Miért nem jó a családomnak semmi, amit csinálok, teszek?

Mindig volt 1-2 dolog, de most az utóbbi években teljesedett ez ki... Pl:

-nagyon érdekelt a nemzetközi tanulmányok szak, és mivel 18 évesen a magyaron kívül már 3 nyelvet beszéltem, ezért úgy is éreztem, hogy találnék később állást, ami több, mint az aktatologatás. De nem, a szüleim szerint az nem szakma, igenis menjek jogásznak. Pedig mondtam, hogy nem érzem rá elég jónak magam, mert gimiben hiában voltam 4-5, tudtam, hogy a jogon rengeteget kell tanulni... Egyszerűen nem éreztem nekem valónak. Mégis oda jelentkeztem, eltelt 3 év, és 2 év csúszásban vagyok lassan. Most meg azt hallgatom, hogy minek jöttem ide. Pedig tisztán emlékszem, hogy miket vágtak a fejemhez, amikor fontolgattam, hogy 3. helyen azért megjelölöm a nemzetközit is.

-Gyerekkoromban, még 13-14 évesen is nagyon vékony voltam. Nem azért, mert diétáztam, ilyen volt az alkatom, genetikám. Mindig hallgattam, hogy mert válogatok, nem eszek meg semmit, "NEKED SEMMI NEM JÓ". Emlékszem, hogy minden hétvégi közös ebéd egy tortúra volt, mert az anyám figyelte, hogy miből mennyit eszem, utána meg hisztizett, hogy nekem nem ízlik semmi, nem lehet nekem megfelelni. 16 évesen elkezdtem fogamzásgátlót szedni, és igen, feljött rám pár plusz kg. Nem lettem túlsúlyos, de nagyobb lett a mellem, a 34-36-os méret már nem volt jó rám, vagy csak éppen. Utána az egész család, még a nagyszüleim is azzal piszkáltak, hogy miért zabálok, igenis fogjam vissza a kajálást. Anya ezt úgy oldotta meg, hogy nem adott kajapénzt, mert jót tesz, ha nem eszek egész nap, rám fér. Ha itthon ettem, és látták, azért is beszóltak. Rengeteget sírtam emiatt, és hiába nem voltam még 60 kg sem, azt éreztem, hogy undorítóan kövér vagyok.

-Passziváltatok egy félévet az egyetemen (hosszú leírni, miért), és ebbe anyáék is beleegyeztek. Mondtam, hogy akkor én szeretnék kimenni külföldre dolgozni (nagynéném máshol él már 17 éve lassan, és mondta, hogy tudna állást, meg jót tenne, ha kiszakadnék innen kicsit). Nem örökre, hanem szeptemberig csak. Apáék erről hallani sem akartak, megvolt a nagy balhé, anya tesójával is összevesztek, hogy ő mit lázít engem, és hogy igenis maradjak itthon, mit akarok egy érettségivel dolgozni... Teljesült az akaratuk, itthon maradtam. Most meg azt hallgatom, hogy miért unatkozok itthon. Mondom mert a barátnőim, barátom mind tanul, vagy dolgozik, nem érnek rá egész nap szórakoztatni. Akkor menjek el dolgozni. Mondom de mégis hová, itt a 6-800 forintos órabér a maximum, vagy mehetek a konyhára mosogatni kb. Hát őket nem érdekli... Azt is mondtam, hogy dolgozok apának az irodába, úgy legalább a joghoz lenne egy kis közöm így a "szünet" alatt is, de hogy az nem jó nekik... Aztán most mondta az egyik barátnőm, hogyha szeretném, beajánl az egyik fast fashion boltba, mint eladó. Örültem, mert ez egy 6 órás állás lett volna, alapból szeretem azt az üzletet, sokat is vagyok ott és legalább lefoglaltam volna magam. Meséltem boldogan anyának, aki meg csak elkezdte rá húzni a száját, hogy gyönyörű lesz, ha majd bemennek ismerőseink és én állok ott a kasszában... Meg hogy komolyan elmennék ruhákat hajtogatni?!

Szóval minden miatt ez van szinte és úgy érzem, sosem fogok tudni megfelelni nekik. És ez úgy, hogy nem is élek velük, hétvégente találkozunk általában. Ha esetleg szóvá teszem, akkor válltig állítják, hogy ez nem így van, ők nagyon szeretnek és csak nekem akarnak jót.