Kezdőoldal » Állatok » Madarak » Hogy érjem el, hogy ne legyene...

Hogy érjem el, hogy ne legyenek vadak a hullámos papagájaim?

Figyelt kérdés

Van két fiatal példányom: egy hím (Felhőcske) és egy tojó (Mohácska). Még december elején vettem őket egy tenyésztőtől, de azóta is nagyon félénkek. Ha a közelükbe megyek, összevissza repkednek a szobában, illetve a kalitkában, attól függ, hogy éppen ki vannak-e engedve.

Enni is csak úgy tudnak, ha vagy nem tartózkodom a helyiségben, vagy ha igen, akkor is mozdulatlan vagyok. Inni ritkán isznak, pedig van bőven víz kihelyezve, elérhető helyen.

Megfigyeltem, hogy éjjelente sem alszanak "egészséges" módon. Merthogy nem hajtják a fejüket a szárnyuk mögé, ahogy normális esetben szokták, és mindkét lábukon ülnek, mintha nappal lenne.

Mindebből természetesen az is levonható, hogy le sem tudom takarni éjjelente a ketrecüket, mert valószínűleg szanaszét törnék az esetben magukat ijedt repkedésükben. Nem kockáztatok. Sajnálom őket.


Mindettől eltekintve, jól érzik magukat. A hím gyakran énekelget, a tojó pedig hallgatja. Időnként tollászszák egymást, vagy éppen csőröznek. Bár Moha csípősebb kedvű, gyakran elzavarja mostanság maga mellől Felhőt. A tojó sokkal csendesebb egyébként, alig-alig csipog néha. Ez így rendjén van? (Viszont néha játékos: fel-le emelgeti csőrével a kalitka tetején lévő fogantyút.)



2022. jan. 20. 18:21
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Pedig lehet lekellene tekerni oket estere
2022. jan. 20. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
Takarni*...lol
2022. jan. 20. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

18:56

Egyszer már próbáltam. Nagyon megijedtek, mindennek nekirepültek letakarás közben.

2022. jan. 20. 18:59
 4/14 anonim ***** válasza:
Kis helyen vannak, megijeszti őket a mozgás, a fények és árnyékok gyors változása, zajok, hangok.
2022. jan. 20. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

19:08

Nagy helyen vannak, nem kicsin.

2022. jan. 20. 19:09
 6/14 anonim ***** válasza:

2 probléma van. Az egyik, hogy szar tenyésztőtől vetted őket. Normál esetben a tenyésztő valamilyen szinten szoktatja őket, az érintéshez, emberhez, hangokhoz, mozgáshoz stb. Ez kimaradt náluk. A másik, hogy te sem erőlteted meg magad. Ha folyton otthagyod őket, hogy egyenek, meg mozdulatlanra dermedsz, sosem lesz változás. Hogyan próbálkoztál eddig a szelidítéssel? Csak addig jutott a dolog, hogy mozdulatlan vagy? Milyen gyakran engeded ki őket? Mit csinálsz, mikor kint vannak? Játék, rágcsálnivaló van bent nekik? Mekkora a kalitka?

Nem alszanak, amikor figyeled őket, max éber alvási fázisban vannak. Pont ezért kell a letakarás, mert kb 12 óra pihenésre van szükségük.


#1 Kendermagot a legtöbb magkeverék tartalmaz. A kender nem keverendő a vadkenderrel...

2022. jan. 20. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

19:49

Majdnem állandóan kint vannak. Estére bemennek a kalitkába, ami meglehetősen nagy, közepes méretű papagájoknak készült. Amikor kint vannak, gyakran zenét játszok le nekik, és ezt láthatóan élvezik, Felhőcske énekel közben, és mindketten aktívabbak lesznek minden téren. Illetve, beszélek hozzájuk lágy hangon és becézgetem őket. Lassan közeledek feléjük.

Rágcsálnivalót rendszeresen teszek be, de egy-két nap alatt teljesen lerágják az édes-gyümölcsös rudat, ami nem túl egészséges számukra nagyobb mennyiségben, ahogy olvastam.

+ A vizükbe teszek madárvitamin-cseppeket.

Amit az alvásról írtál... A vadonban szerinted hogy alszanak? Senki sem takarja le őket. Kockáztassak a letakarással, hogy esetleg nagyon beverjék magukat ijedtükben? Majd, ha szelídebbek lesznek, rendszeresen le fogom takarni őket, efelől biztos lehetsz.

Vagy mégiscsak kockáztassak, és erőltessem azt a lefedést?


A tojó viszont azóta billegeti fel-le a farkát, amióta megvettem. Nem tudom, hogy ez tényleg légzési nehézség miatt van-e, ahogy az interneten írják, de aggasztónak találom. Tüsszögni is szokott, és gyakran tátog, illetve dörzsöli a fejét az ülőrúdhoz, ami torokatkára utalhat elméletileg az interneten leírtak alapján, emiatt aggódom, viszont egy (régóta) papagájtartó ismerősöm megnyugtatott, aki amúgy a tenyésztőt is ajánlotta. A hím is néha csinálja ezeket, de ritkábban. Megfelelő a hőmérséklet a szobában. (Nincs egyébként a megyében olyan állatorvos, aki hullámosokkal is foglalkozna, ismerősöm elmondása szerint.) Te mit gondolsz erről?

2022. jan. 20. 22:42
 8/14 A kérdező kommentje:
Végül letakartam most őket... Nagyon durva egy menet volt. Mindennek nekirepültek, stb.
2022. jan. 20. 22:58
 9/14 anonim válasza:
53%

leírok pár lépést, amit ha követsz talán jobb lesz a helyzet.


1. Szerintem egy hétig mozogj körülöttük lassabban olvass mellettük filmez és nagyon lassan adj nekik be vizet és kaját. Így talán rájönnek, hogy nincs mitől tartani.


2. Próbáld ki a fürtös kölest. A madárkák oda vannak érte. Viszont ezt csak akkor add nekik, ha épp tanítod vagy kézhez szoktatod vagy visszacsalod őket a kalitkába. (Így különleges marad a számukra.) Tehát úgy használd ezt a fürtös kölest, hogy mikor először beadod nekik te csak a végét fogd és ők a másik felét elkezdik csipegetni. minden nap rakd a köles végét egyre közelebb a kezedhez, addig amíg már a tenyeredben van és onnan esznek. ez már egy nagyon jó jel. Ha rászálnak vagy rálépnek így a kezedre akkor ajánld fel nekik a simogatást. Ha hagyják, hogy megsimogasd őket az első fontosabb lépésen túl vagy. (Csak a begyét vagy az arcát simogasd! A hátát nem szabad!) Itt kicsit élvezd ki, hogy a kezeden van a madár. Ha az elején mikor berakod a kezed elrepülnek, akkor ne aggódj légy velük nagyon türelmes.


3. Ha már a tenyeredről ettek és így voltak a kezedben ideje kivenni őket. Az első repülések mindig bajosak. Úgyhogy készíthetsz nekik játékokat a kalitkán kívülre (természetesen a kalitkába is rakj nekik játékokat.) Ha beírod You Tubera, hogy papagáj játék készítés találsz olyanokat amivel a kalitkán kívül is eljátszanak. (Pató Evelin videójait ajánlom.) Ezek a játékok azért fontosak, mert ezek és kaják segítségével könnyen visszacsalhatod őket. Plusz ha játszanak akkor sokkal nyugodtabbak, mivel ez kicsit eltereli a figyelmüket.


4, Ha eddig eljutottál már nagyon jó úton haladsz a kis papagájokkal. A lényeg hogy rengeteg türelemmel fordulj hozzájuk. Ez a folyamat hónapokig is eltarthat, ne ijedj meg ha az elején nem sikerül. Minden nap egyre többször, több időre vedd ki őket. Egyre jobban megszoknak és megszeretnek téged.


5. A legfontosabb dolgok:

a) Mindig nagyon lassan mozogj körülöttük és semmi hírtelen mozdulat!

b) Nagyon légy velük türelmes, mert ők egyenlőre félnek tőled és nem biztos, hogy egyből azt csinálják majd amit te akarsz.

c) beszélj hozzájuk sokat, fontos, hogy a hangodat is megszokják!

d) Jutalmazd őket szóval és simogatással, vagy kajával is akár.


Remélem tudtam segíteni. Bocsi, hogy kicsit összeszedetlen voltam. Viszont nekem így sikerült elnyerni a kis papagájaim bizalmát.

Sok boldogságot a papagájokkal!:)

2022. febr. 12. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm a hasznos válaszod! :)
2022. febr. 12. 13:39
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!