Anyós szid a gyereknek?!

Itt inkább a párod a ludas. Mi köze az anyjának a ti magánéletetekhez?

Én is elmondom, ha valamin összeveszünk, és nem látom, ki a hibás, szerintem - és egyébként férjem szerint sem - baj. Az viszont, hogy akárkinek a szüleit szidják, na az nagyon nem oké. Apám csinálta ezt, mikor a szüleim váltak anno, akkor az ilyen esetekre egy pszichológus azt tanácsolta anyukámnak, hogy ilyenkor a gyereknek el kell magyarázni, esetleg megmutatni, mi történt. Nem szólni vissza, hogy a nagyanyád meg milyen sületlenségeket mond. A gyerek nem hülye, csak kicsi, rá fog jönni 2-3 olyan alkalom után, amikor lát is valamit, hogy a nagyi megint tutira átverte, és egyszerűen nem hisz többet neki. Egy idő után, amikor minden alkalommal úgy jön haza, hogy a nagyi hazudott megint, már nem akar majd menni. Legalábbis a pszichológus szerint így működik - nálunk bevált. Egyébként nagyon talpraesett kislányod lehet, én mindenkinek visszaszóltam mindig, ha nem tetszett a modor, de rokonnak sose mertem megmondani, hogy nincs igaza. Gratulálok, tényleg!

Nálunk is ez volt a helyzet régen. Apai nagyanyám folyton kritizálta anyámat, meg elhordta nekünk mindennek. Én ugyan nem szóltam vissza, de eltelt 15-20 év azóta, és nem nagyon tartom a kapcsolatot vele. Évente 2szer felhívom és ennyi kb. Megyek ha nagyon muszáj, de nem szívesen. Elintézte magának. Anyám soha nem mondott ré semmi rosszat ennek ellenére, sőt mai napig szid, ha nem akarom felhívni. Szerintem mond el a kislányodnak, hogy mi a helyzet apukával, még ha nem is ért meg mindent belőle, aztán később neki is könnyebb lesz tisztázni magában a dolgokat.

Apám anyja ugyanezt csinálta, kicsik voltunk, nem értettem igazán, később döbbentem rá nagyobb, felnőttebb fejjel, hogy anyukámat rossz színben akarta nagymamám feltüntetni. Nem is szerettem soha, valószínűleg ezt érzi egy gyerek, a jó szándékot, vagy éppen az ellentétét. Sosem kötődtem hozzá érzelmileg és a halála sem viselt meg igazán.