Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit tegyek, már nem bírom az...

Mit tegyek, már nem bírom az anyját?

Figyelt kérdés

A barátommal 8 hónapja vagyunk együtt. Az elején nagyon kedves volt velem mindenki. De a barátom huga (15) állandóan beszólogatott nekem, bántó megjegyzéseket tett, amit barátom sose hagyott mindig rászólt, hogy fejezze be. Nem egyszer veszekedett vele. Párom apukája is amint meghallotta, hogy valami bántót mond nekem mindig mellém állt, hogy hagyjon békén. Ezek után az anyja, hogy látta, hogy mellettem áll a barátom és az apukája egyre jobban elkezdett velem bunkózni, megjegyzéseket tenni. Már az is baja volt az anyjának, hogyha megölel vagy megpuszil a barátom, mert ő szerinte nem kell ilyen jól kezelni engem, mert elkapat. De köztem és barátom között nem ilyen a kapcsolat. Én sosem szóltam vissza senkinek, lehet ez volt a baj, de én nem így vagyok nevelve. Inkább csöndes vagyok, de mindig próbáltam az anyjával beszélgetni, ha náluk voltam segíteni stb.

De az anyja azt mondta, hogy engem semmibe fog nézni a barátom miatt, mert ő úgy beszélt a testvérével miattam. Pedig a barátom nem egyszer beszélt vele szépen, hogy akadjon le rólam főleg 15 évesen.

Barátom 21 éves, én 18



2020. júl. 4. 13:09
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
95%
És azt az anyuka tudja, hogy a kedves lánya hogy viselkedett?
2020. júl. 4. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Csökkented a barátod családjánál tartózkodásodat akár 0-ra is.

Így hugica kizárva, anyuka kizárva.

2020. júl. 4. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
97%
Nem tudtok máshol találkozni és elkerülni a családi házat? Jól tetted, hogy nem szóltál vissza. Te intelligens lány vagy és ne is sülyedj a szintjükre. Ezt a problémát és harcot nem neked kell megvívni. Itt a parodnak kell kiállnia érted és rendezni a dolgot. Vagy megoldani az együttléteiteket úgy hogy te ne legyél kitéve ennek. Én biztos nem szeretnék ezzel a testvérrel és anyukával talalkozni többet. Az en életem ne keseritsek meg ráadasul úgy hogy nem adtál rá okot. Vagy fontos vagy a párodnak és ezt megerti és megoldja vagy lemondanék róla. Nem vagy köteles ezt elviselni és aki szeret az nem is hagyja hogy folyamatosan ennek legyél kitéve. Megvaltoztatni nem tudja őket. De azt megteheti, hogy nem visz hozzájuk.
2020. júl. 4. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
80%
Mit csinál a húga? Szerintem ez csak valami gagyi kifogás arra a mami részéről, hogy "legálisan" utálhasson. Amúgy nem vagy neki szimpatikus, épeszű ember nem beszél ilyeneket, amiket ő mond neked. "Jól kezelni"... mi vagy te, valami baromfi? Jól kiosztanám a bunkó banyát, így beszélni egy 18 éves kislánnyal, aki pozíciójából adódóan nem szólhat vissza neki. Én a helyedben messziről kerülném a kedves famíliát, mert a nőtagjai enyhén szólva retardáltak.
2020. júl. 4. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Az anyja dolgozik napközben így álltalában sosem hallja, de ha otthon lenne se, mert a kislánya előtte előadja az ártatlan angyalkát. Az anyja így se a páromnak, se a párom apukájának nem hisz.

Barátom egyik barátnőjét se bírta se az anyja, se a tesója. Nekem régen elmondta, hogy például az utolsó barátnőjét mennyire utálták.

2020. júl. 4. 13:29
 6/14 anonim ***** válasza:
94%
Akkor ez tiszta sor. Nem szabad anyukával találkoznod többet ennyi. Ha nem szeret akkor nem szeret nem tudsz mit csinálni akkor sem ha igazsagtalan. De elkerülni lehet. Nem vagy köteles elviselni.
2020. júl. 4. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
92%

Szerintem ott van a kutya elásva akkor, hogy az anyjának fogalma sincs, hogy a neveletlen kisasszony mit művel. Még ellened is hangolhatja őt.

Talán egyszer felvehetnétek, hogy beszél a csitri, és megmutatja a barátod anyukának.

2020. júl. 4. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
Igazából nem csak velem beszél így. Párom apukájával, neki a testvéreivel, az anyósáról csúnyán beszél. Nem ismerek nagyon olyat akiről szépen beszélne.
2020. júl. 4. 13:41
 9/14 anonim válasza:
89%
Én azt javaslom (mint a többiek), hogy kerüld el. Ha nem lehet így megoldani, akkor videózzad le a történéseket, úgy hogy a hugica ne vegye észre.
2020. júl. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
70%
Nem lehet egyszerűen csak fertelmesen szarni az egészre? Neked a barátoddal kell jóba lenned, a többi már csak zajszennyezés. Értelmes emberekre szánd csak az idődet, az idegeidet. Akik céltalanul bántanak, kerüld ki őket, mint a kátyúkat. Mondjanak rád bármit, engedd el a füled mellett. Vagy ha vissza akarsz vágni szelíden, akkor ha valami rosszat mondanak rólad, csinálj úgy, mintha be lenne dugulva a füled és nem hallanád. 1-2 cinikus grimasszal meg is toldhatod a jelenetsort. Ilyenkor vagy leszoknak róla, vagy ha unintelligensek, akkor elborulnak agyilag, és csak jobban kikelnek magukból. De onnantól meg már saját magukat teszik nevetségessé, és a viselkedésükkel talán okot adnak arra, hogy jogosan elkerülhesd őket. Ha neked számít, ki nyeri az "erkölcsi vitát" akár szavak nélkül is, akkor tedd ezt. Legyél nyugodt, és szard le őket. Ők fogják nehezebben viselni.
2020. júl. 4. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!