Én nem értem a férjem családját, és nem tudom, hogy ebben a helyzetben hogy tudnék a férjemnek segíteni?

Férjemmel 4 éve vagyunk együtt. Ebből 2 és fél év előzetes és másfél év házasság. Férjem Bajai, 2 és fél éve költözött fel Pestre. Eleinte gyakran látogattuk a szüleit, de ahogy elkezdtük egymást megismerni a szülőkkel, én annál kevésbé szerettem volna menni, de a férjemet sose akadályoztam abba, hogy menjen. Bátorítom, hogy menjen, hisz van mit rendbe hozniuk.

A történet ott kezdődött, hogy amikor a férjem fel költözött Pestre, egyszer csak a család életébe berobbant egy kis csaj (most 19 éves azt hiszem). Tekintsük el attól, hogy totál fiúsan néz ki, és egyebek. Viszont egyik alkalommal, amikor lementünk láttam meg, hogy végig égés nyomok vannak a karján. Én nem finomkodtam, hanem rákérdeztem, hogy az meg mi. Erre azt felelte, hogy hát végül is családba vagyok, és hogy ő égeti magát, és nem vagdossa, mert az milyen veszélyes. Ekkor meg állt bennem az ütő. HOGY MI VAN? Nekem innen egyértelmű volt, hogy a lánynál nem klappol valami lelkileg. És én nem értem, hogy elvileg érett felnőttek, hogy hagyhatják, hogy egy ilyen lelki világú lány belemásszon a családjukba. Úgy, hogy a férjemnek van egy 6 és egy 12 éves öccse. Ez milyen példa már eléjük.

A következő pont az volt, amikor a lány elkezdte anyósomat anyának szólítani. Ezen már a férjem is kiborult, és szóvá tette. Ezután a szülők kérték, hogy ne szólítsa őket így.

Később derült ki, hogy a lánynak gond van a családjával ,és hogy emiatt nem akar otthon lenni, mert nyugis környezet kell neki. Az anya és az apja kényszerből házasodott, és az apja nem szereti a feleségét, és a gyerekeit. A lánynak van egy öccse, aki ugyanígy elszenvedi, azt hogy a családja ilyen, de a nővére felé se bagózik, inkább befurakodott egy másik családba. Végül az anyuka belátta, hogy jobb ebből a mérgező kapcsolatból kilépni, és a gyerekek miatt elköltözött, ennek ellenére a lány, még mindig feléjük sem néz.

A szülők nem igazán nyitottak a face to face beszélgetésre, de végül lett egy vita, amibe meg lett egyezve, hogy amikor mi lemegyünk, akkor arra az egy-két napra ne legyen ott. Amikor legközelebb mentünk, az egész hétvégét vele tölthettük. Már első alkalommal se tartották be amit ígértek.

A férjem 12 éves öccse egy hónapja meghalt leukémiában. Elutaztunk Horvátországba szétszórni a hamvait, és akkor is erre a családi búcsúztatóra magukkal hozták, pedig szerintem semmi keresni valója nem volt ott. A kórházban is többször rábízták a kisfiút, de én nem értem, aki saját magát bántja, nem foglalkozik a saját családjával, arra hogy lehet egy beteg kisfiút bízni, amikor véleményem szerint az ilyen ember nem beszámítható.

És az utolsó dolog, ami engem kiakaszt az, az hogy akkor férkőzött be a családba, amikor a család első gyereke kirepült, így egyértelműen a szülöknek fájt elengedni az első fiúkat, de ez így természetes. Viszont én úgy érzem hogy csak a férjemet próbálták helyettesíteni, és most szerintem a férjem öccsének halála, csak még jobban azt erősíti meg bennük hogy nekik nagy szükségük van erre a lányra. De emiatt a lány miatt összevesztek az összes barátjukkal, rokonaikkal, és lényegébe szét robbantotta a családot, de nem akarják apósomék belátni, hogy ez a lány egyszerűen mérgező, és a férjem se tudja, hogy mit csináljon.

Nálunk útban az első gyerek, ők megvárják az unokát, de én azt a lányt nem vagyok hajlandó a gyerekem közelébe engedni, de apósomék ragaszkodnak hozzá.

Ez lehet csúnyán hangzik, de szívem szerint kivágnám a kis csajt a családból, egy hat éves gyerek mellé, hogy lehet egy ilyen "nagy tesó" ideált állítani. Úgy sajnálom őt. A szülőket meg nem értem.