Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Párom szülei nem akarják...

Párom szülei nem akarják felfogni, hogy a fiuk elköltözne, mit tehetnék?

Figyelt kérdés
Kicsivel több, mint 2 éve vagyunk együtt párommal és most költöztem 110 km-re a szülő városomtól. Mindig is szimpatizáltam ezzel a várossal, ahova költöztem, az új munkahely is kellemes, remélem az is marad. A költözés gondolata nem tegnap jutott eszembe, legalább féléve tudtuk, hogy ez most fog bekövetkezni és barátom már akkor elhatározta, hogy jönne velem. Ő szeptemberben kezd az új munkahelyén így augusztus végén költözne fel. Nos, az anyja eléggé ellenzi még most is a költözést, mivel úgy van vele a fia még nem élt külön tőlük, még kollégista se volt sose, hogy kicsit is önállósodjon, és hát mi lesz vele vagy akár velem, mert nekem kell majd kiszolgálnom,mert hogy egyedül szinte nem maradna meg. Tavasszal került először szóba, hogy költözöm és ő is itt keres már munkát, mert velem szeretne jönni, már akkor ezzel jött, hogy "jajj a fiammal nem tudom mi lesz nélkülem...". Először úgy voltunk vele, hogy idővel változik a véleménye, felfogja, hogy a fia kirepül, de ez mostanra se változott. A hétvégén volt családi buli barátoméknál, amire én is elmentem és itt már az is előtérbe került, hogy másfél hónapig alig fogjuk majd egymást látni, nehogy aztán bármelyikünk félre lépjen (rám nézve mondta ezt), aztán a fia meg szégyenszemre visszamondhatja a beígért munkát, mert nem költözne. De ha meg mégis, akkor mire megy majd ott... Barátom és az apja leteremtette, hogy fejezze már be a mártírkodást, nem most lett ez kitalálva,a fia se tizenéves, hogy ne tudjon dönteni mit szeretne. A véleményem után kocsiba ültem és haza jöttem. Barátommal nem keveset beszéltünk az egészről, ő teljesen biztos benne (ezek után főleg), hogy ő is felköltözik, neki is elmondtam, hogy teljesen bízok benne, de zavar az anyja megnyilvánulása. Jól esett, hogy barátom apja kiállt mellettem és barátom mellett, de az anyja nem hagy nyugodni. Zavar és idegesít, hogy gyerekként kezel minket, főleg a barátomat. Ő azért is akar minél messzebbre költözni, hogy ne legyen az anyja közelében, amit nyilván nem mond el neki, de lassan ott tart, hogy idegességében kijön belőle. Nem tudom/tudjuk mit csinálhatnék/csinálhatnánk. Emiatt az egész miatt és a bulin történtek miatt nem tudok nyugodtan aludni, egyszerűen esz az ideg és a düh. Kis megnyugvásként írtam le ezt az egészet, hogy legalább 2 órát tudjak nyugodtan pihenni, meg hátha tud valaki tanácsot adni ilyen leendő "anyóshoz".

2022. júl. 25. 03:22
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
25%

"a fia még nem élt külön tőlük, még kollégista se volt sose, hogy kicsit is önállósodjon, és hát mi lesz vele vagy akár velem, mert nekem kell majd kiszolgálnom,mert hogy egyedül szinte nem maradna meg"


Magamtól is ezt akartam írni, nem szabad olyan fiúval összeköltözni, akik a mamahotelból jön!

Ha jól jön le, te már laktál külön, önellátó vagy, igaz?

Nos, neki is kellene külön lakni és megtanulnia az önálló életvitelt!

Enélkül tényleg baromi rosszul járhatsz vele.

Az otthonról menekülést sose szabad párral összeköltözéssel egy füst alatt tenni.

2022. júl. 25. 03:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
16%
Hát, ha cseléd akarsz lenni mellette akkor költözzetek.
2022. júl. 25. 03:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
30%

Meg ha jól értem, már az ingatlan is a tied, és ő - így nevezik ezt - rádköltözne.

Egyik nőtől a másikhoz.

Más opció nincs a fejében, csak egyik nő fészke vagy másik nő fészke.

Saját az nem.

2022. júl. 25. 03:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
98%

Nem fog változni.

Én 13 éve élek együtt a férjemmel, de a mai napig nem tudja elfogadni az anyja, hogy a kisfia meg tud élni nélküle. A mai napig rátelepszik, zsarolja érzelmileg, a mama nem tud és nem is akar megélni a kisfia nélkül.


Ezt a barátodnak kell tudni kezelni, határozottnak lenni.

2022. júl. 25. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
94%

Tévhit, hogy aki otthonról költözik, majd "nem találja fel magát" és "ki kell szolgálni".

Ezek anyuka aggodalmai, amelyek nem biztos hogy megalapozottak.


A mai albérlet- és ingatlanárak mellett mindenki úgy spórol ahogy tud, nem tudnak mindenkinek lakást adni anyuciék.

2022. júl. 25. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
100%
ha a barátod is így gondolkodik, hogy el akar jönni, tett is érte, akkor ne aggódj. anyuka vagy megbékél, ha látja, hogy jól elvagyok, vagy nem. jó, hogy apuka is támogató.
2022. júl. 25. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
10%
Anyuka jó eséllyel ismeri a gyerekét. Tényleg akarsz egy óriáscsecsemőt?
2022. júl. 25. 05:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
98%

Kérdező: A vészmadár-hangokra ne hallgass.

Én is ismertem olyanokat (meg én is olyan voltam), hogy azonnal, amint például bárhova kerültem, kiszolgáltam magam, megoldottam a felmerülő dolgokat stb.

2022. júl. 25. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
94%
A férjem soha nem lakott külön egyedül, nagyon későn is ismerkedtünk meg. Soha egy pillanatig nem lakott egyedül, mégis tökéletesen önálló, a legjobb csaladfő, férj és apa. Az anyja addigra már több kapcsolatat szetszedte, így nalam azzal indított, hogy nem szeretne engem bemutatni neki, csak ugy folytassuk, ha nekem ez nem problema. Nyilvan nem volt az, nem az anyjával akartam összejönni. Hatalmas hiszti volt, amikor elköltözött, "elhagysz engem, hűtlen vagy hozzám", konkretan mint egy megcsalt feleség, úgy viselkedett. Mondjuk náluk kicsit erdekes volt a dinamika, mert a férjem apja egy tutyimutyi szerencsétlen, a férjem volt ott a csaladfő 15 éves kora óta. Nyilván az anyját megviselte, hogy elköltözik a férjpótléka. Azóta se ismerem, es a 2 unokájá se látta soha. Próbalkozott a ferjem enyhitessel, meghívta az esküvőre, hivta babanézőbe stb, de az anyja nem akarja, hogy "az a nő", azaz én is ott legyek. Érted, a saját esküvőmön... szóval hát nem én szivtam meg.
2022. júl. 25. 06:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
72%

A barátom pl egy rántottát sem tud megsütni, szóval ezzel is számolnod kell, hogy a tiéd is ilyen :D


De az, hogy a pasid nem volt kollégista, semmit nem jelent. Az enyém volt, aztán mégis fingja nincs a főzésről.


Viszont nem várja el, hogy kiszolgáljam, segt a házimunkában, meg bármiben, és érdekli, hogy mit ügyködök a konyhában, de ő maga nem akarja megtanulni.


Unokabátyám viszont szó szerint kiszolgáltatja magát a feleségével, mert a főzés, házimunka a nő dolga (otthon ki volt nyalva a sgge apuka által)

2022. júl. 25. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!