Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg tiszteletlen paraszt...

Tényleg tiszteletlen paraszt vagyok vagy jogosan csináltam?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy szörnyen hosszú, de ha mondanátok tanácsot vagy valami, azt előre is köszönöm!


Anya párja: a.p.



A szüleim elváltak még amikor 8 éves voltam.

Anyának lett egy párja 2017 végén, én 2018 januárjában ismertem meg és kb április-május környékén hozzánk költözött. Abban az évben júniusban elmentünk egy koncertre abba az országba, ahol a.p. dolgozott. Augusztusban a.p. szervezett egy nyaralást, amin mind az 5 napra strandolás volt betervezve. Én nagyjából utálom a strandolást és inkább sétálgatok, ezért még a nyaralás elején megkértem őket, hogy akár csak az egyik nap menjünk már majd sétálni és ne a strandra. Ez a kérésem nem lett figyelembe véve, én meg strandolni nem igazán tudtam/mertem(elvileg akkor jött volna meg, ezért inkább kihagytam a strandolást, de elmentem velük a strandra). A második napon a.p. megkérte anya kezét(még a nyaralás előtt megkért arra, hogy rejtsem el a gyűrűt anya elől, illetve akkor ott én és a húgom segítettünk kitalálni, hogy milyen módszerrel kérje meg anya kezét). Minden király volt. Aztán harmadik napon már nem mentem velük strandra, délután pedig megkaptam a.p.-tól, hogy engem csak a pénz és az internet érdekel, meg elrontottam a nyaralást meg ilyenek. Sírva bementem a házba, aztán anya egy idő után bejött hozzám, hogy hazahozzon-e engem nagyimhoz(kb fél-háromnegyed órára voltunk itthonról max), szóval én hazajöttem. Ekkor a.p. megharagudott rám, mert “elrontottam a nyaralást meg nem értékeltem eléggé”, én nem haragudtam rá azokért, amiket mondott, de azóta picit feszült volt a hangulat.

2019 márciusában megelégeltem azt, hogy egyfolytában azt hallgattam, ahogy elhord engem mindennek, szóval március 14-én, amikor anyának panaszkodott rólam, akkor én kimentem hozzájuk és teljesen nyugodt és tiszteletteljes hangnemben elkezdtem mondani, hogy engem zavar, hogy egyfolytában csak az van, hogy mennyire nem csinálok semmit és hogy ők “ge*ire robotok” itt(a.p. néha szokott főzni magának húst hússal-nem eszek húst-, meg azt mondta, hogy takarít-egyetlen egyszer nem láttam még seprőt a kezében), aztán megkaptam, hogy egy semmi vagyok(a vita után áthívta a sörözők haverját és neki mondta, hogy apa is egy semmi), meg hogy 16 éves pisisként nem kéne “beleállnom”. Itt egy hónapig nem szóltam hozzá, illetve elkezdtem kerülni. Április 15-én hazaértem iskolából, egyenesen a szobámba mentem, viszont aztán hallottam, hogy ler*b.ncozta anyát, szval én teljesen nyugodtan kimentem az előszobába, ahol ők is voltak, levettem a cipőm, és megkérdeztem őket, hogy mi anya. Tudtam, hogy mit mondott, mert ez már nem az első alkalom volt, de megkérdeztem. Anya lerendezte annyival, hogy semmi és menjek a szobámba. Én már indultam volna a szobámba anya pedig a sajátjukba a párjához, de a.p., ha szemmel tudott volna ölni, akkor ott 1mp alatt minimum 15-ször végem lett volna. És ekkor megint jött, hogy 16 évesként nem kéne “beleállnom” és itt kezdődött egy nagyobb vita, mint a márciusi. Olyan hazugságokat állított, mint pl, hogy anyának a testvére és neki a párja csak eltűrnek engem, meg hogy olyat mondtam apának, hogy a.p. 3 hete ver engem. Már a sírás határán voltam, szval visszamentem a szobámba és lezártnak tekintettem a vitát, írtam apának, hogy rohadtul nem akarok itt lenni(nem ez volt az első alkalom, hogy ezt mondtam neki), aztán apa elkezdett engem hívogatni, hogy beszéljünk, viszont a.p. utánam jött és még mondta tovább a hülyeségeit, aztán kis ku*v.nak nevezett(megjegyzem, oktalanul) Ekkor apa már a húgomat hívta, és ezáltal apa hallotta azt, hogy minek lettem nevezve. Beszéltem apával aztán kihangosítottam apát és elkezdtük így négyen(anya, a párja, én és apa-ő ugye így telefonon keresztül-) megbeszélni. Megkérdeztem apát a.p.-nak az apát érintő hazugságairól(ez a vita előtt a.p. felhívta apát azért, hogy “okítsa” arról, hogy mit csinálok és mit nem). Az egész vita vége az lett, hogy apa eljött értem saját párjának a bátyjával(arra az esetre, hogy ha bármi probléma lenne a.p-val) és amikor pakoltam a cuccaimat össze, sírtam, anya bejött hozzám, ő is szörnyen sírt, megölelt és azt mondta, hogy “Ugye tudod, hogy szeretlek? Minden rendben lesz”. Anya lekísért apáékhoz, és mondta, hogy a kapcsolatuknak ott vége lesz. Én annak a napnak a hátralevő részében szörnyen sírtam, apáék már vicces videókat mutattak, illetve nagyon nagyon szerették volna hogy egyek, de nem igazán bírtam. Az elkövetkezendő másfél hétben apával nagyjából minden második vagy harmadik nap focimeccset néztünk esténként együtt, ezáltal velem aludt, mivel a többiek akkor már aludtak. Amikor nem aludt apa velem, akkor pedig zenét hallgattam egész éjszaka és sírva aludtam el(még most is elkap a sírás, hogyha erre az áprilisi vitára gondolok vagy arra, ahogy apáék ott fogadtak). Mióta apáékhoz költöztem, azóta hétfőn vagy szerdán iskola után anyáékhoz mentem, és első alkalommal még láttam, hogy a.p. is ott volt, illetve péntekenként anyáéknál aludtam(a.p. ilyenkor direkt hazament az anyjához) és másnap hazamentem apáékhoz. Ez az egész teljesen jól működött és jobban is éreztem magam apáéknál, viszont egy hónapot éltem apáéknál, május 18 körül visszaköltöztem anyáékhoz, mivel úgy éreztem, hogy apáéknál is kívülálló vagyok(annak ellenére, hogy apa biztosított róla, hogy örültek, hogy ott vagyok), illetve anyáéknál is úgy éreztem, hogy zavarok, de ott inkább nem veszek tudomást a.p.-ról. Illetve a.p. bocsánatot kért tőlem, és én meg a végén megöleltem őt, mert gondoltam, hogy oké zárjuk le. Ez a normál család dolog kb másfél hétig működött, aztán megint nem beszéltünk egymáshoz, minden visszatért a régibe. Júliusban anya, húgom és én voltunk csak otthon, anya bejelentette, hogy terhes(ekkor már tudtuk, mivel a.p. kitette FBra egy pár nappal vagy egy héttel azelőtt), én nem voltam hajlandó anyával beszélni, magyarul legalábbis, szval angolul kezdtem el magyarázni a bajom(amikor vmi szörnyen megérint, akkor átváltok így gondolkodásban is angolra-az angol csak tanult nyelvem-a háztartásban senki nem ért angolul, húgom tanul még angolul, de ő még nem kifejezetten volt olyan szinten, hogy teljesen megértse, amit mondtam) és csak a húgomhoz voltam hajlandó magyarul is beszélni. Apáékhoz is mentünk talán július közepén/végén és ott elmondtam ezeket, apáékkal teljesen egy véleményen voltunk. Egyébként van egy olyan érzésem, hogy a.p. apa ellen hangolja anyát, mert mindig amikor kérdezek anyától vmit a.p.-val kapcsolatban, akkor mindig arra jut anya, hogy apáékkal beszéltünk ilyenekről és, hogy apáékkal miért beszélek itthoni dolgokról és itthon miért nem beszélek ottaniakról(hülyeség, mert mindig be szoktam számolni arról, hogy mit csináltunk apáéknál illetve amikor apáéknál laktam, akkor is amikor hazajöttem akkor beszéltem arról, hogy mi történt ott). Anya megint összeveszett a párjával, megint szünetet tartottak, erre a.p. kicseréltette a mosógépünket. Előtte levő alkalommal június elején a.p. 100 szál rózsát hozott fel a házunkba, illetve azt mondogatta, hogy mennyire nem tud anya nélkül élni meg mennyire szereti. A nyár további részében a.p. alkohol elvonóra vagy pszichológushoz járt(elvileg, de hogy tényleg volt-e az egy jó kérdés), én pszichológushoz jártam, ott beszélgettem az itthoni dolgokról, ő is azon a véleményen volt, hogy nem vszínű, hogy a gyerek vállalása okos dolog(júliusban, amikor anya és a párja szüneten voltak, akkor volt arról szó, hogy anya elveteti, de a párja meg olyanokat mondogatott, hogy “jajj kitől lesz gyereke ha nem tőle” meg “ez nem fair” meg ilyenek - ez nem érzelmi zsarolás?). Én mióta visszaköltöztem anyáékhoz, azóta be vagyok zárkózva a szobámba, igyekszem a párját elkerülni, illetve az elején még próbálkoztam a köszönéssel, de sztem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor köszönt vissza, szval egy idő után abbahagytam. Anya elkezdett engem kérdőrevonni ezért, illetve mint később megtudtam, elvileg egy párszor a párjának is szólt emiatt. Lakást újítottunk 2019 második felében. Augusztus-Szeptemberben a konyhát, elvileg a.p. is segített festeni is, de annyira sokat azért nem hiszem, szval anya növekedő hassal mászkált létrára meg ilyenek. Utána következett húgom szobája és az enyém(november eleje és közepe). Egyikben sem segített egy picit sem. Húgom szobáját anya festette meg a 10-11 éves húgom segített neki, az enyémet meg anya és én. Húgom kapott egy új ágyat(anya állította össze, húgom és én segítettünk), és én egy új szekrényt(anya és én állítottuk össze, de anyai ági nagyink is segített benne az elején amennyire tudott. A.p. egyik alkalomnál sem volt itthon(vagy sörözőben, vagy az anyjánál vagy megeshet, hogy dolgozni is volt), vagy ha itthon is volt, akkor vagy cigizett vagy tv-t nézett vagy sörözgetett.

Most január 6-án ültem a szobámban és telefonoztam, amikor meghallottam, hogy “16 éves köcsög gyerek”. A szobámmal szomszédos konyhában ült(ajtó bezárva ott is, a szobámban is), és elkezdett érdekelni, hogy ez alkalommal mit tettem, hogy így nevez. Először csak hallgattam, de aztán kapcsoltam, hogy tök jó dolog lenne telefonra rögzíteni, hogy legyen bizonyíték, ha esetleg vmi lenne. Aztán egy idő múlva jött anya a konyhába, de meglátott engem, suttogta, hogy hagyjam, majd holnap megbeszéljük. Mikor anya bement a konyhába, a párja megkérdezte őt, hogy most hallgatózok-e, mert ha igen, akkor menjek ki, szívesen elmondja nekem is. Kimentem, hogy megtudjam, hogy mit csináltam, erre ugyanazokat a hülyeségeket mondogatta folyton, meg hogy az egész lépcsőház azt gondolja, hogy egy bunkó paraszt vagyok, meg hogy apám is egy hazug. Amikor meg akartam tudni, hogy ki mit gondol rólam a családban, akkor megkérdezte anyát, hogy legyenek-e őszinték velem, erre anya se tudta, hogy a párja miről beszélt. Mikor kértem, hogy mondja el vagy írja le, hogy ki mit gondol rólam, akkor hevesen tiltakozott ellene. Ez előtt mondta, hogy kérdezzem meg azokat a családtagokat nyugodtan, de konkrétumot nem mondott. Szval az egész vitában, amiben elvileg elmond nekem mindent, pont annyit mondott el, mint amennyit eddig is tudtam. A vita elején még azt mondta, hogy elköltözik és elveszi a gyereket anyàtól, a közepén már azt mondta, hogy elköltözik ezen a héten és neveljük fel a gyereket úgy ahogy tudjuk és felénk se néz többet, a végére pedig már engem kérdezett, hogy mondjam meg, hogy tudunk-e rendes családként élni és hagyom őket felnevelni a gyereket, vagy pedig elköltözik és vissza se néz. De még mindig itt lakik. Megkaptam, hogy tiszteletlen vagyok, mert nem köszönök és kerülöm őt, de amikor ő csinálja ugyanezt a nagybátyámékkal és anyai ági nagyimmal(akik szintén megmondták neki a véleményüket, de pl anyai ági nagyimat is elhordja minden őrültnek).


Mégegyszer köszönöm, ha elolvastad!


16/L



2020. jan. 13. 16:54
1 2 3
 11/28 Ékezetes billetyűzet ***** válasza:
69%

Olvastam-olvastam, de nem igazán értettem meg, hogy min megy ez a nagy vita. Vártam a nagy bumm-ot, hogy na most már lesz valami, amin én is kiakadnék, de őszintén megmondva, nem éreztem.

Voltak beszólások a.p. részéről is, de nyilván a te részedről is. Mi az az ok, amiért nem vagytok hajlandóak egymással beszélni?

A történet úgy kezdődik, hogy a nyaraláson nem mentél a strandra, amiért megharagudott rád. De ezután mi volt az a pont, ahol azt mondta ő vagy te, hogy kerülitek egymást és nem beszéltek egymással?


Én nagyon úgy érzem, hogy valamit kihagytál a történetből, rád vonatkozva. Egyszerűen nincs olyan indok a leírásban, amiért két embernek ennyire utálnia kéne egymást.


22/f

2020. jan. 13. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
100%

Két gyerekes elvált anyuka vagyok, a lányom éppen 16 éves. Lett új kapcsolatom a válásom után. Elsődleges szűrő az volt, hogy a gyerekeimmel hogyan jön ki. Szerintem aki gyereket vállal, annak kutya kötelessége úgy élni az életét, hogy a gyerekei nyugalma az első. Aztán ha a gyerekek felnőnek, lehet majd bevállalni idiótát is, de már csak akkor ha a gyerek életét nem befolyásolja. Jelen esetben ezt a farkat már nagyon régen ki kellett volna dobni de még most sem késő. A gyerekvállalás orbitális hiba volt. Van nekem egy olyan érzésem, hogy anyuka egyedülállóként fogja felnevelni a babát a te segítségeddel.

Azt, hogy a véleményedet megmondtad jól tetted. Köszönni azért kell. Sok olyan ember lesz az életedben akit rühellsz, de köszönni kell. Tudod, az téged minősít. Te maradj meg kultúráltnak, ő meg úgyis egy alkoholista paraszt marad. Remélhetőleg hamar eltakarodik.

2020. jan. 13. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
100%
ne légy buta, költözz apukádhoz. Hidd el nem vagy ott kívülálló számukra,de igenis hozzá kell szokni minden változáshoz és ennél minden jobb. Az volt a legnagyobb hülyeség a részedről, hogy visszaköltöztél-.-"
2020. jan. 13. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
93%

Neharagudj, előre, hogy ezt írom, anyukád itt a legnagyobb bűnös. Amikor elmentem apadhoz, na és amikor ott mondta, hogy ott lesz vége, akkor kellett volna elhagynia... Nem vesz titeket figyelembe, és ha szeretne eléggé, elhagyta volna a pasast. Biztos sok olyan fickó van még a világban, aki jobb lett volna neki. Szerintem is a gyerekek az elsők. Nem egy farok.


Hagyd ott, én ilyen után az anyámat is semmibe vennem...

2020. jan. 13. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
100%

A # 5-ös válaszoló a best. Mi ez a görög eposz? :D Hány napig írtad? :D



Egy ilyen 30-40%-á átugrottam, de értem miről van szó. A kérdésre válaszolva: Miért lennél tiszteletlen paraszt? A tiszteletet ki kell érdemelni.


,,aztán hallottam, hogy ler*b.ncozta anyát, szval én teljesen nyugodtan kimentem az előszobába, ahol ők is voltak, levettem a cipőm, és megkérdeztem őket, hogy mi anya. Tudtam, hogy mit mondott, mert ez már nem az első alkalom volt, de megkérdeztem" - Én ezen a ponton a cipőmmel fejbedobtam volna. Anyád mi a francért van még vele?


,, aztán kis ku*v.nak nevezett" - Itt inkább nem írom le, mit csináltam volna... Anyád hagyja, hogy valaki ilyeneket mondjon rólad csak így? 5.-ben, mikor egyik osztálytársam lekųrvázta a másikat egy kisebb igazgatói ügy lett belőle...


,,jajj kitől lesz gyereke ha nem tőle” meg “ez nem fair” meg ilyenek - ez nem érzelmi zsarolás?" - De, ez az. Nem kellet volna hagyni neki. Ha nincs közös gyerek, még kitenni is könnyebb ezt a semmirekellőt.

2020. jan. 13. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 A kérdező kommentje:

Elmondása szerint, még amikor belekezdtek a kapcsolatba, akkor a.p. azzal kezdte, hogy megkérdezte anya egyik volt párját, hogy milyenek vagyunk én és a húgom. Annak a férfinak rólam rossz véleménye volt(teljesen jogosan), mert az a kapcsolat miattam ért véget, mert egy bunkó paraszt voltam, ok nélkül. De a.p. azt hajtogatta a mostani vita folyamán, hogy tönkre csesztem anyának az összes válás utáni újrapróbálkozását, és beismertem, hogy azt az egyet tettem tönkre paraszt módon oktalanul, és ezt anya is megmondta neki.


Én azért nem beszélek a.p.val, mert nagyon megbántott az áprilisi vita folyamán, meg olyan dolgokat állít, amik nem igazak Pl. apának azt mondtam, hogy 3 hete a.p. ver engem(de ha jól emlékszem, anya is rákérdezett erre nálam még annó, de ő meg úgy tudta, hogy azt mondtam apának, hogy anyát veri)

2020. jan. 13. 21:20
 17/28 A kérdező kommentje:
Én a nyaralásos esetnél nem éreztem, hogy bármi rosszat tettem volna, szval túlléptem azon. A márciusi vitánál, én azért haragudtam meg és utána nem igazán szóltam hozzá, mert, ha csak engem hívott volna semminek oktalanul, akkor azt mondom, hogy szíve joga, ahogy gondolja, de apát is annak nevezte, mivel annyit hall/lát, hogy apa nem mindig tud minket minden hónapban elvinni, ezért semminek nevezni őt, meg hogy a.p.től már eddig többet kaptunk, mint apától valaha, az szörnyen erős. Én szörnyen imádom a szüleimet és úgy gondolom, hogy elég jó a kapcsolatom velük, és nem igazán vagyok haljandó elviselni, hogy anyát ler*ba.cozza, apát meg semminek nevezi. Amikor kb 10-12 éves voltam, akkor szörnyen rossz gyerek voltam, nem igazán tanultam, hisztiztem minden miatt. Most ahhoz képest teljesen “nyugodt” tini vagyok, tanulok(ebben a félévben szerintem nem is volt hármasnál rosszabb jegyem), nem cigizem, nem iszok, nem bulizok, helyette olvasok és rajongok bandák után. Sajnos rossz szokásom, hogy hamar felkapom a vizet és esetleg mondok olyat, amit nem úgy gondolok, de pár óra múlva mindig bocsánatot kérek és tudom, hogy hülyeséget tettem. Viszont nála nem bánom, hogy azokat mondtam amiket mondtam. A vitáknál is, neki majdnem minden mondata káromkodásból állt, én nem káromkodtam közben, csak a hangom ugrott egy pár oktávval magasabbra, mivel nem szokásom másoknak a véleményével szembeszállni, de akkor is normál hangon beszéltem vele.
2020. jan. 13. 21:48
 18/28 anonim ***** válasza:
100%

Tipikus kamasz vagy es elvalt szulok gyereke. Szivesen meghallgatnam egy masik regenyben ap oldalat vagy az anyadet.


Ertem azonban, hogy rosszul erzed igy magad csak azt nem ertem, ha egyszer atmentel apukadhoz miert nem maradtal ott. Mi az hogy kivulallonak erezted magad? Azt takarja gondolom, hogy ott nem tudtal az ottani szokasokhoz alkalmazkodni, esetleg apud parja is szolt valamiert es akkor hirtelen visszavagytal a regibe, ami ez alapjan annyra megse rossz neked valami miatt csak azt nem irtad le mi miatt. Ezeket atelte a tesom is es az o gyerekei is ide-oda koltozkodtek kozte es az anyjuk kozott, mindig a konnyebb, kenyelmesebb megoldas fele.

Helyedben letennem a voksom az egyik szulommel.valo eles melle, es azt alaposan ateszelnem vele es a masik szulommel is. Szabalyok, hazirend, miylen haimunkaba segitek, hova engedjeek el azonban vagy otthon mit engedjenek es taulnek ezerrel es mennek masik varosba egyetemre es akkor o esellyel kollegiumi ferohelyem is lenne es magam ura lehetnek (kiveve ha parast szobatarsakat fogok ki :-)).

Utana azonban mar nem hurcolkodnek par havonta mert akkor csak magambol csinalok hulyet es annal legyen mar neked is nagyobb tartasod es foglalkozz a felnottevalasoddal.

2020. jan. 13. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 A kérdező kommentje:
Nagyon szeretem apát, az “új” párját illetve a párjának a lányát is, szerettem ott lenni, de hiányzott anya és a húgom, illetve úgy éreztem, hogy ha nem vagyok itt, akkor majd a húgomra szállna rá anya párja. Nem arról volt szó, hogy apáék nem engedtek meg ezt meg azt, tényleg, apa a párjával van együtt mióta elváltak anyával, és tényleg apa párja úgy kezel és szeret minket mintha az övéi lennénk. A nappaliban tudtam aludni, de volt arról is szó, hogy megkapom apáék hálószobáját, ha maradnék továbbra is, apa készen állt már a papírokat beadni, ha úgy döntök. Azóta náluk is történtek családi problémák, és azon dolgoznak, hogy el tudjanak költözni onnan ahol most élnek minél hamarabb, és majd nekem és a húgomnak is lenne szobánk, és ha esetleg ilyen történne megint, mint áprilisban, akkor oda nyugodtan mehetnénk.
2020. jan. 13. 22:12
 20/28 Metionin ***** válasza:
100%
Anyád épp tönkrefelé baxxa az életét. Leszül egy bunkó alkoholistának aki r1bancozza, a gyerekét meg lek..zza. Ennyire kell neki a kapcsolat, jobbat komolyan nem kapott? Mindenesetre ez az ő levese, neki kell megenni. Én a helyedben visszaköltöznék az apához. Attól még látogathatod anyukádat.
2020. jan. 13. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!