Kereskedésből vásárolt vagy tenyésztőtől vett papagájod élt tovább?
10# 3-as vagyok. Nekem a tenyésztő mondta, hogy 4 hetesen elvihető a madárka, nem én kértem, már önállóan evett.
Több mint 30 éve tenyészt madarakat és egy csoda volt amikor láttam, hogy milyen körülmények között tartotta őket.
Gyönyörű tisztaság volt, 2 madár volt egy kalitkában és egy testvérpár egyik tagját kaptuk.
Nem is volt vele semmi gond kicsinek se. Kedves kis szelíd madár lett.
13# Igen így mondta, hogy kézen nevelt tavaszi (májusi) fiókái vannak. Nem értettem hozzá és nekem nem tünt fel, hogy túl korán hoztam volna el. A sima kölest simán ette.
De jó, hogy írtad, mert én már eldöntöttem, hogy amíg élek nekem lesz hullámos papagájom és a következőnél jobban fogok figyelni.
Most 10 éves, nem tudom meddig él, de biztosan lesz következő is.
Azért nagyon vigyázok rá.
Nekem sajnos mindkét helyről volt rossz tapasztalat.
Kivétel a kínai törpe fürj volt kereskedésből, ők elég sokáig velünk voltak.
Lassan 20 éve nem veszek csak mentek madarakat, nevelek elárvult fiókát. Sokkal jobb nekem és a keresletet sem növelem az exotikus madarak iránt így.
Értsd meg, hogy ezek másfajták! Egy párt választanak és azzal élik le az életüket.
Ha hím akkor tojót vegyél mellé és fordítva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!