Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyósjelölt új párja enyhén...

Anyósjelölt új párja enyhén szólva szétszedte a családot, mit lehetne tenni, hogy helyreálljon a béke?

Figyelt kérdés
Lassan 6 éve vagyunk együtt a párommal, elejétől fogva együtt élünk. Anyósjelölttel soha nem volt semmi probléma, megosztottuk mindig a házimunkát, és a pénzügyeket is, semmi probléma nem volt soha, és mindent meg tudtunk beszélni. 3 éve szakított az előző párjával, van egy közös gyerekük, a páromnak viszont igazi mostohája volt a pasi, emellett mi tartottuk el (anyósjelölt és én), mert nem dolgozott, igénytelen, koszos, büdös. Miután szétmentek eltelt 2 év, majd jött az anyósjelölt életébe ez a pasas, ez úgy egy éve tart, már velünk lakik a hapsi. Mióta idejött, mindenért mi vagyunk a hibásak. Voltam már lekiabálva azért, mert nem szedtem ki neki az ételt, és tettem elé, azóta a hálátlantól kezdve az önzőn keresztül minden voltam én is, a párom és a féltestvére is. Teljesen ellenünk fordította ez a pali. Tegnap összevesztek párkapcsolati dolgokon, mára a párom a hibás érte, merthogy ő beszólt a hapsinak. Még anyósom kért sírva bocsánatot tőle, minket meg lekiabált, hogy ne merjünk szólni egy szót se a hapsinak semmiért (nem is szóltunk egy rossz szót se). Mit tehetnék, hogy újra béke legyen? Életemben nem láttam még ilyen sértődékeny embert, és ez csak rosszabb, ha iszik, és sajnos sokat iszik. 8-10 sör, ki tudja hány feles lemegy naponta, aztán az élő fába is beleköt, belénk is, és nem szólunk semmit, csak bezárkózunk a szobákba, ő meg ül, issza az alkoholt, és telefonálgat a rokonainak. Rá sem lehet nézni, mert egyből rákezdi, aztán anyósjelöltön csattan. A tegnapi vita folyamán is a pali volt a hibás egyértelműen, de addig zsarolta érzelmileg anyóst, hogy mint írtam, még ő kért bocsánatot. Mi gyűjtünk, nem tudunk elköltözni, köztes megoldás kell.
2022. dec. 22. 15:28
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
71%
Az még nem merült fel, hogy elzavarjátok a faxba?
2022. dec. 22. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
97%

Ha gyűjtötök, akkor van félrerakott pénzetek, tehát de, el tudtok költözni albérletbe, és akkor nem kell anyós pasijait kerülgetni. A többi melléduma.

Nála laktok, és nektek kell alkalmazkodni. Nekem sem tetszene a helyzet, de nem is maradnék ott.

2022. dec. 22. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 A kérdező kommentje:
Ó, dehogynem. Most be is csomagolta minden ruháját, mire anyósjelölt hazaugrott a munkából, kikönyörögte, hogy maradjon, ránk szólt, aztán visszament dolgozni. Volt a szeretlek-nem-akarlak-elveszíteni, a bármit-megteszek-csak-maradj, minden.
2022. dec. 22. 15:36
 4/28 anonim ***** válasza:
90%

1

Talán mert anyósé a lakás.

Miért nem költöztök külön?

2022. dec. 22. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 A kérdező kommentje:
Mihez kellene alkalmazkodni? Tojáshéjon járni egy manipulatív ember miatt, aki iszákos, és mindenbe beleköt? Megszólalni se lehet mellette, mert egyből jelenetet rendez?
2022. dec. 22. 15:37
 6/28 A kérdező kommentje:
Emellett nem csak nekünk kellemetlen, gondolom, hogy anyósjelölt sem valami boldog, mégis inkább tűr.
2022. dec. 22. 15:38
 7/28 anonim ***** válasza:
95%
Költözzetek el, ha az anyósé a ház.
2022. dec. 22. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
95%
Nem kell alkalmazkodni, csak ha maradni akartok. El lehet költözni. De ez láthatóan nem tetszik.
2022. dec. 22. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
94%
Anyosod azt csinalbaz életével, amit akar. Nektek nem kell nála lakni és részt venni benne. El lehet költözni
2022. dec. 22. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
42%
Hát a párod is egy alamuszi nyuszi aki semmit nem mer szólni,én kapásból úgy szájonvágtam volna hogy az összes foga kiesett volna,utána közöltem volna a kedves mamával hogy viszlát feléje se néznék
2022. dec. 22. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!