Hogyan viselkednétek ebben a helyzetben?

Apósom lenéz engem mert szerinte nem vagyok “elég okos” / “elég jó” a fiához. Soha nem mondta ezt így ki, de mindig érezteti velem (velem nem beszél, a párjának a lányával viszont mindig beszélget és kb isteníti hogy ő milyen sikeres meg mennyit dolgozik…nekem is van munkám) Már 5 éve vagyunk együtt a párommal, egy éve vagyunk házasok és három hónapja született meg az első kisbabánk és most fognak kijönni apósomék látogatóba egy hétre. A terhességem alatt sose kaptam egyetlen dicséretet sem, egyetlen biztatást sem tőle. Szülés után nem kaptam egy “hogy vagy” kérdést sem (igen, ezek rosszul estek, mondtam is páromnak és azt mondta rá, hogy “biztos hogy szeretnek engem is, csak apa túl izgatott az unokája miatt”…szóval ennyivel le is volt zárva ez a beszélgetés). Most, hogy így kijönnek hozzánk kicsit görcsben van a gyomrom mert 1, félek attól hogy beszólok neki/nekik ha elkezdenek “beleokoskodni” hogy mit hogy kell(ene) csinálni a babával 2, engem levegőnek fognak nézni (ezt úgy értem ha valami kérdésük lesz a babával kapcsolatban akkor a páromat kérdezik majd helyettem…volt már ilyenre példa, nyilván más szituációban de teljesen olyan érzés van bennem ilyenkor amikor ezt csinálják, mintha én nem tudnám a választ vagy hazugság lenne a válaszom (nem, nem volt erre példa hogy hazudtam volna nekik…csak nekik az az “igaz” és “hihető” amit a párom mond). De ha tetszik nekik ha nem, én vagyok a kisbabánknak az anyja és csak azért mert a nagyapja és eljönnek hozzánk hogy találkozzanak a babánkkal (nem, nem kértem/kértük) nem fogok a háttérbe szorulni és hagyni hogy egész nap csak ők legyenek a babámmal míg én megcsinálom nekik a reggelit, ebédet és vacsorát (nem szeretnek egy ételt kétszer enni, szóval minden nap újat kell főzni). Igen, tudom, hogy ő a nagyapja a babámnak meg hogy “joga” van látni/fogni a babámat és hogy ebbe a két hétbe nem fogok belehalni stb stb de a gonoszabbik felem (bocsánat, nem vagyok szent) meg úgy van ezzel, hogy nem kaptam semmi kedves szót terhesség alatt, szülés után se (szülés előtt meg folyton éreztetve volt velem hogy kevés vagyok az ő sikeres fiához) úgyhogy a babámmal kapcsolatban az lesz amit én mondok. Ha valakinek nem kell engedélyt kérnie hogy megfoghassam a babámat amikor akarom az én vagyok. Úgyhogy nem akarom magamat a saját otthonomban úgy érezni mint akinek “nincs itt semmi keresnivalóm”. Az, hogy ők itt lesznek meg nem jelent semmi könnyebbséget, inkább csak plusz terhet (mi van hogy akár háromszor is eszünk egy kajából)

. Zárásul annyit, hogy én teljesen boldog vagyok magammal és az életemmel és harmóniában vagyok magammal (szóval én nem tartom magam kevesebbnek a páromnál csak azért mert neki sokkal jobban fizető munkája van). Ti mit csinálnátok a helyemben?