Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek, ha a családom nem...

Mit tegyek, ha a családom nem tartja tiszteletben az étkezési szokásaimat, azt, hogy vegán vagyok? (ergo nincs olyan étel soha, amit ehetnék)

Figyelt kérdés

Egészségügyi okokból tavaly át kellett térnem a vegán étrendre, valamint próbálok mindenmentesen étkezni, amennyire ez megoldható.

Van, aki szerint "semmi bajom nem lesz egy kis sima tejtől", vagy simán behazudja a szemembe, hogy "persze, a süti eritrittel lett készítve", más szerint meg "1-1 csalónap belefér", vagy "max 2 napig nem eszem utána".

Sokszor fürödtem már be azzal is, hogy bíztam abban, hogy az előre megbeszéltek szerint lesz olyan étel családi eseményen, grillezésen, amit én is megehetek, aztán annyi volt, hogy pl. a nagynéném mondta, hogy van a hűtőben egy kis maradék zacskós saláta és paprika, egyem meg azt.


Pedig van külön családi Viber csoportunk, ahol mindig szervezik ezeket és olyankor megjegyzem, hogy én még mindig nem ehetek mindent, olyankor megkapom, hogy persze, tudják, hát nem felejthetik el, mert mindig kihangsúlyozom... Nem azért, hogy az agyukra menjek, hanem hogy ne az legyen, hogy mikor eszünk, nézzenek rám nagy szemekkel, hogy ugyan én miért nem szedek semmiből. Mert ezen sértődnek meg, hogy "válogatok".


De már nem is akarom magam ezzel strapálni, inkább viszek magamnak külön enni. Baráti összejöveteleknél is így csinálom, ott ebből sosem volt gond, max megkérdezték, hogy mit eszem, finom-e. A családom viszont problémázik, hogy én mit különcködök és hogy mennyire illetlenség egy ebédre műanyag tartóban vinni külön kaját... De ha pl. tegnap nem vittem volna, akkor másfél órán át iszogathattam volna a jeges teát, amíg a többiek ebédelnek, mert nem viccelek, semmiből sem tudtam volna enni.


Szóval már próbálkoztam azzal, hogy elmondtam, miket ehetek, miket egyáltalán nem, de ott ők azt látták megoldásként, hogy kaptam egy zacskó előre csomagolt salátát (jó esetben olyat, ami még nem volt kibontva, rosszabb esetben olyat, amit a hűtő mélyéről halásztak elő, és már levet eresztett és büdös is volt). Az utóbbi pár ilyenen inkább már vittem magamnak külön ennivalót, de most meg pofátlan vagyok és "ilyet nem illik". Úgy érzem, hogy ennél többet már nem tudok tenni. A húgom viccesen megjegyezte, hogy vigyek sunyiban magamnak kaját, aztán vonuljak el a wc-be megenni, vagy másszak be az asztal alá enni, ott nem látnak. Tudom, viccel, de kb tényleg ez lenne nekik csak az elfogadható, azt érzem.


Aki volt ilyen helyzetben, ott mi működött?


2021. júl. 12. 21:13
 101/138 anonim ***** válasza:
100%

109!


De nem teljesen mindegy, hogy miért nem eszik valamit? Az ő dolga.

Nálam az a szokás, hogy ha vendégül latok valakit, akkro előre megkérdezem, allergiás e valamire, vagy van e valami amit iylen olyan okból nem eszik és annak megfelelően készülök. Hogy most azért nem eszik valamit mert nem szereti, allergiás vagy szimplán így döntött, az tökmindegy, életemben nem kértem még senkitől magyarázatot rá.

2021. júl. 14. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/138 anonim ***** válasza:
13%

#109 leírta a tutit, (bár amilyen kimoderálás fesztivál zajlik itt valószínű hamar borul a sorrend.) Ennyi.

A kérdezőnél az egészségügyi ok csak takarózás, csak szimpátia ébresztés. Hogy jujj, gonosz rokonok nem főznek rendesen nekem pedig én beteg vagyok. Holott erről szó sincs, mivel nincs ilyen betegség. Nincs azzal baj ha valaki beteg nincs azzal baj ha valaki vegán, de az egész kérdés kiinduló állítása egy hazugság. Azt kellene még megérteni hogy ez fontos dolog, mert valószínű a rokonoknak is ez az ellentmondás szúrja a szemét. Amikor odalibben a kisasszony és közli hogy ő nem ehet mondjuk méz tartalmú sütit (ami mellesleg nem vegán) mert beteg. Hát ki hiszi ezt el? Ha ilyenekkel jön megértem hogy a rokonok egy idő után ráunnak erre.

2021. júl. 14. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/138 anonim ***** válasza:
100%

Életemben nem láttam még ennyire nehéz felfogású, rém ostoba és egyben szánalmas alakokat, mint ezek a “mindenki hazudik, csak nekünk van igazunk” jó madarak. Fotelharcos, anonim senkik a GYK-ról majd jól megmondják, hogy brühühü nincs ilyen betegség, brühühü hazudik a kérdező.🤦🏻‍♀️🤦🏻‍♀️

Tényleg ennyire nem veszitek észre magatokat? Mekkora egó kell ahhoz, hogy valaki elhiggye ő jobban ért a tanult, diplomás orvosoknál is a témához, ők aztán kva okosak, ők minden betegséget és gyógymódot ismernek?

Csak itt 2-3 eset is írva lett, amikor egészségügyi problémára a vegán étrend volt a MEGOLDÁS, azután hogy áttértek rá, el kezdett az állapotuk javulni. De persze ők is mind hazudnak, hisz az egyik Mr. Önjelölt Professzor már a Chron beteg válaszolót is hazugnak nevezte, hisz az nem úgy van, hazudik, mert ő jobban ért hozzá az orvosoknál, miközben konkrétan azt se tudja mi az a vegán étrend, nála ez kimerül annyiban kb, hogy zöldség-gyümölcs. És akkor az ilyen próbál okoskodni.

A 107 által írott is gondolom csak kitalált, kamu sztori, nem is lett jobban a sógora attól, hogy áttért a vegán étrendre, ilyen nincs, hallucinál, hazudik. 🤦🏻‍♀️

Fúú basszus. Igent tudjuk, itt mindenki hülye, csak ti vagytok a helikopterek.


Kell legalább 2, az az kettő darab agysejt annak felfogásához, hogy 1: semmi közötök nincs a kérdező egészségügyi problémáihoz, 2: ennek még mindig krvara semmi köze a témához, 3: ritka gusztustalan a rokonok részéről az összetevőkről való hazudozás, a győzködés és az, hogy előadják persze, tudják hogy nem ehet bizonyos dolgokat, majd a végén leszarják, 4: BÁRMILYEN OKBÓL lehet vegán a kérdező, nem ez a lényeg!!! Ha “flancolásból” lett volna a vegánság oka, ahhoz sincs senkinek, semmi köze, a lényeg, hogy vegán! Az észkombájn válaszolóknak és a rokonoknak egyaránt egy dolguk van: tudomásul venni es tiszteletben tartani, hogy a kérdező vegán és pont. A loteri döglött kutyát sem érdekli, hogy miért, ez az ő magánügye, az ő döntése, az ő élete. Ki a tökömnek képzeli magát itt némelyek nethuszar, hogy magyarázatot követeljen a kérdezőtől és el akarja számoltatni, miért is eszik úgy, ahogy?!

Remélem nektek is ekkora primitív, rosszindulatú, tapló, professzor rokonaitok vannak, akik magas ívből szarnak rátok és a kéréseitekre, “csak mert”. Csak mert biztosan leesne a gyűrű az ujjúkról, ha szalonna helyett/mellett pár zöldséget is grillre dobnának. Ja, de hát az nem tocsog a zsírban, az nem egészségtelen, ki a francnak kell olyan? Idióták..

2021. júl. 14. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/138 anonim ***** válasza:
91%

Jól van, ügyesek vagytok, Mr. önjelölt szuperdokik, a rákra is van valami csoda ellenszeretek, ha már ennyire profik és szuper okosak vagytok így a monitor mögé bújva? 😅 Nektek az atyaúristen is írhatna ide, akkor is csak annyit tudnátok mantrazni az egybites agyatokkal, hogy ez kamu, hazugság, ilyen nincs. Saját szegénységi bizonyítványotok ez a fajta, már-már mérhetetlen tudatlanság. Beképzelt okostojásnak vagytok, akik azt hiszik ők mindent, mindenkinél jobban tudnak. Az ostoba fejetekbe vettétek, hogy kerek e földön nem létezik semmi olyan betegség, amire akár csak részben megoldás lehet a vegán étrend es most itt veritek a seggeteket a földhöz, hogy de igazunk van, a kérdező igen is kamuzol. Miközben senki nem veszi komolyan a kislány hisztiteket és senkit nem is érdekel az agybajotok.

Aki nem érti mi a probléma a kérdező által leírtakkal, az szimplán egy empátia 0, ostoba, rosszindulatú alak, akinek a véleménye pont lószart sem ér.

Kezeltessétek magatokat, mert komoly gondok vannak a fejetekben.

2021. júl. 14. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/138 anonim ***** válasza:
100%

113!


Nem igazan érdekel, hogy mesének tartod e vagy sem. Osszvissz ő az egyetlen vegán a családban meg az ismeretségi körben, úgyhogy én nem tudok több ilyen történetet.

2021. júl. 14. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/138 anonim ***** válasza:
90%

Nálad nagyobb funkcionális analfabétát keresve sem találna az ember, Mr. Einstein.😂

Olyan sötét vagy, mint az éjszaka és még csak észre sem veszed magad. Kis szánalomhalmaz.

Erőlködj még egy kicsit, hisz nem égetted már le magad így is épp eléggé, fokozzad még.


Szólj egyébként, ha megvan a rák ellenszere, hisz ilyen brilliáns elmével egészen biztosan azt is tudod. Aki ilyen profin jósol Tescos kristálygömbből és kerek nulla rálátással és ennél is kevesebb információval a kérdező életére ennyire “profin” megállapítani mindent, annak ez semmiség. :)

2021. júl. 14. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/138 anonim ***** válasza:
100%
Azt hissed, nem tudjuk, hogy te egy ember vagy, nem több? Aki nem bírja felfogni, hogy TELJESEN MINDEGY, HOGY MIÉRT VEGÁN???
2021. júl. 14. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/138 anonim ***** válasza:
91%
Amúgy pont ez a vicc, hogy a stílusuk ugyanaz, teljesen egyértelmű, hogy ez a két szerencsétlen egy és ugyanazon személy, ugyanaz az önjelölt doktor, aki mindent is tud. Mekkora pancser.:D
2021. júl. 14. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/138 anonim ***** válasza:
11%

Én írtam a 108as kommentet, ami előtte a 109 volt.


Hagyjuk már az orvosokat, úgy 10 százalékuk javasol vegan étrendet, a többi nem. Görény akarom mondani Gödény is orvos és ismerjük a munkásságát.. :D


Szóval, nem, nem rohadtul mindegy hogy miért eszik így a kérdező. Vagyis az, de az már nem mindegy hogy mit hazudik.

Mondja hogy így akar enni is kész. De ne jöjjön azzal hogy ő ettől meggyógyul. Mert az ilyen kamuzó flancolók miatt nem vesznek komolyan minket valós betegeket.

És természetesen a többi ellenkező nem én voltam, de azt hisztek amit akartok.

2021. júl. 14. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/138 anonim ***** válasza:
81%
Szoval az a bajod, hogy teged nem vesz komolyan senki, cserebe pont ugyanezt csinalod a kerdezovel (is). Hat menj mar a fenebe az okj-s noverkepzo (se) szintu okossagoddal, attol meg nem lesz igazad, hogy ideollozgatod a fel wikipediat, de annak is csak azokat a mondatait amik teged igazolnak! Rohadtul megalazo egy laktozintoleranciaval osszemerni olyan betegsegeket, amelyeknek a tuneteit sem lehet megszuntetni, maximum enyhiteni vagy szinten tartani! Kepzeld en pontosan meg tudom mondani, hogy hany orvosbol hany ajanlott vegan eletmodot, es hanyfele etrendkiegeszitot es tapot szedtem emiatt, es mennyire kinkeserves volt kitapasztalni, hogy mit milyen mertekben toleral a szervezetem! Nyomd fel magadnak a laktozos adokedvezmenyedet es elj boldog, teljes eletet, kivanom, hogy ne kelljen vegannak lenned ahhoz, hogy elkeruld a sztomazsakot:)
2021. júl. 14. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!