Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok erről a gondolko...

Mit gondoltok erről a gondolkodásmódról?

Figyelt kérdés

Rengeteg ember van aki nem akart családot, vagy később akart és emiatt le kellett mondania az egyéb álmairól. Nem tudott utazni, nem vehette meg magának a sportkocsit amire vágyott vagy sorolhatnék még példákat de értitek. De belement a család és gyerekvállalásba a társadalmi elvárás miatt, a szülők vagy a párja elvárásai, nyaggatása, akár érzelmi zsarolása miatt. Vagy mert becsúszott a gyerek és nem akarták elvetetni. Van aki csak ezekért házasodik meg.

Ebből az következik hogy diszfunkcionáló család lesz, belül sosem lesz elégedett aki így tett. Alkoholista lesz, vagy félrelép, vagy csak sosem lesz boldog.

Direkt nem említettem, ez lehet a pár bármelyik fele nem feltétlen a nő vagy a férfi.

Én voltam már szerelmes és tőle akarnék gyereket. De tudom hogy nem vagyok még hozzá elég türelmes, szeretném még megvalósítani az álmaim. Szeretnék egy jó kocsit és mellé egy komoly hobbiautót. Szeretnék egy elfogadható lakást szépen felújítva, berendezve, mindent szeretnék megvenni amiket mindig is úgy éreztem hogy csak pénz kérdése: házimozi erősítő, játékkonzolok, csúcskategóriás számítógép, Technics lemezjátszó, stb.

Szeretnék jónéhány helyre elutazni. Szeretnék egy párt magamnak, akivel idővel mindenben megismerjük egymást, mindent megélünk együtt és már úgy érezzük csak az adhat többet ha gyereket vállalunk.

Van aki annyira egyszerű belül hogy ezt így nem gondolja végig, sokkal kevesebb is elég neki hogy eljusson odáig hogy gyereket akar. Van akinek úgy alakult a személyisége hogy fontosabb a szülők, rokonok, kollégák véleménye mint az hogy ő mit akar.

22/F


2020. febr. 19. 22:55
1 2 3 4 5 6
 1/55 anonim ***** válasza:
92%
Utolsó bekezdésre reagálnék: miért tartod "egyszerűnek" azt az embert, aki fiatalon szeretne gyereket? Neked ezek a vágyaid, nincs ezzel semmi gond. Találsz olyan nőt, akivel egyeznek az elképzelések. De miért kell lenézni, aki másként gondolkodik? Miért gondolod egyértelműnek, hogy aki fiatalon akar gyereket, az csak elnyomja magát, meg mások véleményére hallgat? Szimplán csak nem mindenkinek ugyanazok a vágyai, mint neked. Ez tényleg olyan hihetetlen?
2020. febr. 19. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/55 anonim ***** válasza:
86%
“Voltam már szerelmes és tőle akarnék gyereket” -22 éves vagy amigo, tojjáshéj még a popódon, bőven ráérsz a családalapításion 8-10 év múlva gondolkodni. Meg mire azt a sok lóvét összekukázod az általad felsorolt dolgokra, el fog telni jópár év.
2020. febr. 19. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/55 anonim ***** válasza:
78%

Amiket szeretnél azok nagyon költséges dolgok, egy jó autó nálam 7 milliótól indul(jól felszerelt, erős)

Én már a gondolattól is rosszul vagyok ha belenézek egy ingatlan hirdetésbe, autósként én egy háznak örülnék ami itt felénk Miskolcon, egy festés után költözhető az cirka 20-25M forint


Gyerekkorom óta vágyok egy sportmotorra, de helyhiány miatt nincs rá lehetőségem, ezért nem is kezdtem még el a jogsit, mert úgy csak megbolondulnék ettől az egésztől. Maradt szórakozásnak egy Honda, ami nyújt is valamennyi élményt, és pénzemnél is maradok, hogy majd egyszer saját életem legyen.


Itt minden csak pénz kérdése, a társadalom 90%-ban anyagi megfontolásból is házasodik, és aki férfiként rábólint a dologra, ott előbb utóbb a gyerek témánál is engednie kell, ha meg nem, akkor szétmennek és keres a nő mást.

Az a legbiztosabb ha egyedül annyit keresel, amiből mások ketten élnek, akkor jutna vagy a hobbidra, vagy a lakásra, de a kettőre együtt nem, hisz az irdatlanul magas fizetést igényelne, ergo ha nem agysebész szeretnél lenni a pénz miatt, akkor külföldön kell boldogulnod.

2020. febr. 19. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/55 A kérdező kommentje:

Hálistennek én Budapesten élek és olyan végzettséggel kezdem meg a munkát 1 év múlva, amivel nettó 400 alatt nem nagyon fogok keresni.

Nálam a jó kocsi nem azt jelenti hogy drága és vadonatúj. Egy Subaru Impreza, vagy pl Golf 5 GTI amire gondolni kell, ezek 1,5-3 millióba kerülnek.

De nem ezért tettem fel a kérdést. Rengetegen beletörődnek a kevesebbe anyagilag is, ez is megérne egy külön kérdést. Rengetegen szinte lubickolnak abban, hogy mondogatják hogy jaj nekik 20 ezer forint mennyire sok pénz, sosem láttak annyit egyben, és hasonlók. Félreértés ne essék, úgy nőttem fel hogy a 4-5 fős család 350-400 ezer forintból élt, tehát átlag környékén vagy az alatt.

2020. febr. 20. 00:15
 5/55 anonim ***** válasza:
85%

Mások meg másként gondolkodnak. Kinek így, kinek úgy.

Szerintem például az a feladvány az életben, hogy úgy oldd meg a gyerekvállalást, hogy közben meg keresel is. 24 voltam, maikor szültem az elsőt a férjem kívánságára (nekem még eszemben sem volt). Akkor ráéreztem, milyen fantasztikus dolog egy kisgyermek, meg sem álltunk ötig. Mi menetközben teremtettük meg az egzisztenciát, amibe a szülők azért hathatósan besegítettek. Hobbira költés szóba sem jöhetett, mert az a lényegtől veszi el az erőforrásokat. Node amire ki akarok lyukadni: mindenki arra költ, ami neki a legfontosabb. Neked fontosabb a gyereknél a hobbi meg a kedvtelés, nyilván arra akarsz költeni. Nálunk meg fordítva volt.

Azt nem hiszem, hogy a mostani szabad világban bárki is a többi ember elvárása miatt szül gyereket mondjuk. Te sem teszed, ahogy látom.

2020. febr. 20. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/55 anonim ***** válasza:
92%

Én senkinek a kedvéért nem szülnék.

Ha valaki ezzel nyaggatna, azt kizárnám az életemből, ennyi.

2020. febr. 20. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/55 anonim ***** válasza:
60%
Én a párhuzamos módban gondolkodok. Nő vagyok, és nem fogok 30 évesen szülni. Kizártnak tartom. Amig fiatal vagyok, addig kell belevagni. Nagyobb a türelem, energikusabb vagyok, kevesebb a kockazat betegségekre. Most 23 vagyok. Az egzisztenciamat a csalad melett szeretném kiépíteni. Masodik diplomámat 27 évesen fogom megszerezni. Addig viszont nem varok a gyerekkel, vagy pedig max addig. Dolgozni nem nagyon fogok addig, csak a suli mellett. De dolgozni bőven ráérek még életemben, gyereket szülni nem. Ha meg van a gyerek, a sajat ház, utana jöhetnek a hobbi dolgok, mint pl neked auto, meg hifi lofax. :D De ezek másodlagosak. Nyaralni gyerek mellett is lehet.
2020. febr. 20. 03:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/55 anonim ***** válasza:
66%

gyerek vagy mėg böven ,kivånsågaid olyan sokba kerülnek hogy 10-20 ėv mulva talån mindet le tudod ,amit most szeretnėl de elårulom az ember våltozik,idővel igy lehet 10 ėv mulva rå jösz hogy amiről most álmodozol az nem fontos,annyira mint csalåd baråtnő,felesėg stb.


az meg hogy mennyit keresel 1 ėv mulva ha vėgzel gondolom sulival az nagyban függ hogy az adott cėg mennyit hajlando neked fizetni kezdökėnt brutoba .


nekem van egy fėrjem gyerekeim,ės sajåt lakåsunk ,gyerekeimel mindig megyünk nyaralni,kiråndulni ,külföldre is jårunk gyerekestül.

2020. febr. 20. 05:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/55 anonymousreview60 ***** válasza:
84%

Céltudatosnak tartom, nem feltétlenül önzőnek.

Ha a fent említett dolgokat elvégzed, akkor úgymond kiéled magad, és nyugodtabban tudsz belevágni a gyerekprojektbe. Inkább későn vagy ne legyen gyereke az embernek, mint hogy ide-oda csapongással elcsessze a nevelést.

2020. febr. 20. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/55 anonim ***** válasza:
95%

Egy dolgot meg kell tanulnod. Sosincs megfelelő idő a gyermekvállalásra.


Én 23 évesen szültem az első gyereket, majd 25 évesen a másodikat. Nagyon rosszak voltak az anyagi körülményeink, nyaralni sose jártunk el, éppen csak nem haltunk éhen a pénzből. Albérletben tengődtünk.


Most itt vagyok 30 évesen. Van, autónk, van házunk, eljárunk nyaralni, jól élünk. Viszont ha megvártam volna a gyerek vállalást, hogy meglegyen mindenünk, nem lenne gyerekünk, mert 28 évesen betegség miatt kivették a méhem.


Gyerek mellett is meg lehet teremteni az anyagiakat, lehet küzdeni azért, hogy jobb legyen. Viszont, ha megvannak az anyagi javak, az sem garancia arra, hogy később még lesz gyereked, hiába küzdesz érte. És akinek gyerek előtt jó élete volt, megszerzett mindent, az gyerek után is ugyanúgy elveszíthet mindent. Nem kell hozzá sok minden, csak elég, ha a gyerek olyan betegen születik, hogy az anyukának folyamatosan ápolni kell és nem tud dolgozni, és a kezelések milliós költségek, vagy apuka autóbaesetet szenved és nem tud többet dolgozni.


Édesanyám mondta mindig, hogy "Gyerekem, akkor szülj amikor úgy érzed megértél rá. Ne mások véleménye, anyagi biztonság miatt, mert az anyagi biztonság változhat, az emberek véleménye változhat, de amit a szívedben érzel, amire a lelked mélyén igazán vágysz az sose fog változni. Az egyetlen biztos pont az életben, te magad vagy. Mindig lesz miért fájjon a fejed, sosem lesz tökéletes időzítés, csak bízz magadban."


Megfogadtam a tanácsát, és jól döntöttem. Sose vágta a fejemhez, hogy látod, én megmondtam, hogy szülj, mert később nem lesz rá lehetőséged, de a lelke mélyén ő is tudja, hogy igaza volt, és biztos örül neki, hogy megfogadtam a tanácsát. :)

2020. febr. 20. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!