Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Mit lehet kezdeni egy olyan...

Mit lehet kezdeni egy olyan lovassal, aki egyik pillanatban még teljesen nyugodt, aztán hirtelen teljesen begurul?

Figyelt kérdés

Jár a lovardánkba egy lány, aki vágtázni tanul. Kezdetben teljesen aranyosnak tűnt, mondta, hogy a lovak a kedvenc állatai, sajátot is szeretne majd stb, a lovaglás a kedvenc sportja. Egyszer véletlenül láttam mit művelt az órán, amikor a ló nem azt csinálta amit akart, nem volt hajlandó elindulni vágtágba: nem csak erélyesen szólt rá, hanem ordítozott vele, utána se csizmára, se pálcára nem indult el. Az oktató mondta, hogy ő a földről meg nem tudja elindítani. Már próbál több lovat régebben, de azok se indultak el alatta. Egy pörgős, arab félvért kivéve, amelyik szabadon az egyenesben pöccre elindult vele mindig vágtába. A csaj jó dühösen leszállt és közölte, hogy megint azzal a lóval akar menni, mert ezeken a "lusta dögökön" nem fejlődik semmit. A tulajnak fel lett vetve, hogy küldje el a csajt, de azt mondta, kell a pénz, nem küldhet el senkit, szóval legközelebb megy az arabra aztán vágtázzon vele a végtelenbe. A lány sokat kihagyott, jelenleg a nyerget nem meri elengedni, de a lovak meg nem mennek alatta vágtába.


Mi lenne ebben a helyzetben a jó megoldás szerintetek? Ezt hogy lehet kezelni az oktatónak, ha "kirúgni" nem lehet a lovast?



2017. aug. 18. 19:13
1 2 3
 1/29 A kérdező kommentje:
Azt már mondanom sem kell, hogy az oktató mondta utólag, ha meg megijed, mert gyorsüget a ló vágta helyett, akkor izomból szétrángatja az állat száját, holott ő jött még úgy az első órájára, hogy ahol eddig lovagolt, az volt az első, amit megtanult, ne rángassa a lovat. Nem is rángatja, de ha baj van vagy ideges, akkor kapásból elkezdi...
2017. aug. 18. 19:17
 2/29 anonim válasza:
77%
Őszinte verzió, vágja jól pofán ha már otthon nem tanították meg arra hogy hogyan viselkedjen! Az a verzió amit neked szánok, nos nehéz de meg kell tanítani rá, hogy egy állat érez illetve be van "tanítva" (fingom sincs a lovagláshoz, de jó hogy okoskodok nem? :D) bizonyos mozdulatokra amire tudja hogy el kell indulnia. Meg azt írtad kihagyott, sokat akkor meg miért akar vágtázni? Én összeszarnám magam ha csak úgy elindulna alattam a ló :D Le kell vele ülni és el kell mondani mit hogy kéne, ha nem érti meg akkor sajna nem lesz mindennap friss pulykapárizsi :)
2017. aug. 18. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 A kérdező kommentje:
Tud vágtázni, csak újra bele kell jönnie, én úgy tudom. A második felét viszont nem értem a válaszodnak, mi az hogy nem lesz neki pulykapárizsi? Mint említettem, a tulaj nem engedi elküldeni, az oktatónak erre meg nincs felhatalmazása, most így akkor kénytelen azt csinálni, amit ő mond. Persze a lovaglásába joga van beleszólni és az a fura, hogy ha nem gurul be a csaj teljesen normálisan viselkedik és azt csinálja amit mond, de ha nem meg az van amit már fent leírtam. Csak az oktató fél, ha rárakja az arabra, arról meg majd jól leesik, mert ok hogy fél éve ment a dolog, de most? Ha meg leesik, akkor meg ugye ő lesz elővéve érte, hogy miért nem a tudásának megfelelő lóra ültette? :S Elég ördögi kör...
2017. aug. 18. 19:47
 4/29 anonim ***** válasza:
100%
Meg kell mondani a lánynak, vagy ha kiskorú a szüleinek, hogy csak saját felelősségre ülhet azon a lovon, mert nem az ő szintjének való. A valódi megoldás viszont az lenne, hogy gyakoroljon a többi lovon, mert ha csak eggyel tud vágtázni és semelyik másikkal, akkor pont hogy nem fejlődik. Valószínű a lovak érzik rajta hogy labilis, bizonytalan, ezért nem tud velük mit kezdeni.
2017. aug. 18. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező!

Mióta az eszemet tudom rajongok a lovakért. Rengeteg lovakról és lovaglásról szóló könyvet olvastam már, de lovaglásra lehetőségem eddig nem adódott. De nagy örömömre július 16-án bele pattanhattam a nyeregbe és belekóstoltam a lovaglás apró rejtelmeibe.

Kb. 2 hónapja járok lovagolni.

Már most tudom, hogy a lovat tisztelni kell, tudni kell vele bánni, ha együtt akarunk dolgozni vele. Másképp nem megy.

A ló érzi, hogy milyen lelkiállapotban ülsz rajta, és úgy viszonyul hozzád. Ennek a kisasszonynak meg kéne először tanítani, hogy mégis hogyan kezelje saját magát. Ez alatt a 6 lovagló óra alatt megtanultam, hogy finoman kell bánni a lóval, de ahogy nem engedelmeskedik mindig egyre erélyesebben kell fellépni. De nem rángatni a száját, meg ütlegelni! Az oktatóm megtanítja, hogy mit tegyek az adott helyzetekben. Szóval lehet, hogy a jelenlegi probléma kapcsolatban van az oktatóval. Ha ő nem tanítja meg rá, hogy mit csináljon és mit ne csináljon akkor a büdös életbe nem fogja megtanulni. Ha valamit rosszul csinálok igenis rám szól az oktatóm, de ebből tanulok a későbbiekben! Szóval az oktatónak rá kell szólnia a tanuló lovasra, ha rosszul csinál valamit, rosszul bánik a lóval, és rá kell vezetnie a helyes megoldásra. A saját érdekében is, mert azért mégis csak egy 500-700 kilós állattal dolgozunk, és ha az egyszer megelégeli, hogy a lovas állandóan szapulja... Nem lesz jó vége és az oktatót is felelősségre fogják vonni.

De azért a leányzónak van a legnagyobb szerepe az egészben. Ő nem azért lovagol, hogy jobban megismerje ezeket a 4 lábú csodákat? Ő nem azért lovagol, hogy egy kis felelősséget, és fegyelmet tanuljon? Vagy csak azért, mert a szülei állandóan dolgoznak, nem érnek rá a lánnyal foglalkozni így inkább kerestek neki valami elfoglaltságot? Beszélni kéne a lány fejével. A lovak nem egyszerű járművek amiket egy gombnyomással beindíthat. Nekik vannak önálló gondolataik. Ha érzik, hogy nem úgy bánnak velük ahogy kellene akkor nem is fognak úgy viselkedni ahogy az illető elvárja tőlük.

Először is azt tudom tanácsolni, hogy aki jó barátja ennek a lánynak az beszéljen vele. Kérdezze meg, hogy nincs-e valami gond otthon, mert lehet, hogy amiatt ilyen.

Másodszor az oktató bánhatna szigorúbban a tanoncokkal. Mondja meg neki ha rosszul csinál valamit. Ha bedühödik a lány, kérje meg, hogy szálljon le a lóról és nyugodjon meg. Miután átgondolta a dolgot és lenyugodott visszaszállhat és újult erővel vághat neki a tanulásnak.

Harmadszor pedig lehet, hogy a kisasszonynak át kéne újra venni a lovakkal való bánásmód alapjait. Segítsetek neki.

Meg kell, hogy tanulja ezeket a dolgokat. Ha pedig, nem akkor nincs értelme annak, hogy tovább csinálja ezt. Nem hiszem, hogy neki ez jó.

Mindenestre ez az én véleményem:)

Remélem segíthettem!

2017. aug. 18. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim ***** válasza:
100%
Futószár, voltizs heveder, és szár nélkül ülés javítás, mindhárom jármódban közlekedés, idővel két elengedett kézzel. És nincs rinya, hogy ez meg az a ló kell vagy nem kell, nem egy lovon kell tudni közlekedni, hanem minden belovagolt, nem rosszindulatú, normális lovon fent kell tudni maradni, normális ülésben. Legalábbis ezen szinten még kb ennyi.
2017. aug. 19. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 Sssaszem ***** válasza:
27%
Azért hozzátennék egy párat egy saját ló (ami bérben van tartva) azért más, mert akkor lovaoglod amikor akarod meg szót fogad, nem tudom ki hogy van vele.
2017. aug. 19. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem az lenne a megoldás, hogy a lány megértse, amit a 4-es írt: éppen akkor fejlődne, ha minden lovon megtanulná a vágtába ugratást.
2017. aug. 20. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 Sssaszem ***** válasza:
31%
Saját lovon könnyebb, de egy iskolalovon ahol mindenféle lovon lovagol az már nem valami könnyű.
2017. aug. 20. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim ***** válasza:
100%
Semmivel sem könnyebb saját lovon. Idővel elrontja, és fizethet a korrigálásért, legalábbis amíg így, ilyen szinten lovagol, addig ez borítékolható. Ráadásul nem egy lovon kell tudni lovagolni.
2017. aug. 20. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!