Mit gondoltok? Megéri a póniklub így?

Szerintem az a te legnagyobb gondod, hogy rossz helyre jársz lovagolni, normális helyen az oktatók, edzők nem csak a lovakhoz, az ő lelki és fizikai egészségük megóvásához értenek, de ugyanezt a lovasaik iránt is merő tiszteletből hozzájárulnak, és szívvel-lélekkel oktatnak. Ehhez nem kell se póniklub, se saját ló, csak egy igazi edző.

Az már régen rossz, ha olyan helyre kell járnod, ahol futószalagon megy az egész, jössz, felülsz, zötyögsz, leszállsz, itt se vagy, a ló meg majd este talán pihen; reggel az első lovas látja, hogy kell felszerelni, este az utolsó, hogy kell leszerelni, közben megsimogatni nincs időd szegényt, vagy ha lenne is, nemes egyszerűséggel ez senkit se izgat.

Ettől függetlenül, ha póniklubra vágysz, és megengedheted magadnak, vágj bele, ne azért, mert mi azt mondjuk, hanem, mert kiakarod próbálni, ez érdekel, ezt szeretnéd csinálni - mást nem, egy évig legalább.

Első vagyok. Én biztosan senkinek egy forintot nem fizetnék úgy, hogy azt az alkalmat nem lovagoltam le. Az, hogy lovardában, bérlovasként a ló, amin ülnék, lebetegszik, lesántul, és másikra tesznek, az benne van a pakliban, és igazából az a rész, ami téged érint, nem hátrány - jó dolog minél több lovon ülni, mert mindegyik egy kicsit más, és máshogy kell vele bánni. Én is meglepődök, mikor 1-2 évig nem ülök más lovon, csak a saját hiperérzékeny kis lovacskámon, aztán átülök valami miatt egy másikra, az meg áll és néz bambán ki a fejéből, hiába gondolom azt, hogy már túl durva is voltam vele. Aztán bemelegítés után ez változik, de no.

Ismerek jó edzőket, de nem mindegy, merre laksz, mert így látatlanban nehéz segíteni. Igazából ez talán a legsúlyosabb gond az összes közül, mert a lovaglás egy sport, sokaknak egy életforma, és az nem lehet objektíva, hogy nem kikapcsolódás, szórakozás, és egyben kemény munka, hanem ehelyett mentális tortúra. Nem tudom, mit és milyen szinten tanítanak, mert ha legalább azt korrekten, akkor az valamennyit ad az edző/oktató számlájához pozitívan, de nem sokat; aki nem foglalkozik a tanítványai mentális egészségével ,hamar azt veszi észre, hogy elfogytak a tanítványai. Ez egy oda-vissza kapcsolat valahol, egy edzőnek pedagógusnak kell lennie valahol mélyen, és egy igazi tanár elhivatottságával és szeretetével viszonyulni a tanítványaihoz: lehet kemény, akár durva is, ha az ösztönző, de amit "elvesz", azt valahol mindenképpen vissza kell adnia - sőt. Amíg nem árt, addig mehet el, és nem tovább, ahol még ösztönöz, és segít, kijavít, közösen megoldjátok, és fejleszt, addig jó, de van egy határ, amin átlépve már senkinek sem jó, amit művel. Ezt persze jó esetben meg lehet vele beszélni, hogy ez így nem megy, neked legalábbis nem... Ha meg nem nyitott rá, hogy megbeszéljétek, vállvonás, keress mást.