Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért nyaggatnak az esküvővel,...

Miért nyaggatnak az esküvővel, gyerekkel? Jól érzem, hogy utána lenne más, ami "gond"?

Figyelt kérdés

Párommal együtt vagyunk 11 éve. 25 és 26 évesek vagyunk (igen, korán ismerkedtünk meg és lettünk egy pár).

A problémám, hogy az apám oldaláról lévő család nem fogadják el a páromat, mindig a hibát keresik benne (felesége, a feleségének a két lánya, nagyszülők).

Pl. eddig azt hallgattuk kb érettségink óta, hogy mikor lesz már eljegyzés, biztosan nem is akar eljegyezni, még 40 évesen is a gyűrűért fogok könyörögni. Januárban feltette a nagy kérdést, utána az apám felesége megjegyezte előttünk, hogy "na csak kierőszakolta belőle a gyűrűt". Meg hogy ez biztosan csak azért volt, hogy befogja a számot és esze ágában sincs amúgy elvenni, most pár évig így elvagyunk, utána úgyis elfelejtődik ez.

Nagy esküvőt szeretnénk, január végétől nem lett volna időnk megszervezni, plusz sok tavaly lefújt esküvőt idén tartanak, a helyszínek, szolgáltatók tele voltak egész nyárra. Megbeszéltük, hogy jövőre lesz. Szerintem ez egyáltalán nem távoli időpont...


De régebben is mindennel bajuk volt, pl. hogy miért nem élünk együtt (19-20 évesen). Majd odaköltöztem a páromhoz és a szüleihez, akkor ez volt a bajuk, hogy miért oda... Mikor kaptam az anyámtól egy lakást és beköltöztünk, elkezdtük az önálló életet, akkor abba kötöttek bele, hogy a barátom hogy költözhet oda, mennyire megalázó ez egy férfinek és ők biztosan nem lennének olyannal együtt, akinek nem telik saját ingatlanra. A párom akkor volt 22 éves, szerintem nagyon kevés az olyan fiatal, aki a húszas évei elejére összeszedne egyedül egy lakásra valót. Ráadásul a szülei nem úsznak a pénzben, apukája beteghordó, anyukája az egyik itteni iskolában takarít + még pár családnál. És még van két másik testvére... A saját házuk sincs jó állapotban, azt sem tudják rendbe tenni, nem hogy még vegyenek három lakást a gyerekeiknek...

Azzal is piszkálták, hogy miért nincs jogosítványa, meddig akar biciklivel járni. Most nyáron megcsinálta a forgalmit, ezután arra húzták a szájukat, hogy miért most, hogy közös kasszán vagyunk, miért nem korábban. Vagy pl. nekem van jogsim és autóm is 17 éves korom óta, mikor odaköltöztem a szüleihez, akkor néha elmentem én megcsinálni a nagybevásárlást, hogy ne a szülei szenvedjenek már két biciklivel hóban, esőben ezzel. Olyankor én is fizettem, mert sosem kértek semmit tőlünk azért, hogy ott laktunk, az anyukája is minden hétköznap pl. főtt ételt főzött vacsorára úgy, hogy abból tudjunk vinni másnap ebédet is stb. Szóval most havi 1-2 nagybevásárlásba nem haltam bele. Apám meg ezt úgy forgatta, hogy én tartom el ott a családot és rajtam élősködnek...


A mostohatestvéreimen is látszik a lenézés, mert mi telente mondjuk 3 napra tudunk elmenni Romániába síelni és nem 3 hetes dominikai útra fizetünk be. Meg mikor bejelentettük az eljegyezést, nézegették a gyűrűm és annyit mondtak, hogy hát ők ilyen gyűrűre biztos nem mondtak volna igent, meg hogy egy percig se gondoljam, hogy az gyémánt. De közben én nem is vágytam soha gyémántra, nem akarok egy lakás árával a kezemen élni, meg nekem ez sosem volt szempont...

Minden családi összejövetel egy tortúra, mert tényleg azt hallgatjuk, hogy miért úgy csináljuk, miért nem úgy, ők biztosan amúgy csinálnák. Teljesen más világ vagyunk, ott a két lány látványosan minden kapcsolatában arra ment eddig, hogy a pasinak milyen a kocsija, milyen a háza, mennyi pénze van. És igen, úgy könnyű kifizettetni a pároddal minden nyaralást, ha százmilliói vannak, meg bécsi, budapesti lakásai kiadva, de mi átlagosan élünk. Nem hónapról hónapra, de nem is luxusban.



2021. aug. 31. 16:23
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%

Jól érzed az ilyen emberek nem az örömöt vagy a pozitívumot látják az életben ami elég szar lehet így élni. De hogy eddig is minek tartottad a kapcsolatot az rejtély. Már ezer meg egy alkalmad és indokod lett volna megszakítani vagy teljesen leredukálni a kapcsolatot. Erre más megoldás nincs, mint az életben az összes ilyen emberrel ezt kell tenni.

Egyébként megkérdezhetem, hogy akik ilyen hosszú idő után házasodtak mint 7, vagy a kérdező, miért alakult így és ennyi idő után hogy történt mégis? Tudtok több ilyen esetről is? Én többször hallottam már, hogy akik x évig nem házasodtak azok már tuti nem is fognak. Persze kivételek mindig vannak. De egyébként nem is gondolnám, hogy annyira kivételek lennétek. Vagy szerintetek?

2021. szept. 1. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is 10 után kérte meg a, kezem a párom.
2021. szept. 1. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
94%
S miért azt lehet tudni?
2021. szept. 1. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%
Mindig lesznek ilyen megmondó emberek. Azt hiszik mindent jobban tudnak. Egyébként ritka, aki az eljegyzés után még abban az évben megtartja az esküvőt, nem értem ez nekik, miért olyan sok idő. Egyébként megsúgom nekik, mi most szervezzük, és már csak 2023ra van egy csomó helyszínen és szolgáltatónál szabad időpont, és jövőre sem, nem hogy idénre.
2021. szept. 1. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:

Mi speciel azért vártunk eddig az eljegyzéssel, mert most lett meg az az anyagi szint, amit megfelelőnek tartunk.

Fiatalon jöttünk össze és lehet, hogy másoknál 3-4 év után már lánykérés van, de mi akkor ballagtunk a középiskolából. Utána sem éltünk rögtön együtt, egyikünk sem dolgozott és nevetségesnek éreztem volna, hogy se állásunk, se közös otthonunk, de menyasszony vagyok.

Szeretem a párom szüleit és nagyon jó volt velük élni, de nem akartam volna oda házasodni... Így amíg ott éltünk, szintén nem volt téma az eljegyzés, esküvő. Mert nem akartam azt, hogy megkéri a kezem, utána évekig jegyben járunk és semmi nem történik. Megbeszéltük, hogy először legyen egy saját otthonunk, állásunk, egzisztenciánk és majd utána.

2021. szept. 1. 21:56
 16/16 anonim ***** válasza:
94%
Szóval egy családi összejövetelen egyszer csak betoppannál a hátrakötözött kezű mostohatestvérrel, akinek a hátraszegett torkához egy nagyon éles bowie pengét szorítasz úgy hogy egy kicsi vér már szivárogjon is. A lényeg hogy mindenki lássa, és moccanni sem merjenek. Ekkor röviden elmondod róluk a véleményedet max 2 mondatban. Aztán az első magyarázkodni próbálóba azonnal belefojtod a szót, és talán jobb ha fejbe is rúgod, majd mindenkit felszólítasz, húzzanak el a francba, és többet a környékre sem merjenek jönni. Majd a földretaszítod a mostohatesót aki addigra már a saját vizeletében ázik. Kb ezt lenne célszerű tenned, vagy csak simán lelépni és kész.
2021. szept. 1. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!