

Hogy előtte vigyük el nagy sétára, szintén nagyon húzós most, a holnapi egy rohanós nap, amíg otthon leszünk, addig is rengeteg egyéb dolgunk lesz.


Esetleg adhatnánk neki csontot, de nem mindig akkor eszi, amikor megkapja, gyakran elrejti és napokkal később jut eszébe.



2015. szept. 3. 19:41
 1/4 anonim ***** válasza:
Kong valami finommal megtöltve is lefoglalja egy darabig. Illetve 10 előtt reggel egy alapos kifárasztás, nagy séta, futtatás, valami agyfeladat (klikker ismerete hasznos az olyanhoz, nem tudom, ti használtok-e).
2015. szept. 3. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ha olyan helyen laktok ahol van kutyanapközi, beadhatod oda egy napra is. A későbbiekben pedig jól jöhet egy szobakennel, de ahhoz előbb hozzá kell szoktatni.
2015. szept. 3. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Néztem a kutyanapközit, oda szerintem már késő beadni (mármint foglalni), de mindenesetre Kong játékunk van, azt majd megtöltjük neki jutifalattal, azzal talán el tud játszani egy ideig.
2015. szept. 3. 20:54
 4/4 anonim ***** válasza:

Nálunk a préselt csont alakú rágókák néhány órára le szokta kötni a kutyát. A Kongba olyan falatkát próbáljatok tenni, ami azért megszerezhető, de nem könnyen és gyorsan. Én fagyasztanék a közepébe (ne az egész lyukba csak egy részébe) jeges jutalomfalatot. Azt mire kinyalogatja és megszerzi rendesen el fog fáradni. Arra vigyázzatok, hogy ne eszetlen mennyiség legyen mert megfázhat a torka. Amit nagyon féltetek, hogy tönkretenne az próbáljátok meg bezárni a szobába, a kutyát meg biztonságos helye zárni pl. előszoba-közlekedő stb. 1 évesen 6 órát ki kell bírnia, kérdés, hogy mihez van szoktatva, mennyi vizet iszik (tápra általában többet mint barfra)stb. Reggel-délelőtt nagyot kell vele sétálni, szellemileg is foglalkozni vele. Ha nem értek rá annyira, akkor félig a kutyára figyelve félig öltözködve kereső játékkal (hol a labdád? keresd! Te meg előtte jól eldugtad a szobában.) is szórakoztathatjátok.

Egyébként ezért kell szoktatni a kutyát az egyedül léthez, fokozatosan, apránként, hogy ilyenkor ne keljen "csalni" meg pánikolni. Ha ezek egyike sem győzött meg akkor kérj meg egy ismerőst, rokont, idős szomszédot, hogy vállalja be addig a kutyát (vagy ő jöjjön át vagy te vigyétek át a kutyát).

2015. szept. 3. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!