Terhes lehet a cicánk?
1-2 hete azt vettük észre a cicánkon, h dagad a cicije és a hasa mintha kemény lenne és gömbölyűbb. Meg nagyon hízeleg, bújik, ránk fekszik és hagyja, h simogassuk kényeztessük. Ezt nem hagyta eddig. még csak 9 hónapos, benti cica de persze kimegy napközben.
Egyik este még kint volt és úgy jött be, mintha verekedett volna másik macskával, reggel meg elősem jöttt, az ágy alatt bújkált, kimenni éis csak félve mert.
Ettől elvetélhetett? Azóta olyan kis félős lett.
"Mamám macskája is 1 év körül van, kinti. Elég dagadt a pocakja. Én úgy tudom, hogy 2 éves kortól ivarérett a macska, de lehet hogy nem... Hogy már ő is vemhesnek látszik, így elbizonytalanodtam.
Nem segítettem, csak tapasztalat." te is hiányoztál biológiáról ugye, a te macskád is vemhes
Nem valószínű, hogy verekedett, ne aggódj, valószínűleg a szerelmi légyott miatt lett egy kicsit borzaska(vagy ami miatt azt gondodlod, verekedett). Azért is bújik el, mert a legtöbb cica, mikor bepárosodott, albújik és csak nehezen, fokozatosan jön elő. Légy kedves, türelmes vele.
Azért is lett bújósabb és most hagyja, hogy kényeztesd.
Nincs semmi baja, 2 hónap mulva meglesznek a kiscicák.
Majd a vemhesség vége felé készíts neki egy csendes zugba egy kibélelt dobozt, valószínű, hogy bele fog elleni. A dobozt úgy fordítsd, hogy az oldalán legyen a nyílás, a teteje legyen tehát fedett. Ez jobban bejön nekik, mint a fedett. Nekem is benti volt és beleellett a dobzba.
Mikor minden kiscica megszületett, tiszta dobozba átraktam a kicsiket, belevágtam egy szőnyeget, (ebbe bele tudták a kis körmeiket akasztani, de nem gyűrődott)és az anyacicának is tetszett. Ez már felül nyitott doboz volt.
Így igaz! Vemhesen is lehet ivartalanítani.
Az a baj hogy mindenki meg tudja magyarázni, hogy lesz gazdájuk meg minden. Persze hogy lesz gazdájuk egészen addig amíg meg nem nő.....
Aztán vagy egy autó alatt végzi, vagy egyszerüen csak a kötél végén. Ha befogják akkor egy darabig tartják a sintér telepen, de mivel már olyan sok a macska, nem kell senkinek, így megy a konzervbe. Mert ezeket elaltatják és fel is dolgozzák. A kutyám macskám meg megeszi....
Ugyan ne gondoljátok már, h sehova nem kell macska!
Különben meg az én dolgom és mert nektek(tisztelet a kivételnek)nem tetszik az,h én nem akarom ivartalanítani vemhessége közben akkor sem fogom azt tenni! Örülünk, h lesznek picik, szeretjük a macskákat akár kicsi akár nagy!
14:06 Köszi a tanácsot :)
A doboz már meg van de a teteje nem fedett, de ha úgy jobban tetszik nekik akkor visszaragasztom a tetejét és vágok az oldalára egyet. :)
Az a lényeg, hogy "elbújva" érezze magát. Gondolom, úgy biztonságban érzi magát. Nekem eddig mindig bejött.
Még van időd dobozt szerezni neki.
Én az oldalára fektettem, így a teteje lett az oldala, csak akkora nyílás volt rajta, hogy kényelmesen beférjen.
Persze, van olyan gazdi, aki segédkezik a szülésnél, az enyém nem igényelte, reggel halk "cincogásra" ébredtem, rendben megszületett mind:)
Jobban a fajtatiszta cicák szorulnak időnként segítségre, a túltenyésztés miatt az ösztönök is másabbak. Persze köztük is vannak tökéletes anyák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!