Ismertek olyat aki több embert gyászolt el egyszerre? Érezted ugy hogy senkit nem érdekel a gyászod?

BArátomnak akkor halt meg az anyukája, amikor az apukája temetése volt.

Azt gondolom, az emberek úgy állnak hozzád, ahogy te hozzájuk. HA ennyire nem érdekled őket, nem biztos, hogy csak bennük van hiba.

16 éves koromban két hét különbséggel halt meg egy nagynéném és a nagymamám. Ez volt az első gyászeset az életemben, ráadásul dupla dózisban, hát nem volt egyszerű.

Régen volt, de én nem emlékszem, hogy különösebben beszéltem volna róla bárkinek. Az osztálytársaim tudtak róla, de nem volt téma. Belül rettentően szenvedtem, szorongásos tüneteim lettek, féltem egyedül, ilyenek. De ez eleve egy nehéz időszak volt.

Szerintem ez nem feltétlenül érdektelenség. Én azt vettem észre, hogy az emberek ilyenkor inkább távol szeretnének lenni a gyászolótól, mert nem tudják mit kellene tenni vagy mondani. Ez egyrészt tabu, másrészt nyilván elég kényes dolog. Mindenki máshogy kezeli egy szerette elvesztését, van, aki kifejezetten igényli, hogy foglalkozzanak vele, és jót is tesz neki, van akinek nem. Én például az utóbbi vagyok. Nekem nincs szükségem se részvétnyilvánításokra, sem arra, hogy állandóan azt kérdezgessék, hogy hogy vagyok, sem arra, hogy megpróbáljanak felvidítani, vagy hogy beszéljek róla. Szerencsém van abból a szempontból, hogy a környezetem ismer annyira, hogy tudják mire van igényem.

Pont ezért nem is lehet elvárni a barátoktól/családtól, hogy így vagy úgy viselkedjenek. Ha te igényelnéd ezeket, akkor azt jelezd.

Igen, ismerek. A sógornőmnek halt meg két hónapon belül az édesanyja és az édesapja is. Mindenki mellette állt, de ő például annyira furcsán élte meg a gyászt, hogy senkitől nem várta el az együttérzést, sőt, kimondottan irritálta. Pár hónap alatt túltette magát a dolgon, pedig szerette őket és az utolsókig ápolta őket.

És itt vagyok én ellenpéldának. Én sem igényeltem, hogy ajnározzanak, amikor apu meghalt, de eltelt már 7 év,és még a temetőbe sem szívesen megyek ki hozzá. De nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe többször is. Vagy vele kapcsolatos emlékek, vagy amikor már beteg volt és láttam a szemében azt, hogy feladta a küzdelmet. Szörnyű. Nekem nem megy a feldolgozás.

Csak úgy mellékesen kérdezem meg: mi ez az egy-két napja állandó temetéssel kapcsolatos kérdés ebben a kategóriában? Egymástól kaptok ihletet, vagy mindegyik ugyanaz a kérdező? Hol fényképezősdi temetéskor, hol dobjak-e virágot nyitott koporsóba, hol ez, hol az, de sok a temetős kérdés. (Őszintén kérdezem.) Nekem ez nem vidám történet, nem is válaszolok rájuk, csak feltűnt és most kérdezem először. Még november sincs, erre se lehet asszociálni. Valami vidámabb téma jöhetne már a temetéseken kívül.:/

Nézd, nem biztos, hogy nem érdekli őket, csak nem tudnak mit mondani.

Kollégámnak meghalt férje, 2 fia és kislánya autóbalesetben. Mit mondasz egy ilyen embernek, amikor újra dolgozni jön szerinted? Én azt vettem észre, az neki a legkönnyebb, ha úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Biztos vagyok benne, hogy szenved, sőt borzasztóan sajnálom is érte, de nem tudok neki semmit mondani, amivel enyhíthetem a fájdalmát. Mivel ő szeret úgy tenni, mintha "mi sem történt volna", mi játsszuk a játékát és nem beszélünk róla. Attól még hidd el, nagyon nagyon sajnáltuk őt.

2 hónapja veszítettem el a papámat, nagyon szerettem, és még mindig nehéz. Én inkább befeléforduló típus vagyok, engem idegesítenek a részvétnyilvánítások, meg úgy minden, amivel vigasztalni akarnak. Szóval én most abban a közegben érzem jól magam, ahol nem hozzák szóba, hogy mi történt.

Az egyik válaszóló felvetésére reagálva pedig, hogy sok mostanában a temetős kérdés:

Az elmúlt fél évben több ismerősöm elment, ebből 3 rokon. Nagynéném virágosban dolgozik, múlt héten voltam bent nála, láttam, hogy koszorúkat csinál. Kérdeztem, hogy milyen gyakran csinál koszorúkat temetésre, azt mondta, hogy január eleje óta minden nap, és minden nap másik temetésre. Egy 3000 fős faluról beszélünk....