Vicces, poénos, kedves anyós-sztorik?

Anyósként is szabad írni? Kívülről talán nem olyan vicces, de nekem nagyon tetszett.

Az történt, hogy a fiam kocsija kb. közvetlenül a nászútjuk után bekrepált. Férjem eléggé konyít a dologhoz, szóval első körben őt hívta fel, ha nem sikerül, majd akkor visszük szerelőhöz-alapon.

Kicsit hosszabbra nyúlt a dolog, mint gondolták, kb. reggel 9-től du. 3-ig szenvedtek... hív a férjem, hogy át tudok-e ugrani a márfrancsememlékszikmivel, amire szüksége lenne. Persze.

Megyek be a kapun, mire a következő kép fogad: a férjem és a fiam az autó alatt/mellett görnyednek, látszik, hogy épp nagyon benne voltak valamiben, de éppen ijedten néznek az újdonsült menyemre, aki konkrétan fakanállal a kezében, csípőretett kézzel osztja őket, miszerint “nem hiszem el hogy még mindig nem vagytok éhesek délután 3 van és reggel óta nyomjátok, meg van terítve az asztal, kész a kaja, most azonnal hagyjatok itt mindent és nyomás ebédelni, mielőtt összeestek itt nekem!”

Ha addig nem csíptem volna, ezzel a jelenettel végképp belopta magát a szívembe. x) Egy másik nő a családban, aki épp ellentmondást nem tűrően kajálni parancsolja az “uram” (aki ezután fülét-farkát behúzva sunnyogott a konyhába a fiammal együtt xD) Furcsa, de számomra nagyon vidám látvány volt. :D

Kedvesem balkezes, én is.

Valamit segítettem anyukájának összevágni a konyhában, egyszer csak:

- Te is balkezes vagy?

- Mondom, igen.

Mire ő mosolyogva:

- Akkor nagy eséllyel a gyerekeitek is azok lesznek.

Ahhoz képest, hogy most találkoztunk harmadjára, aranyos volt tőle.

Az én sztorim nem vicces, nem poénos, de nekem nagyon kedves...

Első gyermekem születése után az anyósom nevelési tanácsokat osztott meg velem, én meg csak annyit mondtam, hogy én máshogy szeretném. Azonnal abbahagyta a témát, nem szólt bele az immár 3 gyerekem nevelésébe.

DE kb. tíz évvel később (!) azt mondta, hogy "Kislányom, neked volt igazad, de jó. hogy nem hallgattál rám!"

Mindig is szerettem és tiszteltem az anyósomat, de ettől kezdve még inkább, mert elismerte az igazamat, egyenjogúként bánt velem. Ki tudta mondani ezt a mondatot, bár senki se kérte vagy várta el.