Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért viselkednek így a...

Miért viselkednek így a szüleim? (hosszú lesz)

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Először is, szögezzük le, hogy a szüleimnek nagyon sok mindent köszönhetek, nagyon szeretem őket és konkrétan jobb szülőket el sem tudnék képzelni, viszont van valami, ami az utóbbi időben feltűnt, és kicsit zavar.

Mégpedig az, hogy bármilyen egyéni ötletem van, amit megszeretnék valósítani, azt mindig ellenzik, szinte kivétel nélkül.


Először is.

Mindig is túlsúlyos voltam, majd változtattam.

Másfél éve heti szinten 5x edzek minden egyes héten, megállás nélkül. Leadtam 35kg-ot, megszabadultam a feleslegemtől, izmot építek, stb, szóval nagyon hálás vagyok ennek a sportnak.

A szüleim szerint ez hülyeség, és sokszor mondják még másfél év után is, hogy "Ne menj edzeni, 1 nap nem számít úgy sem, ha kihagyod" és társai. Pedig tudják jól, hogy jelenleg körülbelül ez a legfontosabb nálam most. Nem járok bulizni, nem vagyok részeg minden hétvégén (sőt, tulajdonképpen egyik hétvégén sem), amivel nincs baj egyébként, de én ezzel nem tudok azonosulni. Jól tanulok, kitűnő/jeles voltam középiskolában, most leérettségiztem, szóval "panasz" sem lehet rám ilyen tekintetben. Ők már az elején sem hitték el, hogy idáig eljutok edzés terén, most meg már úgy vannak vele, hogy neked bőven elég ennyi, és kész, pedig szinte még sehol sem vagyok.. (jó nyilván, ég és föld az akkori fizikumom és a mostani fizikumom, de na.. Ilyen ez a sport, sosem leszek elégedett)


Olyannyira fontos nekem ez az egész, hogy tetoválást is szeretnék, ami erre emlékeztet. Ők ezt is ellenzik, mert "úgy is megfogod bánni, ez örökre rajtad lesz". "Költhetnéd másra is a pénzed." Pedig nem bánnám meg, mert ez a tetoválás teljesen én lennék, engem jellemezne. Még rajtam sincs, de már most imádom a mintát.. :D (hozzáteszem, a testvéreimnek sosem mondják meg, hogy mit hogyan csináljanak. Jó, igen, de nem ennyire, mint nálam.. Közel sem.)


De nem csak ez az egy dolog van, nagyon sok dolgot is feltudnék sorolni még, de a lényeg, hogy mindegyikben 1 a közös: Megszeretnék mondani azt, hogy mit és hogyan csináljak. 4 éve szeretnék egy órát venni, mindig lebeszélnek róla, mert hülyeségnek tartják, ezért nem is vettem meg. A tetoválással ugyanez a helyzet. Már annyira mondogatják, hogy felesleges, hogy tényleg feleslegesnek érzem.. Pedig tudom magamról, hogy nem bánnám meg, és nagyon szeretném. (saját pénzből fizetném, ahogy az órát is saját pénzből fizettem volna)


Rengeteget veszekszünk épp ezek miatt, mert ők teljesen máshogy látják a dolgokat, mint Én. Ha szerintem X, akkor szerintük Y.. Teljesen az ellentétje van mindennek. Persze, ha valaki véleményt fogalmaz meg, és tanácsokat ad, azzal nincs probléma, de Ők nem véleményt fogalmaznak meg, hanem megmondják, hogy ezt így, ezt meg úgy csináld..

Aláírom, nagyon makacs vagyok, viszont mindig meghallgatom őket, annak ellenére is, hogy lebeszélnek mindenről. A veszekedések vége általában kivétel nélkül mindig az, hogy "Azt csinálsz akkor, amit akarsz", ami azért ironikus, mert utána is folytatják.. :D



Nem szeretném tovább húzni már ezt az egészet, mert így is elég hosszúra sikeredett, de a lényeg tulajdonképpen az, hogy mentális támogatást nem kapok tőlük soha, és ez nagyon rosszul esik, mert én csinálnám, amit csinálni szeretnék, de sosem mondják azt, hogy "Ez jó ötlet, ha téged ez boldoggá tesz, akkor rajta, csináld"..



2022. jún. 22. 18:36
 1/9 anonim ***** válasza:
70%
A legtöbb szülő ilyen. Mindenről le akarják beszélni a gyereküket.
2022. jún. 22. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
81%
Hány éves vagy, és a szüleid? Nemed?
2022. jún. 22. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
78%
Más generáció. Anyám ugyanez. Ha hetente 1x találkozunk, az bőven elég. Amúgy vedd meg az órát nyugodtan. Majd lecseréled ha nem tetszik. Akár befektetésként is tekinthetsz rá. Utána majd elfogadják, mint az edzést. Azt meg ne mondogasd, csak csináld. Nem feltétlenül kell mindenben megfelelni nekik. Ők már kényelmesek. A tetoválást én sem erőltetném de ez a saját véleményem. Inkább egy olyan motívumú nyaklánc vagy dísztárgy vagy ilyesmi.
2022. jún. 22. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
84%
Csak nem értik a dolgokat, de nem rosszat akarnak.
2022. jún. 22. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
77%
Meg kell kezdeni a leválást a szülőkről. Kisgyerekként kezelnek és te is partner vagy ebben. Ha már leadtál 35kg-t, van kitartásod meg akaraterőd, ez is menni fog.
2022. jún. 22. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
79%

Azért mondják, hogy "Ne menj edzeni, 1 nap nem számít úgy sem, ha kihagyod", mert az Ő NÉZŐPONTJUK szerint ez a helyes. Az órát is azért mondják, hogy ne vedd meg, mert az Ő NÉZŐPONTJUK szerint felesleges. Ha ők lennének a helyedbe és dönthetnének akkor az edzésből kihagynának egy napot, mert az nem számít, az órát meg nem vennék meg mert az felesleges.

Attól, hogy elmondják a gondolatukat az nem azzal egyenlő hogy az a helyes csak. Ez csak egy nézőpont. Ugyanúgy, mintha egyik ember szereti a mákos tésztát, másik meg nem. A mákostészta se nem jó, se nem rossz. Az embereknek vannak gondolataik, véleményeik. Ez nem baj. Az, hogy nem veszel órát, mert a szüleid azt mondják felesleges nem a szüleid véleménye miatt nem veszed meg. Beültetnél egy terembe 10 embert elmondanád nekik ne vegyél órát, mert felesleges. Serinted mind a 10 hallgatna erre? Egyik azt mondaná jó igazad van tényleg felesleges, másik azt mit hallgassak én te rád veszek és kész. Mind más döntene. Vannak a vélemények, de te veszed meg az órát vagy nem veszed meg. Az ő véleményük az ő oldalukról teljesen helytálló, a te véleményed szintúgy.

"Rengeteget veszekszünk épp ezek miatt, mert ők teljesen máshogy látják a dolgokat, mint Én". Te akarsz órát, ők nem ennyi. Azzal, hogy le állsz velük és magyarázkodsz helybe mész a pofonért úgymond. Egy szó mint száz vedd meg az órát kész.

2022. jún. 23. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 kovpet ***** válasza:
85%
Tipikus magyar mentalitás, ne legyen semmi, aki akar csinálni valamit, azt lehúzzák, főleg, ha egyedi, szokatlan az, amit szeretne. Ezért van az, hogy aki vitte valamire, az külföldön érte el az eredményét és nem itthon, lásd pl a Nóbel-díjasaink túlnyomó többsége.
2022. jún. 23. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


7#

Ezzel teljes mértékben egyetértek, mert mindenkinek vannak véleményei. Minden ember más, és minden ember máshogy látja a dolgokat.

Soha nem azzal van a baj, ha valaki tanácsot ad, de ez már átment olyan irányba, hogy ez nem tanács, hanem parancs..

Szerintük más fontosabb dolgok is vannak. Ezzel nincs semmi baj, de akkor ne erőltessük a saját "véleményünket" a másik akaratára.

2022. jún. 23. 09:18
 9/9 anonim ***** válasza:
86%

3 hónapja megvolt a tetkóm,amikor megmutattam nekik.

Egy óra vásárláshoz ki sem kérem a véleményüket, nem is értem, ha tetszik, telik rá, meg veszem és kész. Ha felnőtt önálló életed van, ezek a te magánügyeid, kikérheted a véleményüket természetesen, de te döntesz.

2022. jún. 23. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!