Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » A barátom anyja rettenetesen...

A barátom anyja rettenetesen féltékeny rám, pedig én nem követtem el ellene semmi rosszat. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A barátommal 6 hónapja vagyunk együtt, ezalatt már megismerhettem az összes családtagját - alapból nem szimpatikus család, de igyekszem jóban lenni velük, nem vagyok ellenséges, próbálok mindenkit elfogadni, és az anyján kívül kedvelnek is. Vagy legalább megférünk egymás mellett, ha néha odamegyek (már ezt is lecsökkentettem minimálisra).


Az anyja viszont keresi a gyenge pontjaim. Sérteget, de eléggé burkoltan ahhoz, hogy szeretett fiacskája ne vegye észre. Nem hagy minket kettesben lenni. Állandóan panaszkodik. Simán benyit a szobába, amikor ketten vagyunk zárt ajtó mögött és nekiáll simogatni a fiát, és nézi mit csinálunk (épp ölelkeztünk, amikor benyitott, jobb híján egy képnézegetőt sikerült behívni laptopon, erre fitymálóan húzta a száját). Vagy hangoskodik az ajtó előtt, pakol stb. Mindenbe beleüti az orrát, pl a közös programjainkba is. Ma találkoztunk volna a barátommal (gyakran megyünk kirándulni) erre kikönyörögte hogy őt vigye el, mert már rég volt. (Korábban is emlegette, hogy engem bezzeg visz.) Ha valamit mi nem úgy csinálunk otthon ahogy ők, akkor szimplán kiröhög, de az okát se tudja...

Nincsenek barátai, utálja a munkáját, nincs megelégedve az életével, állandóan panaszkodik, amikor elmentünk egy hétvégére párommal egyfolytában hívta telefonon, és az a tipikus "mer ingyért van" (a lényeg hogy ha valamit ingyen megszerezhet akkor is megszerzi, ha nincs rá szüksége).


Egyszóval anyós (lenne) a legrosszabb fajtából!


Lehet egy ilyennel kezdeni? Gondoltam, ha nem megyek amikor otthon van, megoldom a dolgot, de ez simán betesz nekem távolról is.

Csak a szakítás a megoldás ilyenkor?



2015. okt. 30. 12:51
1 2 3
 1/25 A kérdező kommentje:

És a konkrét példákat kihagytam: első találkozásunkkor mondta a fiának, hogy ha valaha megnősül akkor neki barokk esküvője legyen, mert az legalább ingyen van és ő jót mulathat.

Meg amikor barátom egyetemre ment, ott álltam mellette, miközben anyja kérdezte, hogy "és ott milyenek a lányok?" Hát nagyon szarul esett..

2015. okt. 30. 12:59
 2/25 anonim ***** válasza:
21%

Ahogy neked nem szimpatikus a család, gondolom te sem vagy nekik az. A különbség csak az, hogy míg ők ott maradnak egymásnak, ha tetszik, ha nem, mert ők a család, ezért el kell őket fogadnod/tűrnöd, addig nekik te kívülálló vagy. Csak egy aktuális barátnő, nem is régi a kapcsolat.

Gondolom nem tartanak a fiúkhoz illőnek, és megpróbálnak elszakítani tőle.


Két dolgot tehetsz. Vagy nem foglalkozol vele, és élitek az életeteket, vagy megpróbálsz harcolni, de annak elég rossz vége lehet, ha a párod magától észre sem veszi.

2015. okt. 30. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
64%

Hát ha már a barátodról így beszélsz, hogy: "szeretett fiacskája" lehet, kezdi elérni a célját az anyósjelölt.

Lehet a fiának bármilyen barátnője, mindegyiket ki fogja túrni, hacsak nem rendeli magát alá nagyon az anyukának.

A barátodnak kéne ezt belátni, hogy ez így nem megy, és valahogy megoldani a helyzetet.

Én hapsiként mondom, hogy egy ilyen bensőséges anya-fia kapcsolatba belekeveredni kidobott idő, pénz, energia.

Nekem a barátnőm volt az anyuka, és már a falra kezdtem mászni kettőjük kapcsolatától, mindig én voltam a második, és folyton körbe kellett ugrálnom a kicsi fiacskáját a páromnak.

Igen, sajnos lehet, jobban jársz, ha elkezdesz tovább gondolkodni. :(

2015. okt. 30. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
82%

Részvétem anyóspajti miatt. Én is kifogtam egy hasonló elmeroggyantat, aki szintúgy féltékeny volt rám, hogy a fiacskája nem vele foglalkozik, neki ugrál stb. Már első találkozáskor kimutatta és meg is mondta, hogy soha nem fog kedvelni, tehetek akármit. És így is tett, nagyon durva dolgokat művelt, az hogy elhordott mindennek, a munkahelyemre bement engem lejáratni, névtelen leveleket küldözgetett,amiben szintén csak szídott, engem és a családomat, csak pár momentum, amit kiragadnék a múltból.

Én nagyon szerettem a fiút, harcoltam érte, de végül anyós nyert és elmarta mellőlem.

Ha szereted a srácot,nyilván fogsz küzdeni azért hogy együtt maradjatok, de nem tudom, ilyen anyós mellett meddig lehet erős a szerelem. Sajnos akkor is az anyja és meglehet hogy a végén majd az ő pártjára áll egy vitában. Azért sok sikert és kitartást kívánok.

2015. okt. 30. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 A kérdező kommentje:

1-es, neked mondom megint, hogy én nem úgy mentem oda, hogy na, én mindenkit utálni fogok. Felnőtt nő vagyok, tudom, hogy nem vagyunk egyformák, nem kedvelhet mindenki mindenkit, és van bennem annyi, hogy ezt elfogadjam. De nem tudok egy olyan embert tisztelni, aki azt nem látja be, hogy ha engem elüldöz a fiától, aki engem nagyon szeret, (ebben teljesen biztos vagyok a múltunk miatt) akkor mekkora szomorúságot okoz neki. Ennyire egy anya nem lehet önző. Én nem elvenni akarom a fiát, nem is tudnék pótolni egy anyát, nem is akarok, az életében is más a szerepem, és egy normális ember mindezt be is láthatja. Szerintem.


És nem az egész családdal van gond, az apukáját pl. kifejezetten kedvelem. A tesói is jófejek. Csak a kedves mama a bökkenő.

2015. okt. 30. 13:28
 6/25 A kérdező kommentje:

3, 4, sajnálom, hogy ti is kifogtatok egyet-egyet.

Kitartok, ameddig tudok, végülis nem az anyjával járok, nem őt szeretem. De akkor ezek szerint lehet, el kell kezdenem nyitva tartani a szemem. :(

2015. okt. 30. 13:31
 7/25 A kérdező kommentje:
Ha meg csak aktuális barátnő vagyok, akkor meg pláne nem értem, mit van úgy oda! :D
2015. okt. 30. 13:34
 8/25 anonim ***** válasza:
77%

Próbáld meg tudatni a barátoddal, hogy nem lesz jó vége, mert ez a tipikus "két dudás egy csárdában" esete.

Próbáljátok anyukától távol építgetni a kapcsolatotokat.

Valószínű nem vagy szimpatikus az anyjának, valamiért.

Lehet, ha ordenáré ronda lennél, meg hiperaktív háziasszony, akkor téged is elfogadna.

2015. okt. 30. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
86%

Az egy dolog, hogy anyós ilyen.


De a fia meg hagyja. Én 25 éves vagyok, elég jó viszonyban a szüleimmel, de ha az én anyám lógna rajtam miközben a barátnőmmel kettesben vagyok, és nem venné észre magát - hát a legenyhébb kifejezéssel élve furcsa lenne a helyzet, és biztos, hogy az első adandó alkalommal tisztáznám vele a határokat.


Szóval gáz az anyja ez tény, de a gyerek sem százas, kérdés, hogy akarsz-e egy ilyen kapcsolatra éveket elpazarolni az életedből, mert az egyértelmű, hogy a srác nem fog magától megváltozni.

2015. okt. 30. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
85%

bocsi, de a baratod a hülye. meg kéne mondania az anyukanak, hogy ne nyitogasson be kopogas nelkul, ne rohogjon ki téged, és ne hivigasson állandóan amikor nyaraltok. ő a papucs, hogy ezt elturi, nem szól semmit.. persze anyós se 100-as,de erted, ha ezt nem fojtja el csíràjàban akkor nem jársz jól hosszú tavon.. belefog maszni az eletetekbe akkor is ha külön koltoztok

szóval beszélj a barátoddal

2015. okt. 30. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!