Kezdőoldal » Állatok » Madarak » Mit kezdjünk a madárral, hogy...

Mit kezdjünk a madárral, hogy ne pusztuljon el?

Figyelt kérdés

A mai nap folyamán délután megpillantottam a tűző napon egy út közepén fekvő lihegő madarat. Először azt hittem elütötték, de nem volt rajta seb. Hogy nehogy elüssék lábbal kicsit beljebb löktem (óvatosan, nem rúgtam) a járdára. Utána aki velem volt zsebkendővel megfogta(mikor az úton volt csapkodott kicsit a szárnyával, de fölrepülni nem tudott). Szóval beraktuk árnyékba egy fa tövébe ott maradt. Pár órával később mikor visszamentem oda egy másik barátnőmmel már a járda másik végében volt (széltében, nem hosszábban). Adtunk neki vizet kupakban (ettől először megijedt, szárnyával csapkodott, próbált eltotyogni), de nem nyúlt hozzá, hanem ami falhoz hozzásimult annál volt egy lyuk oda bedugta a fejét, valószínűleg melege volt, nyitott csőrrel lihegett. Elmentünk zsömléért meg zsepit venni, mert nem volt nálunk. Mikor visszamentünk bágyadtam feküdt a lyuknál, de már nem volt benne a feje. Eléraktunk egy csipet zsömlét ahhoz hozzá se nyúlt, azt nem tudjuk ivott-e míg nem voltunk ott. Vártunk egy kicsit, de ugyanúgy feküdt. Végül zsepivel fölemeltük és fölraktuk egy fára ami biztonságosnak tűnt, nem nagyon tud róla leesni, odatettük elé a zsömle felét meg a kupak vizet és igazából a fán hagytuk.

Azt sajnos nem tudom milyen fajta madár, de kb. féltenyérben elfér, feketésbarnás. Így utólag nem biztos, hogy a zsömle volt a legjobb megoldás. :( De gyorsan akartunk neki enni vinni, mert kitudja mióta vergődött, meg nem evett. Abban maradtunk, hogy ha mást nem a zsömlére rámászó hangyákat talán megeszi, ha lesz ereje rá. :(

Azzal nyugtatom magam, hogy inni tud, talán enni is és kóbor kutyák nem kezdenek játszani vele, meg bántani, mert fán van szóval biztonságban. Nagyon sajnálom, de holnap mindenképp megnézzük és lehet, hogy veszünk a kisállatboltban valami eleséget neki. Szerintetek mit vegyünk, valami magot vagy valami bogarakat? Van rá esély egyáltalán, hogy megéli a holnapot? :( Vagy kinek szóljunk, hova vigyük, mit kezdjünk vele? Az nem élet szegénykémnek ha csak egy fán kuksol, eszik, meg iszik. Repülni nyilvánvalóan nem tud. Az állatorvost érdekelné egy apró madár élete amiből van sok a városban?

Igazából bármilyen tanács jól jönne!



2017. aug. 11. 17:17
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Hogyha a madár egy fióka, akkor simán lehet, hogy az anyja eteti.... Van sok madár, aki még akkor elhagyja a fészket, hogy repülni tudna, és ilyenkor az öreg madár a talajon eteti. De ha ember van ott, akkor nem repül oda..... Ez lehet az egyik verzió.



Másik, ha idősebb madár és rosszul van. Ha ennyire bágyadt egy idős madár, hogy hagyja az embert a közelébe menni, akkor nagyon gyenge és beteg, vagy a végét járja.


A fentiek egyikével sem tudtok mit kezdeni.


De az jó, hogy az árnyékba tettétek.

Vizet nem kupakban, hanem egy nagyobb lapos tálban érdemes oda tenni.

Etetni meg nem szabad zsömlével. Madara válogatja, mi való neki, de nem zsömle, az biztos.

2017. aug. 12. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:

Mindjárt elindulunk viszünk neki magokat meg vizet pipettával.

De előtte megnézzük ott van-e.

2017. aug. 12. 09:32
 13/13 A kérdező kommentje:

A madárka nem volt ott. Körülnéztünk a fánál, átmentünk az úton, végig a járdán, sehol nem volt. A zsömle és víz érintetlenül hevert ott.

Szerintetek elrepült?:)

2017. aug. 12. 11:20
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!