Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Lóvásárlás gyermeknek?

Lóvásárlás gyermeknek?

Figyelt kérdés
Én 13 éves vagyok és minden álmom egy ló, mint miden lószerető gyereknek. Egyedül el tudok látni egy lovat: etetni, itatni, takarítani, gondozni és lovagolni is tudom, ha kell büntetem és dícsérem is. Egyébként is szoktam rajta lovagolni terepen és pályán is de főképp terepen. Biztos járású ló, bértartásban tartanánk, de a szüleim azt mondják, majd hogyha elég nagy leszek hozzá. Persze fenyeget a "beszély" hogy eladják, mert a tulaj lókereskedéssel is foglalkozik. Szerintetek érdemes lenne gyereknek lovat venni??

2013. ápr. 17. 19:13
 1/8 anonim ***** válasza:

Csak, ha van melletted edző, akkor érdemes első lóban gondolkodni, szerintem, főleg, hogy ha egyedül lovagolod majd ,akkor neked kell mindig idomítanod is, terepen is, bent is, megfelelően felépítened az edzéseket, stb, ami sokkal bonyolultabb, mint látszik; nem lehet felépíteni egy kaptafára, hogy "5 kör lépés, 5 ügetés, 5 vágta, aztán ugrunk kettőt és leléptetünk", szóval ahhoz már szaktudás kéne, amit meg kell tanulni, mert ló és lovs pillanatnyi tudásszintje és az edzés aktuális célja szabja mindezt meg.

A bértartás jó, mert lovat egyedül nem tartunk. A másik, hogy eltartani sokkal drágább, mint megvenni, ezt végig kell majd gondolni azért.

2013. ápr. 17. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 x) ***** válasza:

Szerintem még ne vegyél lovat. Elsősorban azért, mert nem olyan egyszerű ellátni, mint ahogy azt te gondolod. De ezt nyilván hiába mondom, nem fogod elhinni csak mikor már túl leszel 4-5 hónapon a lovaddal és a tizedik sírógörcsödön.

A másik dolog pedig, hogy 15-16 éves korodban teljesen meg fog változni az ízlésed, új helyekre jársz, új barátaid lesznek akikkel el akarsz majd menni szórakozni egy kicsit, és a hátad közepére se fogod kívánni a lovadat. Meg persze a suli mellett nem is lesz sok időd kijárni hozzá, így nem nagyon tudsz sem fejlődni, sem érdemi időt eltölteni a lovaddal. Ezeket tapasztalatból mondom, nekem még segítségem is rengeteg volt, mégis nehéz volt. Meg persze másokon is látom, akiket például lovagoltatok. 10-15 évesen még minden nap akarnak jönni lovagolni aztán 16-17 éves korukban szépen megunják és abbahagyják (de egyébként ez a legtöbb gyerekkori hobbival így van). És ha van egy saját lovad, akkor értelemszerűen el kell majd adni (ami sajnos nem könnyű manapság).

Én egyetértek a szüleiddel, majd ha kicsit érettebb lesz a gondolkodásod és több felelősségtudatod lesz, a saját pénzedből veszel majd lovat. Mivel ugye nem olcsó mulatság.

2013. ápr. 17. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
A kérdés alapján felelősségteljesebbnek gondollak, mint az "átlag" 12-13 éves lánykák, akik lovat szeretnének, mégis azt javaslom, gondold át. Saját lóval könnyebb fejlődni, de óriási felelősség, és nem utolsó sorban pénz. Az előttem szólók ezt kifejtették, így nem ragozom, de gondolj bele mindenképpen, hogy a havi bértartás költsége mennyi, az edzések ára, a kovács, az orvos, a felszerelések. Meg hát, ha a te lovad, akkor meg kell oldanod, hogy mozgatva legyen, akkor is, ha nem érsz rá. Feles tartásra nincs lehetőség a jelenlegi, vagy más tulajjal? Esetleg az nem játszik, hogy béreled a lovat, és ha úgy jön az életed, hogy nem tudod tartani, akkor nem kell az eladással bajlódni? Vagy határozott időtartamra (pl fél év) bérled, és utána eldöntöd, hogy megveszed-e vagy hagyod? Ezeket érdemes lehet átbeszélni a jelenlegi tulajdonossal. A kora fontos még a pacinak, mert hiába szereted, ha 22 éves, akkor pár éven belül nyugdíjazni kell, és akkor csak a pénzt viszi, lovagolni se tudod. Mindenesetre sok sikert nektek! :)
2013. ápr. 17. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Bár valóban felelősségteljesebbnek tűnsz az átlagnál, én semmiképp sem vennék lovat olyan gyereknek, fiatalnak, aki még iskolába jár. Nekem sem vettek, hiába könyörögtem. Felnőtt koromban aztán vettem magamnak, és utóbb beláttam, hogy ez így volt jó. Amíg az ember iskolába jár, nem való lovat tartani. Tudom, sokan tartanak, de akkor sem helyeslem ezt. Első a tanulás, egy lónak pedig nem lehet azt mondani, hogy bocsi, ma nem foglalkozom veled, mert holnap TZ-t írunk. Teljesen igazad van a szüleidnek, majd ha befejezted a tanulmányaidat, akkor vesztek lovat. Így mindenkinek jobb lesz, neked is, és a lónak is.
2013. ápr. 18. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Én egyetem mellett tartok lovat, minden napomba belesűrítem őt így, vagy úgy, ha nem megy, edzőm mozgatja.

DE azt azért erősen kétlem, hogy olyan munkám lesz, amiből megélek, eltartom a lovamat, és annyi tömérdek időm lesz, ami minimum dupla annyi, mint most... Mert ott nyilván sose lesz olyan, hogy most XY okból túlórázni kell, vagy akármit kell csinálni, munkától függően, ezért most nem érek úgy rá, stb-stb... Ez csak a sulira jellemző.

2013. ápr. 18. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Ha úgy érzed tudod vállalni érte a felelősséget, akkor nyugodtan. Rengeteg olyan kisgyerek van akiknek már 7-8 éves korukban van lovuk. Én 12 éves vagyok és minden álmom egy ló volt. És meglett. Én tudom vállalni érte a felelősséget. Minden nap kimegyek hozzá, rendbe teszem, lovagolok stb... Szóval ha úgy érzed készen àllsz rá, akkor igen. :)
2013. ápr. 19. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 x) ***** válasza:
Az egy dolog, hogy valakinek 7-8 éves korában már van lova, de az a ló még minimum 15 évet élni fog. Az, hogy 12 éves vagy és el tudsz látni egy lovat, nem jelenti azt, hogy nem lesz baromi nehéz például egyetemista korodban, amikor kajára sem lesz pénzed, nemhogy lóra, vagy érettségi időszakban amikor álmodban is tanulnod kell.
2013. ápr. 19. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, amúgy a ló 9 éves, és el tudom látni, mert van amikor 15 lovat segítek gondozni, tudom mennyi széna kell neki stb. de azzal is egyetértek, hogy nem biztos hogy lesz rá időm. De olyankor meg tudom oldani, hogy gondozva és mozgatva legyen.
2013. ápr. 21. 08:00

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!