Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Érdemes így eggyáltalán...

Érdemes így eggyáltalán lovagolni járni? Fejlődhetek benne eggyáltalán így?

Figyelt kérdés

Az a baj hogy a szüleim nem igazán vannak az oda azért hogy én és a hugom lovagolunk. Nem ellenzik, hadják hogy járjunk, de ilyen téren nagyon nem szeretnek költeni.

Anyum azt mondta hogy mivel drága ezért nem fogunk minden héten járni. Na most hetente egyszer fél órára jártunk, de igy azért nem olyan gyorsan de fejlődtünk. Aztán volt egy elég nagy kihagyás. Szóval kb. fél éve nem lovagoltam. Most új a járnék, de anya azt mondta túl drága (megjegyzem ugyan oda fogunk járni mint eddig, és nem drágult meg, és semmi plussz kiadással nem kell most sem számolnunk csak mint álltalába). Így nem fogunk hetente fél órára sem járni, csak mondjuk kéthetente.

Van ennek így vajmi kevés értelme is? Fejlődhetünk így bármit is? Amit első héten megtanulunk, kövi órán tanulhatjuk újra.

Már arra is gondoltam hogy ha anyáék havonta csak 2 alkalmat fizetnek akkor a másik kettőt majd mi a tesómmal.

De az a fura hogy arra bezzeg hajlandóak költeni havi 40-45 ezret hogy kajakozni jártunk (én, apum, és anyum). Most kicsit szüneteltetem a kajakot, és lovagolnék újra, de arra meg már nincsen havi 30 000 hogy mi lovagoljunk... Szóval nem értem. Beszéltem róla anyáékkal de nem érdekli őket hogy ez nekünk fontos mert akkor is drága. Arra is gondoltam hogy be állok takaritani meg ganézni csak hogy kövi héten mondjuk fele ennyiért lovagolhassunk.

Valaki tudna valamit javasolni hogyan beszéljek anyával (mert főként ő az aki nem akar erre költeni, a lovaglós cucunkat is csak azért volt hajlandó megvenni mert azt kértük karácsonyra).

Lehet így fejlődni? Van értelme így járni?

Köszönöm ha válaszolsz és köszi hogy végigolvastad!



2019. aug. 23. 13:55
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
76%

Heti 2 alkalom és 1 óra.

Fél óra igazából a lónak is csak bemelegítés. Meg te is mire bemelegszel már szálsz is le.

2019. aug. 25. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim válasza:
69%
Kérdezz utána, lehet-e szó istállómunkáról lovaglásért cserébe, nyáron pedig táborban segítés. Nekem bevált. Esetleg facebookos csoportokban érdeklődj, hátha akad a környéken egy lótulajdonos, akinél lovagolhatsz. Aki igazán szeretne valamit, az mégha belerokkan is, de megcsinálja. ;)
2019. aug. 25. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 Sssaszem ***** válasza:
47%
Menj el lovásznak dolgozni és akkor rögtön lehet saját lovad, ha összespórolod a pénzedet.
2019. aug. 25. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim válasza:
100%
Én heti rendszerességgel jártam/járok lovagolni. Van, hogy vannak kihagyások. Előfordult, hogy 1 hónapig nem tudtam menni. Nagyon nem felejtettem semmit, csak nem bírtam olyan jól, mint előtte. Szerintem ha van kedved, csináld. Mondjuk nem tudom, hogy milyen szintre tudsz így eljutni, mert én nem voltam ilyen helyzetben. Heti lovaglással 4 év alatt eljutottam odáig, hogy stabilan megy mind a három jármód szabadon, terepekre járok, galoppozunk, stb. Szóval ha szereted ne hagyd abba. Majd miután betöltöd a 18-at, "kiröppensz" és van rá lehetőséged, azt csinálsz, amit akarsz. A lovaglás drága, ebben minden paripa kedvelő egyet ért. Remélem azért lovagolni fogsz a továbbiakban!
2019. aug. 26. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:

Most találtam egy lovardát ami egész olcsó és nincsenek is túlterhelve. Itt fél óra 2300 forint és egy óra 3600,szóval annyira nem drága (mondjhk nem is olcsó, de legalább minőségi az oktatás). Szerintetek ez drága?

És a mostani edzőm szerintetek megharagudna ha egy ideig (amíg rendeződnek az anyagiak, vagy be nem töltött a 16ot) oda járnánk?

Az a baj ha magára veszí anya mindennapjait nehezítenénk meg.

2019. aug. 26. 16:58
 16/21 anonim ***** válasza:
Ha normális, meg lehet vele beszélni, hogy nem fér bele.
2019. aug. 26. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
Hova valosi vagy? #2-es vagyok ha akarsz johetsz hozzam is ingyen.
2019. aug. 26. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
Ez az ár hihetetlenül nevetséges. Máshol a felét kérik. Nálunk egy óra 3000.
2019. aug. 27. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:

Hát erre fele iszonyat drága minden lovarda. Van olyan hely ahol képesel 3700 kérni egy fél órára. Nálunk a 3600 / óra olcsónak számít. Az átlag az 2500/ félóránként és 5000 vagy 4500/ óránként.

Én azt hittem ez a normális ár. És az olyan lovardák is amik nem tanítanak jól, nincs minősítésük meg nincs semmi, ott is simán kérik a 2500at...

Szóval mennyi az anyyi? Mi az olcsó vagy mi a normális és mi az eszementül drága fél óráért?

2019. aug. 27. 19:35
 20/21 anonim ***** válasza:

Nagyjából ezek az árak. :(


Az áraknál azonban sokkal fontosabb az oktató hozzáértése és hozzáállása, valamint az iskolavak milyensége.

Ha sikerül e szempontból jó helyet találni (ahol emberileg és szakmailag jó az edző és a lovak is képzettek, megkíméltek), akkor akár kétszer annyit is érdemes fizetni (vagy fele annyi alkalommal járni ugyanannyi pénzért), mint olyan helyen, ahol csak a lovaglás tudás illúzióját adják el neked.


Egy találomra választott - szerintem egyébként drágának számító - lovarda honlapján talált árakat alább bemásolom. Látszik, hogy a lovaglás tanulás egy nagyon erős dohányos havi kiadásinak megfelelő összeget igényel... :/


Ami a kérdésed lényegét illeti:

Az érezhető fejlődéshez legalább a heti egy alkalom általában kell, de a semminél az is több, ha csak ritkábban jársz lovagolni. Azt semmiképpen nem mondanám, hogy semmi értelme kéthetente, vagy ritkábban is járni. Persze a jó az lenne, ha hetente kb. két alkalommal sikerülne eljutni, a kezdeti hónapok után a fél órás edzéseket pedig 45-60 perces edzésekre változtatni.(Jó esetben az oktató javasolja ezt, amikor látja, hogy itt az ideje).


Most úgy tűnik, hogy ki kell várnod, amíg megadatik a lehetőség ehhez. Akár úgy is felfoghatod, hogy ez a türelem- és kitartáspróba már a lovaglás tanulás része. :)


Még egy fölvetés: ha lovagolni egyelőre nincs lehetőséged, azért talán valami olyan sportot lehetne a kétheti lovaglás mellé találni, ami a lovaglásnál fontos készségeket fejleszt, viszont olcsóbb. Nem erőnléti sportokra gondolok elsősorban, hanem a finom koordinációt, saját testérzékelést, ill. az egyensúlyt fejlesztő tevékenységekre. Klasszikus tánc, művészi torna, jóga gyakorlatok, korcsolya, gördeszka, de az úszás, vagy akár még bizonyos hangszereken való játék is lehet ez az előkészület a későbbi lovaglás tanulásra.


Bár érdekes lehet olvasni, vlogokat köetni a témában, de sajnos elméletben csak egy bizonyos fokig lehet előkészülni, mert a lovaglás elméletét a gyakorlati lovaglás tudás fejlődésével együtt lehet helyesen megérteni.


Végezetül a például szolgáló árlista:


Póni séta - 15 perc 2500 Ft

Futószár - 25 perc 4000 Ft

Osztálylovaglás - 45 perc 4500 Ft

Egyéni edzés - 50 perc 8000 Ft

Ugró edzés iskolalóval:

Egyéni 12000 Ft

Csoportban (45 perc) 6000 Ft

Ugró edzés saját lóval:

Egyéni 8000 Ft

Csoportban (45 perc) 6000 Ft

Ügyességi edzés osztályban iskolalóval 5000 Ft

2019. aug. 28. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!