Mit tennétek a helyünkben?

Én részben egyetértek veled, mert egy járni tanuló gyereket ne kapkodjunk ölbe állandóan. Hagyni kell elesni, megtanulni felkelni és az egyensúlyát megtalálni. A nagypapának ezt mondd el mindig, amikor emelgeti. Ha jót akar a gyereknek, ezt is tegye és ne korlátozza karon ülésre a szeretgetést.

A nagypapa szereti, rajong érte és minél közelebb akarja tudni magához, ezért veszi fel. Neki nehéz lesz megérteni a kérésed, hisz "úgyis megtanul járni, haggyad már". Amikor mástól veszi el és te jelezted már, hogy ne tegye, akkor szépen vedd át és add vissza annak, akitől elvette vagy tedd vissza totyogni. Minden alkalommal kérd, hogy segítse a gyereket, de játékbabaként kezelje.

Közben biztosíthatod arról, hogy örülsz annak, hogy szereti, de vegye észre, másoknak is vannak igényei rajta kívül. Főleg a gyereknek.

Ui. Az én gyerekem is azonnal a papának csicsereg, amint meglátja. A mama féltékeny is rá rendesen, de ez tipikus a kis gyerekeknél.

Apósom hozzánk költözött, mert egyedül nem tudta fenn tartani az albérletet, miután anyós meghalt. Szóval ő lakott nálunk. Akkor volt a gyerekünk 9 hónapos. Amíg nem velünk lakott, nem volt ilyen probléma. El mentünk hozzá, picit játszott a gyerekkel, aztán mentünk haza. Na de mikor odaköltözött. Fürdetés 9 hónapon keresztül mindig fél 8-kor volt. Ő sokszor még 10 órakor is fújta, hogy a gyerek az ölébe akar lenni, majd később megfürdetem. Ha kivettem a kezéből én voltam a rossz. Mindig csokival akarta tömni, már amit észrevettem, mert azt megtudta enni az ölében, és nem kellett asztalhoz ültetni a gyereket. Mikor szóltam, hogy most ebédelünk, az volt a válasz, hogy a gyerek már nem éhes, had fogja még egy kicsit. Miatta a délutáni alvások is szinte elmaradtak. Hogy miért? Mert mikor leraktam a gyereket, teljes hangerővel hallgatta a tv-t, hogy ne aludjon el. Persze megelégeltük, aztán odaköltöztettük a testvéréhez.

Nagyon lepontoztatok, de nektek nem volt ilyen apósotok. Ezeket csak azért írtam le, mert sajnos van ilyen is. És ne csak azt higyjétek, hogy ezzel segít nekünk. Bárcsak úgy lett volna, hogy ez a szeretet őszinte lett volna, de sajnos nem az volt. Mert aki szereti az unokáját, az nem tulajdonítja ki magának, és jót akar a gyereknek.

Elhiszem, hogy féltékeny vagy, azt is elhiszem, hogy zavar.

De én a helyedben inkább örülnék neki, hogy a gyereknek ennyire jó a viszonya a nagypapával és ennyire imádják egymást. Én örülnék, ha nem egy alkoholista barom lenne a gyerekem (egyik) nagyapja, hanem olyan, mint a tiéd.

Nem mellesleg majd ha a gyereknek elege lesz a nagypapiból vagy nem akar ölben lenni, akkor úgyis szólni fog.