Hogyan lehet ezt feldolgozni? Elment a cicám.

Ma, mikor hazaértem 3 körül kezdtem el keresni. Volt már olyan, hogy nem volt itthon, szeret kószálni, kis 4 hónapos kandúrka, de most mégis tudtam, hogy baj van. Végigkérdeztem minden szomszédot, mire végül egyikük tudta, hova lett.. Az előttük lévő placcon viszont már csak egy hatalmas vérfoltot láttam. El nem tudom képzelni, hogy ennyi vér tudott jönni egy olyan apró cicából.. Látszik, ahogyan arrébb vergődött az útról és a körvonalai is, ahol feküdhetett.. Félek, hogy akár órákat is szenvedhetett, hogy nem adtam meg neki mindent, hogy nem volt elég boldog cica azalatt a 4 hónap alatt..

Úgy érzem, soha nem volt még ilyen cicám, és nem is lesz. Igazi ölcica volt, folyton felkéreckedett, puszilgatott, masszírozott a mancsaival, felmászott a nyakamba.

Reggel, mikor mentem, kijött a kerítésen kívülre, van előttünk egy füves rész, ott ült. Be akartam zavarni, hogy nehogy elüssék vagy valami baja legyen, de folyton visszaszaladt és leült a betonra. Ahogy szálltam be a kocsiba csak nézett az óriási sárga szemeivel, mintha elköszönne.. Nem tudom kiverni a fejemből azt a tekintetet, biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy utoljára látjuk egymást. Borzasztó ez az érzés, és hihetetlen bűntudatom van. Nekem egész nap jókedvem volt, mikor ő lehet itt haldoklott. Már most eszméletlenül hiányzik, hogy nem lesz, aki úgy fog elém szaladni minden nap, mint ő. Vannak még cicáim, de egyikük irányából se érzem azt a bizalmat, amit felőle. Hatalmas nagy űrt hagyott maga után.