Kötelességem nekem anyósommal programot csinálni?

Azt hittem csak én vagyok így! Én is ki vagyok tőle teljesen! Nagyon sajnálom, de nem tudok mihez kezdeni vele. A nagyanyám lehetne és teljesen más, mint a mi családunkban bárki. Egyszerűen nem egyezünk semmiben. Én persze udvarias vagyok vele, nem vagyok bunkó, de egyáltalán nem érzem jól magam a közelében. Ünnepekkor találkozunk, nekem ennyi elég is bőven. Főleg, hogy nagyon hosszú idegig mindenkinél ki akart engem kezdeni, pedig igazán semmi baja nem lehetett velem akkoriban, de mindegy. Utána meg hirtelen közölte, hogy ő imád engem és én vagyok a harmadik lánya és azóta nem hagy békén. Hát ez nagyon érdekes nekem és nem is hiszem el, hogy igaz.

A férjemet soha nem gátolom meg abban, hogy menjen, sőt sokszor én mondom neki, hogy hívja fel az anyját meg ilyenek. Szóval nem érzem rossznak magam emiatt.

Pár évet egy lépcsőházban laktunk vele, így aztán nagyon megismertem és pont ezért is nem vágyok a társaságára, örülök, hogy elköltöztünk.

Neki is ott a sógornőm, apósom, mégis mindig hívogat, meg írogat nekem, meg soha sem kérdezi, mindig bejelenti, hogy jön hozzám, meg ezt meg azt csinál majd vele. Alig bírom kivágni magam belőle. Amúgy is alig van időm, ami van, azt meg eszemben sincs vele tölteni. És ő is mindig úgy akar jönni, mikor a férjem nincs itthon, csak hozzám. Hát köszönöm, nekem nem hiányzik. Nem is értem mit akar. Bár talán mégis értem, mert úgy tudna cseszegetni, ugyanis ha felhív, akkor mond olyanokat amiket akkor, mikor más is ott van és hallja, akkor sose.

Aztán még néha szemrehány, hogy a saját anyámhoz biztos gyakrabban megyek, meg hogy azzal megyek ide-oda. Hát de ő az anyám! Nem egy idegen öregasszony, aki nélkül egész életemben jól meg voltam. Szerintem bőven elég az, hogy normális vagyok mikor nagy ritkán találkozunk, a fiát nem tiltom tőle, egyszerűen én nem tudom hova tenni, hogy így rám akar akaszkodni.