Anyukám és a testvérem mentális beteg. Volt olyan, hogy nem tartottátok évekig a kapcsolatot a családdal, mert ha velük beszéltek, akkor idegesek lesztek és rossz hatással voltak rátok?
Ha igen, akkor évekkel később megbántátok, hogyan dolgoztátok fel lelkileg?
A családom egy utat ismer csak, én meg keresem a lehetőségeket, ez mindenre igaz.
Nem mondok példákat, mert nem emlékszem mindenre.
Arra vagyok kíváncsi, hogy valakinek volt-e már hasonló szituáció?
Annyira nehéz eset volt a családja, hogy nem tartotta tiszteletben a te döntésedet, nem a felnőtt-felnőtt kapcsolat volt meg, hanem a szülő-gyermek és bármit csináltál, nem volt még részükről az az egy fajta tisztelet, éppen ezért megszakítottad néhány évre a kapcsolatot velük a saját magad érdekében.
Jobban bízol a párodban, mint a családodban.
És ha a családoddal maradsz, akkor lelkileg bántalmazott leszel ugyanúgy.
válasza: válasza: válasza:Elhiszem, hogy nem könnyű nekik sem, de amikor már évek óta próbálsz velük türelmesnek lenni, te változtatsz, hiszen anélkül te se várj változást, akkor kicsit már nehéz türelmesnek lenned és inkább már a saját életeddel foglalkozol.
Volt, hogy anyukámnak elmagyaraztam valamit, és egyszerűen nem értette meg...
De ugyanakkor ott van, hogy időnként "kedves", de ha nem az van amit ő akar, akkor már fenyeget.
Például jogsit akarok most csinálni majdnem 30 éves fejjel, mert most érzem magam készen rá, és mivel azt mondta, hogy szívesen támogat, ezért gondoltam, akkor azt a pénzt legalább el tudom tenni.
Erre kijelentette, hogy csak abba az iskolába mehetek, amit ő mond meg....
Itt nem a támogatás a lényeg, hanem ha valaki segíteni akar, akkor miért nem önzetlenül teszi?
És azért támogatná, mert a tesómnak is kifizette..
válasza:Nálunk erre ment rá a testvéremmel a kapcsolatunk.Anyám negyven éve mentálisan beteg, egy állandó idegállapotban vagyok egész életemben
emiatt.Ha az apám normális lenne, nem is lenne olyan nagy baj,
mert akkor lehetne valamilyen szinten kezelni a dolgot.
De apám is egész életében a nők után futkosott, meg önmagával
volt elfoglalva, le se tojt minket. a 102. vita után
én azt mondtam hogy nekem ebből elegem van, és én csak
akkor fogok oda menni többet,ha muszáj. A kedves sógornőm
meg elkezdett beleugatni, holott neki közes se sok van hozzá,
hogy ezt én hogy képzelem,stb..Szó szót követett,
két éve nem beszélünk emiatt egymással,beleértve
a tesómat és a gyerekeit is.Pedig én nem azt mondtam hogy nem lehet
ránk számítani a bajban,,hanem hogy nem akarok többé kimenni hozzájuk.
Sokszor gondoltam arra, hogy mennyivel jobb lett volna már
fiatalon messzire költözni tőlük, egész más lett volna az életem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!