Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A házasságunk végülis milyenne...

A házasságunk végülis milyennek minősíthető?

Figyelt kérdés

Legszívesebben érvényteleníttetném....


A férjem 1994-ben elvett egy nőt feleségül, akivel együtt éltek házasságban 2014-ig, a házasságuknak a feleség halála vetett véget. Lett egy közös gyerekük.

Velem 2015-ben ismerkedett meg, rábeszélt, végülis nem láttam akadályát annak, hogy megismerkedésünk után alig egy évvel házasodjunk össze. Én szerettem és szeretem őt (sajnos a férjem 2 hónapja hirtelen meghalt).


Gyakran emlegette a férjem a volt feleségét, és persze gyakran szóba került a családján belül is. Valahol megértem, hiszen 21 évig éltek együtt, lett közös gyerekük is.

Sajnos a volt feleség egészségi állapota 1994-től fokozatosan romlott egy ritka vérképzési betegség miatt, ami miatt halála előtt (2014. év) évekkel korábban lebénult, tolószékbe került, beszélni sem tudott. A férjem elmondása szerint ez a lassú leépülése a feleségének lelkileg megviselte a férjemet (megértem). De azt már nem igazán, hogy a mi házasságkötésünk után miért kellett mindig rá hivatkozni, hogy így-úgy a Julika, bár ha annyira szerette, ahogy állította, még a halála előtt miért randizgatott más nőkkel és velem is így ismerkedett meg, igaz, a volt feleség halála (2014. év) után ismerkedtünk meg.

Amíg udvarolt nekem, semmi nyoma nem látszott letargiának, amire hivatkozott gyakran a házasságkötésünk után.

Ha annyira szerette, mint állította, még a halála előtt miért kezdett ismerkedni nőkkel, velem is megismerkedett és végül velem házasodott össze....???

Ha én nagyon szeretek valakit, nem kezdek a halála után azonnal ismerkedni és nem házasodok meg a halála után egy évvel.


Voltak régi barátok, ismerősök még az első feleség idejéből. Egyik ilyen régi barátnak és annak a lányának egy alkalommal úgy írt a férjem levelet, hogy a Juli (első feleség) halála után egyes szám első személyben írt, az eltelt évekről, rólam egy szót sem ejtett.


Most pedig a férjem családja eltemettette a volt felesége mellé a férjemet, engem meg sem kérdeztek, hogy mint a jelenlegi feleség és egyben legközelebbi hozzátartozó, mit szólok ehhez?


Szerintem egy hatalmas nagy baklövés volt a házasságom a férjemmel.


Én soha nem "siránkoztam" az exemre, mert akár házastárs volt, akár élettárs, az új kapcsolatban nem tartom helyénvalónak, hogy gyakran a volt párjával kapcsolatban "siránkozzon" aki új párkapcsolatban él.

Lehet róla beszélni, pláne egy 21 év nem kevés idő és van közös gyerek is, de tudni kellett volna, hol a határ.


Én nem fogok a férjem halála után ismerkedésbe kezdeni és én tényleg szerettem, ezért mentem feleségül hozzá.


A férjem annak ellenére, hogy gyakran emlegette a volt feleségét, a sírjához soha nem ment ki, soha virágot nem vitt neki.


2022. szept. 13. 14:17
1 2 3 4
 31/34 anonim ***** válasza:
33%
30, nem így van. Nincs joga. Ha nem tudnak megegyezni, tv által előírt kötelessége, de nem kizárólagos joga.
2022. szept. 14. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/34 anonim ***** válasza:
68%
De, joga. Amúgy az urna hol van?
2022. szept. 14. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/34 anonim ***** válasza:
92%

"19. § (1) * Az eltemetés módja szerint a temetés hamvasztással vagy hamvasztás nélkül történik.


(2) Az eltemetés módjára és helyére nézve az elhunyt életében tett rendelkezése az irányadó, amennyiben ez nem ró az eltemettető személyére aránytalanul nagy terhet.


(3) Az elhunyt életében tett rendelkezése hiányában az eltemetés módját és helyét az határozza meg, aki a temetésről gondoskodik, vagy arra köteles lenne, de a temetésről más szerv vagy személy úgy gondoskodik, mintha az elhunyt saját halottja volna.


(4) Ha a temetésről több személy gondoskodik és közöttük az eltemetés módja tekintetében nincs megegyezés, a temetés csak elhamvasztás nélkül történhet.


20. § (1) A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:


a) aki a temetést szerződésben vállalta;


b) akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;


c) * végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa;


d) * az elhunyt egyéb, közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint."


[link]

2022. szept. 14. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/34 anonim ***** válasza:
65%

Miért akarod perelni a férjed családját. Kitagadott a férjed a végrendeletében? Kérdezem, nem kötözködöm, mert ez megmagyarázná a dühödet.


A kórházban nem feltétlenül a feleséget értesítik ha meghalt a férj, ha van más közeli hozzátartozó, és itt volt. Ha a gyermekei voltak az intézők, ezért intézhették ők.


A házasságotokról annyit, hogy te sokkal jobban szeretted őt, mint ő téged, neki nem sikerült úgy szeretnie téged, mint az első felesegét, pedig megpróbálta. Ha viszont kitagadott téged a végrendeletben (ha így történt), az elég nagy szemétség volt.

2022. szept. 14. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!