Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Fogytán van a türelmem. Ez...

Fogytán van a türelmem. Ez így egészséges szerintetek?

Figyelt kérdés
Másfél éve vagyunk együtt a párommal. Nem élünk együtt, mindketten dolgozunk (nem egy városban) Ő 25 F én 24 N. Én elég céltudatos nő vagyok, az ő anyukája pedig szeret beleszólni a dolgokba, ennek ellenére elég jó viszonyt ápolunk, sokszor kávézunk, beszélgetünk, vásárolunk stb. Ő és a párom rengeteget veszekednek, az anyuka sértődékeny, párom szintén, nincs békesség sosem. Párom emiatt ideges, vérzik az orra az idegtől, nekem panaszkodik és sokszor rajtam is csattan az ostor a kedélye miatt. Utóbbi időben emiatt megromlott a viszonyunk is. Itt jeleztem a páromnak, hogy én ebbe kezdek belefáradni, ne vitázzanak már annyit, mert ez ránk is kihat. Ráadásul anyuka szeret sajnos kíváncsiskodni, avatkozni. Miért mentek megint oda, minek, miért voltatok olyan soká, ki találta ezt most ki, ilyesmi. Most pl. azt akarta, hogy ha majd összeköltözünk akkor költözzünk már a velük szembeni panelbe, ő meg is veszi nekünk, úgy majd spórolni is tudunk. Természetesen nem mentem bele és párom sem, nem vagyok ostoba ennyire. Most azért haragszik épp ránk, mert felmerült az is, hogy abba a városba megyünk majd albiba, ahol én dolgozom, így a fiának kell ingáznia és messzebb is leszünk. Nem nagyon tudja elengedni a fiát, ráadásul a párom engem int türelemre, mintha én lennék a gonosz. Azt mondja igazam van abban, hogy nem szólhat bele a közös életünkbe, de majd megoldódik, beszél vele hamarosan, de annak úgy is sértődés lesz a vége. Elintézte azzal, hogy ő ilyen természetű volt mindig is. Megmondtam neki, hogy nekem önálló férfi kell, szóval szedje össze magát, mert ha költözünk én nem fogom ezt tolerálni hosszú távon. A poén az egészben az, hogyha én hozom ezt fel, hogy le kéne állítani anyukát, akkor felhúzza az orrát, hogy nem akar vele teljesen összeveszni, én fújom fel a dolgot, a panelt is jó szándékból akarta megvenni stb. De mikor ő panaszkodik rá órákat, hogy már megint ez sem volt jó, meg az sem, akkor az rendben van. Ti értitek ezt??Már a kapcsolatban is meginogtam, pedig szeretem a párom, de labilis ez a jövőkép így.
2016. ápr. 2. 18:04
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
96%

neked van szerintem igazad..

sajnos sok ilyet láttam már, van rá nagy esély,hogy rámegy a kapcsolat az anyósjelöltedhez való hozzállássa miatt.

mert ahogy értettem őt nem zavarja,hogy még 25 éves korára is anyuci pici fia maradt.. így nem sok mindent lehet tenni

2016. ápr. 2. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
89%
Én azt nem értem hogy ilyen értelmes nő miért van együtt egy ekkora pancserrel.
2016. ápr. 2. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
19%
elég egyértelmű, hogy ebben a kapcsolatban te hordod a nadrágot. én is nő vagyok, én is határozottnak tartom magam. de basszus, ezekből úgy jön le, hogy mindig a z kell legyen, amit te akarsz, ami szerinted jó. ebben a kapcsolatban a férfi nem lehet férfi, mert mindenről te döntesz, és hiába írod, hogy ő is meg anyós is sértődékeny, te sem vagy az az elfogadó típus. neked is szrul esnek dolgok, te is ugyanúgy hisztizel. ha már 1,5 év után meginogsz abban a hitben, hogy ez örökké fog tartani (de minimum 20 évig), akkor mi lesz később? mi 14 éve vagyunk együtt, de sosem fordult meg a fejemben, hogy valaki más miatt menjünk szét. ha szétmegyünk, akkor az magunk miatt lett volna, nem egy kívülálló miatt. pedig az én anyósom sem egy leányálom, a saját anyám meg különösen szörnyű, de egy családtag biztos nem tudna hatni a kapcsolatunkra ilyen szinten. ha nektek igen, méghozzá úgy, hogy nem is éltek együtt, és nem is vagytok ugyanabban a városban, akkor ez már régen rossz. itt más problémák vannak, egymást nem tudjátok teljesen elfogadni és támogatni, és ez pl. anyóssal kapcsolatban, lakásválasztással kapcsolatban nyilvánul meg.
2016. ápr. 2. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
16%

"értelmes nő"

lehet, hogy okos, tanult, de számomra egy kis diktátornak tűnik inkább. és nem tudok róla egyebet, csak az írása alapján ezt látom.

2016. ápr. 2. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:
Fejtsétek ki légyszíves, miért lennék diktátor. Mert nyugodalmat akarok? Pusztán szeretném, ha mi dönthetnénk el az életünk sorsát. Miért kell megsértődni azon, mert nem oda megyünk lakni, amit anyós elképzelt? Ez nonszensz. Nem anyóst akarom bántani, mert egyébként kedvelem ezt leszámítva.
2016. ápr. 2. 18:52
 6/19 anonim ***** válasza:
75%
Túl azon, hogy pont olyan vagy, mint az anyja (talán éppen ezért választott téged), az elsődleges dolog, hogy sürgősen menjen el orvoshoz, mert az orrvérzés nem jó jel. Lehet magas vérnyomás a kiváltó ok (amiben persze a két nő is szerepet játszik), de lehet vérzékenység vagy vénatágulat is, amik szintén beavatkozást igényelnek.
2016. ápr. 2. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
79%

Ki mit szakít, olyat szagol.

Keress egy férfit, anyuci pici fiát meg küldd vissza anyuci szoknyája alá.

2016. ápr. 2. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
26%

egyrészt szerinted milyen jellemre utal az, mikor valaki lepontoz valakit azért, mert kritikát fogalmazott meg?

szerintem nagyon gáz, amikor valaki csak azt tudja helyesként elfogadni, amit ő maga gondol. mások más véleméynen lehetnek, ilyen a világ.

hogy miért látlak annak? ez alapján a kis írás alapján nekem ez jött le a stílusodból.

és nem, nem azért, mert nem akarsz ott lakni, szerintem a legtöbben nem akarnának.

de folyamatosan fikázod az anyóst, a párodat szintén, mártírkodsz, hogy rajtad csattan az ostor.

szerinted ha most a párod is írhatna, mit írna? nem te vagy a szegény szerencsétlen, hanem ő, mert két egymással szemben álló nőt kell elviselnie. nem rajtad csattan az ostor, hanem rajta, mert neki szidjátok egymást az anyósoddal, és ő nem akar senkivel összebalhézni.

neked, mint párjának az lenne a feladatod, hogy támogasd, erre inkább felhúzod, bosszantod, és arra ösztönzöd őt, hogy a saját anyjával konfrontálódjon.

nem anyuci pici fia ő, pusztán egy arany középúton akar lavírozni, nem akar sem a párjával, sem az anyjával balhézni, de ti nem hagyjátok ezt neki, lökdösitek, húzgáljátok, csak hogy nektek adjon igazat.

ha a párod téged int türelmere, valószínű ugyanezt mondta az anyjának is. hogy nyugi anyu, majd kialakul. nem is értem, erre miért kell egyből azt reagálni, hogy anyuci pici fia.

ez egy baromság, ha az lenne, akkor azt mondaná a nőjének, hogy költözzenek oda.


"Megmondtam neki, hogy nekem önálló férfi kell, szóval szedje össze magát"

hogy miért is vagy diktátor?

ja, csak porig aláztad a férfiasságát, szerinted ő nem is férfi, mert nem áll teljes mellszélességgel melléd, szemben a saját anyjával.......

közben meg fenyegetőzöl, hogy szedje össze magát, különben elhagyod.

mint írtam, nő vagyok, de még így sem tudok veled egyetérteni.

ha férfi lennék, nem szeretnék ilyen nőt magam mellé.

sajnálom, le is pontozhatod, ez van.

2016. ápr. 2. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
63%

"Természetesen nem mentem bele és párom sem"

"Azt mondja igazam van abban, hogy nem szólhat bele a közös életünkbe"


Én meg azt nem értem, mi bajod van. A párod is úgy gondolja, hogy az anyja nem szólhat bele az életetekbe, fog vele beszélni, azt meg megértem, hogy nem akarja miattad teljesen megszakítani a kapcsolatot vele. Neki az anyja, attól, hogy nem enged neki, még szereti, nem fogja elrúgni magától. Ismeri az anyja hibáit, nincs rá szüksége, hogy felvilágosítsd róla, vagy utasítgasd, hogy mit csináljon vele - bocs, de ha ezt teszed, pontosan úgy viselkedsz, mint a mama, akitől kiborulsz.


Hagyd rá, hogyan oldja meg a problémát, kezeld végre felnőttként - úgyis a végeredmény a lényeg. Ne szidd az anyját, neked se esne jól, ha ő szidná a tiédet, akármilyen jogos. Ha nem akarod hallgatni a panaszkodását, mondd meg neki, hogy bocs, de téged ez nem érdekel, oldják meg egymás között.

2016. ápr. 2. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
Nem szoktam pontozni egyáltalán. Utolsó előtti....el fogok gondolkodni ezen, mert a párom is mindig azt mondogatja, hogy hármunk közül neki a legrosszabb, mert jobbról én, balról az anyuka fújja a magaét. De most akkor mégis hagyjam szó nélkül, hogy anyuka így viselkedjen? Annyit kértem a páromtól ma, hogy legyen az anyjával kedvesebb, ne szálljon vitába és hogy ha még 1x ő szeretne dönteni a jövőnkről akkor kérje meg, hogy ezt ne tegye többé, mert zavar minket. Ez a mondat az önálló férfi dologról lehet, hogy erős volt, tudom, hogy megbántottam biztos vele. Én 4 évig egyetemista voltam, távol a szüleimtől, talán nekem könnyebb az elválás, nem tudom. Zsarnok sem akarok lenni, de egyszerűen unalmas ez az állandó feszültség. Ha azt mondom neki, hogy oldjátok meg ti, nincs megint kedvem hallgatni a cirkuszt, akkor is megsértődik, hogy milyen társ vagyok én, hogy meg sem bírom hallgatni. Ha pedig kommentálom, akkor meg az is baj. Pedig sokszor adtam az anyukájának igazat, nem arról van szó, hogy folyton őt akarom szapulni.
2016. ápr. 2. 19:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!