Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Esküvőn szokás a két rokonság...

Esküvőn szokás a két rokonság sütijét összerakni? Nekünk vita lett belőle, normális volt így?

Figyelt kérdés

Nekünk már lement az esküvő. Anyósom kijelentette az elején, hogy ő saját anyjával egész héten süt az esküvőre és előre be fogja csomagolni a saját rokonainak, illetve visz, amit majd az asztalra lehet szolgálni.

Nekem anya nem sütött, hanem rendelt, nem az a nagy sütőbajnok. Plusz nyilván a rokonok is hoztak nekünk is, csak mi nem csomagoltuk be előre, hanem anyukámék csomagolták a nagy napon. Anya ezt így akarta, mivel ő csinálta, úgy voltam vele, akkor csomagoljon amikor akar.


Anyukámnak fura volt ez az egész, mert tesóméknál a másik anyóssal együtt csomagoltak, összerakták a sütieiket előző nap.


Én megkértem anyát, hogy majd a nagy napon egy kosárba tegyen már sütiket kínálkozni a templomba, mert majd szeretném, hogy megkínálják belőle a munkatársaimat, akik eljönnek megnézni, plusz, amíg lesz a fotózás a templom előtt valaki esetleg járhat körbe a kosárral mindenkit végig kínálni.


Mire anya beért a konyhára a sütik kb. Két oldalra el voltak szeparálva. Anya akkor csöppet fusztrált lett és kèrdezte anyósomat, hogy szeretné a kínálkozó kosarat megszedni és fogalmasincs, hogy most melyik sütihez nyúlhat.., kicsit feldúlt hangon. Mondta anyósom nagyon higgadtan..., hogy az ott szerinte mind az övé és fel is írta lapra, hogy lássa a falra, az a lányos, az övé a fiús oldal.

Anya erre mérgesen azt mondta, hogy nem érti mi ez a különcködés.

Rokonaim sem értették, akik segítettek ott pakolni a sütiket, mert hogy ők ijet még nem láttak.


Én is el voltam keseredve, mert azt gondoltam, hogy csak a csomagolásnál lesz majd az, hogy mindenki a sajátjàt pakolja. Mikor a pincérek szolgálják fel akkor majd összerakjuk közösen. Így viszont nem tudom ki szólt a pincéreknek, hogy fele felébe, egyenlő arányban pótolják a fiús és lányos oldalról a sütiket.


Utólag rájöttem, hogy anyósom azért csinálta ezt, hogy a maradék sütit a falun szét oszthassa és nem akarta anyukáméval keverni.


Tudom, hogy neki fontosak voltak a sütik, amiket egész héten csinált, meg amiket hoztak a rokonaik.


De én azt gondolom, hogy ha én lennék az örömanya azt tettem volna, hogy rendeltem is volna meg sütöttem is volna néhány különlegességet. Szép gesztusnak találom a sütést. Azt mondom nekem mindegy hogy a csomagolásnál keverjük vagy sem, alkalmazkodó típus vagyok, de az biztos, hogy a helyszínen már összeraktam volna, amikor a pincérek teszik ki az asztalokra.

A kínálkozó kosárba is vegyesen tettem volna, hisz mind elfogyott és mind2 család evett.

A falu lakosainak meg előre csomagoltam volna úgy, mint a többi rokonnak és azt nem vittem volna el a lagzira.


Tudom nem tűnik nagy dolognak, nem is az, de sajnálom, hogy konfliktus kerekedett belőle és utána kb. Egy szót se váltott a két örömszülő egymással a lagzin.


Egyébként sem tartják a kapcsolatot, mert szinte sose szoktunk találkozni, így közösen.


Meg MI vagyunk a fontosak.


Kíváncsi vagyok másnál hogy volt ez?



2022. júl. 23. 02:27
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
83%
És ha igen, ott eléggé bicskanyitogató dolgokat írtál nem csak anyósodról, hanem a barátodról is, csak ott a rózsaszín köd, vagy az elvárások, stb. csak te nem látod a fától az erdőt.
2022. júl. 23. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
81%
Hát, anyósodnak van valami baj a toronyba, de reméljük orvosolható, és ezután a jobbik énjét veszi majd elő. Utólag azt mondom, most már hagyjátok rá.
2022. júl. 23. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
19%
Magyarországon élsz.Ahol az lenne a fura, ha az berek egy nap úgy kellnének fel, hogy nincs rosszindulat vagy káröröm nem is magyarnak hívnák.Szóval ott teljesen normális.
2022. júl. 23. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
28%
Szerintem ez nem az a kérdező, rá nem volt jellemző ez a remek helyesírás.
2022. júl. 23. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
90%
Hát nekem már az fura volt, hogy anyós a saját rokonainak pakolt a saját sütijéből. Minden rokonnak szokás és vegyesen. Ha már egyszer sütit én azt úgy értelmezném, hogy nektek adta, és ti döntitek el, ki mit jap belőle. Ha szét akarja osztani idegenekenek, akkor süssön nekik külön, ne is vigye oda nektek.
2022. júl. 23. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
87%
Ilyet még sose hallottam, szörnyű az anyós, kerüld el messziről. Ahol voltam eddig, az örömanyák együtt pakolták vegyesen a vendégeknek a pakkokat, nem volt ilyen én sütim, te sütid, én rokonom, te rokonod bohóckodás. Anyósnak biztos elmondtam volna a helyszínen hogy fejezze be a rendezkedést.
2022. júl. 23. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
76%

Nálunk az a szokás, hogy vacsoránál azt a tortát/sütit teszik a vendég elé, amit hozott, de szerintem egyik szokás sincs kőbe vésve, hogy csakis úgy kellene.

Szerintem az a normális, hogy a pár kiválaszt néhány embert, aki felelős a süti pakolásért, nem az örömanya okoskodik bele. Másrészt ha annyira fontos neki az a hülye süti, egye meg, osztogassa el otthon, ne vigye a lagziba, mert ő azt ott már odaadta.

Hihetetlen, hogy még ilyenkor is csak fontoskodni, intézkedni kell.

2022. júl. 23. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim válasza:
89%
a kedves rokonok hogyan reagáltak volna, ha megkéred, hogy mutassák meg a számlát, mivel HACCP szabályzat miatt tilos bármiféle ismeretlen eredetű élelmiszert bevinni? Jajj nincs? Hát akkor sajnos kérlek tegyétek vissza a kocsiba és vigyétek haza.
2022. júl. 23. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Én is így gondolom. Anyósom rengeteg időt töltött lent vizsgálva a sütieit pedig már be is volt pakolva. Én nagyon szégyelltem, csak nem tudtam alapjában véve mi a szokás. Ezek szerint anyósom tényleg csak szimplán makacs és nagyon írígy volt a sütikre, amikkel ő annyit dolgozott, hogy az én rokonságom egy szeletet se kaphatott.

Anyukám ezért 1 szeletet se evett aznap inkább.

2022. júl. 23. 10:38
 20/27 anonim ***** válasza:
93%

Nekem ez baromi fura, igaz nem vagyok falusi és a férjem sem az.

Ez a "csomagoljunk a falunak" végképp érthetetlen.

Nálunk nem volt étterem, hanem háznál volt a lagzi.

Anyám főzött, mert nagyon ért hozzá, anyósom sütötte a sütiket, mert ő meg abban profi. A vendégeknek nem volt az orrára kötve, hogy ezt anyám csinálta, amazt meg anyósom, mindenki evett mindenből és kész!

Nem maradt egy szekérderék kaja, de ami megmaradt az le lett fagyasztva, jól jöttek a munkás hétköznapokban.


De hogy a kérdéshez is hozzászóljak!

Ilyen pitiáner, bugris anyóstól a Jóisten mentsen mindenkit!

Megkaptad az ízelítőt, hogy mire számíthatsz a jövőre nézve, ezért - ha rám hallgatsz - az ország másik felére költöztök! (...pedig nemigen mondok ilyet)

2022. júl. 23. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!