Van valami ésszerű magyarázat a "drága mama" viselkedésére?

Hosszú-hosszú évek dilemmája, ami a párom édesanyja és a köztem kialakult "viszonyt" illeti, az idő pedig ezen szinte semmit sem változtatott!

Hiába vagyunk már hét éve együtt a párommal, az anyjával egy árva szót sem szóltunk még egymáshoz! Ha véletlenül a boltban futunk össze, ő vagy átvág egy másik sorba, vagy kirobog az üzletből; ha az utcán akkor képes inkább az út azon részén "esni-kelni", ahol járda sincsen; ha valahonnan egyszerre érnénk haza (merthogy egy utcában lakunk), képes inkább többszáz méteres kerülővel menni; stb... A családi összejövetelekre sosem vagyok hivatalos, így igazából az ablakból nézhetném (például szentestén), hogy még az unokájának kétnapos szerzeménye is előbb kap meghívást, mint én!

Tudom, normális ember nem gyötrődne ilyen dolgok miatt, de nekem sokat jelentene! Azon időközben túltettem magam, hogy nem lakunk együtt a párommal, merthogy nem akarja magára hagyni. De nekem rajtuk kívül nincs senkim, akihez kötődhetnék! Az én édesanyám tíz éve meghalt, apámmal meg sosem volt kapcsolatom és soha nem is lesz! Nem pótolni akarom mindazt, ami nincs, csak érezni, higy tartozok valahova! Nem egyfolytában egymás nyakán lógni, csak tudni, hogy elfogadnak!

A család többi tagjával minden rendben van, de nem próbálnak meg hatni rá! Azt mondják mindenkivel ilyen kezdetben! (Kezdetben? Hét évvel ezelőtt, nem tegnap volt!) De ha ezt mindenkivel eljátsza és a fiával sem romlott meg a kapcsolata, akkor az nem magyarázat minden tettére, (maximum kicsivel több időt vesz igénybe), hogy azért, mert MELEG VAGYOK!

Hát ezért kérdezem!