Cserben hagyom a szüleimet?

Külön élünk a szüleimtől, de ugyanabban a városban, viszont nem saját házban. Van egy férjem és egy kislányunk. Lehetőségünk lenne elköltözni saját házba, de elég messze (200 km).

Anyukám teljesen maga alatt van emiatt, nem akarja, hogy elköltözzünk, próbál meggyőzni, de közben Ő is tudja, hogy itt esélyünk sincs saját házra. De olyanokat mond amivel nagyon megnehezíti az amúgy sem könnyű helyzetünket. Nem akarja, de én mégis úgy érzem ez egyfajta "érzelmi zsarolás", persze ez csúnya kifejezés, de nem bátorít, nem is örül, le akar beszélni, pedig mi semmi mást nem szeretnénk csak egy saját házat, önálló kis élettel. Őket havonta tudnánk látogatni, persze ez semmi lenne ahhoz képest amennyit most találkozunk (heti kb 3) ... életem nagy lehetőségét látom ebben a költözésbe, de így még csak örülni sem tudok, hogy tudom, anyunak bánatot okozok :( Elég felnőttek vagyunk már, és mégsem tudok elszakadni a szüleimtől? Csúnya dolog amit tenni szeretnénk? Mennyire kell ilyenkor a saját életünkkel (férj és gyerek) foglalkozni, és mennyire kell azt nézni, hogy a szüleinknek jó legyen. Nagyon nehéz ez. Várom a hozzászólásokat, hátha járt már valaki hasonló cipőben.