Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit tehetnék, ha az anyós az...

Mit tehetnék, ha az anyós az agyamra megy?

Figyelt kérdés

1 éve vagyunk együtt a párommal (22F) és egyszerűen megutáltatták a szülei magukat velem.

Mielőtt összejöttünk és az első komolyabb beszélgetésünk volt, akkor is az anyja hívogatta hogy szereti, meg hogy siessen haza, mert tanulnia kell.

Olyanokat mondott még neki az anyós, hogy ne legyen velem, mert ha mi egy pár leszünk, abból csak baj lenne.

Most még koncentráljon a tanulásra, legyen otthon stbstb.

Meglepődtem, de miután összejöttünk eleinte nagyon kedvesek voltak velem.

Aztán az anyja elkezdett célozgatni, hogy mi lenne ha elmosogatnék helyettük, meg kitakarítanék, mert sokat vagyok náluk és szerintük ott lakok.

Nem értettem, mert saját magam után mindig mindent eltakarítottam egyből és enni sem ettem soha náluk, hanem magamnak rendeltem, plusz otthon fürödtem meg. Még csak azt se mondhatnák, hogy elkényelmesedtem náluk.

A párom nem szokott hozzám jönni, mert apum elég idős és idegbajt kap(na), ha este 8 után (amikor ő már alszik) felébresztenénk őt bármi kis zajjal. Én pedig munka miatt este érek haza.

Szóval náluk szoktunk lenni és az anyukája teljesen rátelepszik.

Eljátsza hogy beteg, aztán hisztizik hogy a fia nem foglalkozik vele eleget, mi van ha elviszi a mentő stb.

Ha ott vagyok náluk mosogassak el helyettük is mindent meg takarítsak ki mert elvárják.

És egy nagyobb konfliktus volt, mert nekem támadtak szó szerint, hogy minek vagyok ott annyit és hogy nem vendég vagyok. Nagyon flegma és undorító stílusban.

Nem tudom így hogy tudnánk találkozni normálisan, ha meg nem vagyunk otthon folyton hívogatják.

Ha direkt nem veszi fel, akkor meg kapja az ívet, hogy jajj mivan ha szegény anyja rosszul van.

Nem birom már ezt elviselni.

Mit lehet kezdeni az ilyen emberekkel?

Még sajnos nem tudunk összeköltözni se mert nem stabil a munkahelyünk ès jobbat nem találtunk egy ideje már.


2021. ápr. 20. 00:41
1 2 3 4 5 6
 11/54 anonim ***** válasza:
61%

enni sem ettem soha náluk, hanem magamnak rendeltem


ÉS azt hol etted meg? A mosogatás nem attól függ, amit megeszel, honnan van :D

2021. ápr. 20. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/54 anonim ***** válasza:
93%

Lefordítom:

a kanod szüleinek a szemszögéből;

A mi fiunk be se teheti a libához a lábát, mert az apját zavarja, hogy este 8 után hangoskodnak. Hát b+, minket is zavar, meg az is, hogy állandóan itt eszi a fene és nem tudunk egy nyugodt estét eltölteni.

2021. ápr. 20. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/54 anonim ***** válasza:
94%

Azért a te fejedben is vannak gondok böven!

Nálatok sosem vagytok, mert apádat zavarná, ezért a fiúd szüleinél vagytok állandóan, annak ellenére, hogy öket ez zavarja!

Emellett ott még betelepszel és játszod a vendéget!

2021. ápr. 20. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/54 anonim ***** válasza:
94%

Nekem természetes lenne, hogyha valahova így becuccolok, akkor ott besegítek ebbe-abba. Azt sem hiszem, hogy leülnek vacsorázni, te meg rendszeresen előkapod a rendelt kajádat, vagy hogy soha nem mosakszol ott. Legalábbis a kultúrlény szex előtt-után mosdik.

Szóval teljesen érthető a pasid anyjától a kérés, hogyha már kimondatlanul de odaköltöztél, akkor vedd ki a részed a feladatokból is.

Nem azt mondták, hogy ne menj, hanem ne csak szállodának tekintsd az otthonukat.

Mondjuk elhiszem, hogy elegük van, hogy eltartják a tanuló fiúkat és részben a csaját is, aki előkelő idegennek tekinti magát, akinek jár a kiszolgálás és az ellátás.

Ha valakire megsértődhetsz, az a saját apád, aki eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy ott legyetek!

2021. ápr. 20. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/54 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem illik besegíteni, ha már ott laksz szinte
2021. ápr. 20. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/54 anonim ***** válasza:
46%

A párodnak erről mi a véleménye? Kiáll melletted vagy mindig az van, amit anyuka szeretne? Mert az írásodból ítélve úgy ugrál, ahogy anyuka diktál. Ebből később még több gondotok lesz, hiába is fogtok elköltözni.


A problémára pedig nincs más megoldás, mint elköltözni. Amíg erre nincs mód, addig másnak a lakásában egészen addig el kell viselned őket, míg ott vagy.

2021. ápr. 20. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/54 anonim ***** válasza:
87%

Kislány, én sem örülnék neki, ha esténként - mert ugye későig dolgozol - megjelennél nálunk. Üdv, egy leendő anyós.

Menjetek hozzátok, és utána hallgattassék meg a másik fél is, aki ugyebár az apád. Mert rá a kora miatt tekintettel kell lenni, a másik családra meg nem, extra bónuszként köpködsz rájuk.

2021. ápr. 20. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/54 anonim ***** válasza:
91%
Te mész anyós agyára, hogy állandóan ott vagy. Engem is irritálna.
2021. ápr. 20. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/54 anonim ***** válasza:
88%
Amíg másnak a lakásában vagy minden nap, addig mindazt el kell viselned, ami vele jár. Ha ő ilyen, akkor ilyen. Nem te fogod őt megváltoztatni a saját lakásában. Felnőtt emberek vagytok, oldjátok meg a lakhatást, mint mások.
2021. ápr. 20. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/54 anonim ***** válasza:
88%
Nehéz ügy, de szerintem egyértelmű, bár anyós lehetett volna kedvesebb is. Most belegondoltam a helyzetébe, bizony engem is zavarna, ha az otthonomban szinte soha nem élhetném a megszokott életemet, mert a fiam barátnője állandóan itt lenne, szinte minden este/éjjel, stb. Szerintem ez nagyon sok más embert is zavarna, hogy gyakorlatilag már ott laksz. Más az, ha heti 2-3-szor itt alszik egy barátnő, bár az sem kevés, de érthető, valahol találkozni kell, de muszáj lenne úgy alakítanod, hogy a te otthonodban is legyetek olykor, mert ez így csak rosszabb lesz.
2021. ápr. 20. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!