Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Normális, hogy ilyen hamar...

Normális, hogy ilyen hamar feldolgoztam?

Figyelt kérdés

Edzőtáborban tudtam meg, hogy meghalt a lovam, még nyáron. Pályáról hozott telivér volt, 20 évesen halt meg. Rajta tanultam meg lovagolni, nem úgy szerettem, ahogy általában egy ember szeretni szokott valamit vagy valakit, hanem valamiféle kölcsönös mély tisztelet és bizalom volt köztünk. 17 évesen még csikót szült, aki ma is a lovam. Egészség volt szinte mindig, de volt valami betegsége, ami szinte egész életében kísérte, de mindig lappangott. Az utolsó fél évben felerősödött a betegsége, és romlani kezdett az állapota. Nem akart más lovakkal lenni, csak a csikója nem zavarta, kaptak egy közös kisebb legelőt. Nyár elején már tudtuk, hogy nem éli meg a szeptembert, ezért még az edzőtáborok előtt elbúcsúztam tőle, sokat voltam vele, akkor rengeteget sírtam. Edzőtáborban ott voltak velem a barátaim, egy napot végig szomorkodtam, de nagyon rendesek voltak, ami rengeteget segített, meg tudtam másra gondolni, volt, ami lekötötte a figyelmem. Másnap már teljesen vidám voltam, előtte éjszaka sokat gondolkodtam, de megértettem, hogy, már nem lehet mit tenni. Így visszagondolva örülök neki, hogy nem voltam ott a pillanatban. Egyébként boldog élete volt, Amerikában is járt musztángos programon.

Igazából csak azt nem tudom, hogy furcsa ez így-e, hogy egy nap alatt "meggyászoltam", mert van barátnőm, aki még mindig napi szinten sír egy éve maghalt lova miatt.


nov. 26. 18:10
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem egy nap alatt gyászoltad meg, hiszen tudtad, hogy meg fog halni és többször is sírtál miatta. Talán meg is könnyebbültél, hogy már nem szenved. Szerintem nem attól függ, hogy ki mennyire gyászol/szerette a másikat, hogy sír vagy nem:)
nov. 26. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Mindenki máshogy gyászol. Én egy nap alatt hevertem ki kedvenc, leginkább szeretett nagymamám hirtelen halálát. Ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem. Csak én így gyászolok, egy estét végigsírtam, aztán többet nem. Ettől függetlenül hiányzik, sokszor gondolok rá
nov. 26. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Egyrészt a gyászod már akkor elkezdődött, amikor felerősödött a betegsége. Tudtad, hogy hamarosan vége lesz az életének, el is búcsúztál tőle (ez fontos, sok embert pont az bánt, hogy nem volt rá alkalma), összegezted hogy szép élete volt.


Másrészt a tény, hogy beteg volt - most már tudod, hogy többé nem szenved miatta.


Édesapám súlyos beteg volt, és pont emiatt valahol még örültem is, hogy még a betegség csúcspontja előtt hunyt el - így nem kellett annyit szenvednie miatta, mint amennyit már átélt a betegség alatt. Könnyebben is tudtam elengedni emiatt, pedig nagyon jó volt a kapcsolatunk.

nov. 27. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Talán a keringésével vagy a szívével volt valami, veleszületett baja. Ennek ellenére versenyeztették, ami nyilván nem tett jót neki. Nem volt komoly betegség élete végéig szinte, de voltak határai amire mindig figyelni kellett, meg gyógyszere is volt, de teljes értékű életet élt, ugyanúgy lehetett vele terepre menni, ugrani meg mindent amit teljesen egészséges lóval is.

Fájdalmai sose voltak, olyan értelemben nem szenvedett, de leginkább gyenge volt. Ha fájdalmai lettek volna, nem hagytuk volna szenvedni.

nov. 27. 15:26
 5/5 anonim ***** válasza:

Idős is volt és várható volt a halála, amire már fel tudtál készülni. Az ilyesmit a legtöbb ember könnyebben dolgozza fel, mint azt, ha pl baleset történik vagy valami hirtelen betegség viszi el.

A 16 és a 13 éves kutyáim halálára már évekkel korábban “számítottam”, hiányoztak persze, de tudtam, hogy békében, szeretetben éltek hosszú ideig, majd békében is mentek el. A 4 évesem ellenben hosszan szenvedett egy genetikai betegségben, élete utolsó 2 napjában valószínűleg rettenetes fájdalmai voltak, ott teljesen lesújtott a halála, mivel nagyon gyorsan romlott az állapota. Előtte simán azt mondták, hogy élhet aránylag hosszú életet.

nov. 28. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!