Szerinted mindig a szülő a hibás?

Szerintem nem lehet élesen elválasztani, honnan kezdve a szülő hibája valami, és honnan a gyereké. Tény, hogy a rossz nevelés, az elutasítás, a szülői minta olyan mélyen elássa magát az emberekben, hogy rengeteg szörnyű dolgot képes később előidézni - gyilkosságot is, gyűlöletet és végtelen nagy haragot, ami gyakran kegyetlenségekre sarkallja az embert.

Ugyanakkor egy fiatal 17-18 éves korában már kilép abból a közegből, mikor kivételesen csak a szülők tudnának rá hatással lenni. A tévében, a könyvekben, interneten is találkozik olyan eszmékkel, amelyek azt hirdetik, hogy légy önmagad és ne hagyd, hogy elnyomják azt, aki vagy, ne hagyd, hogy a múlt határozza meg az életed, meg ilyesmi. Ezekkel a gondolatokkal mindenki összefut, és innentől már magának az embernek a döntése,hogy megfogadja-e ezt a tanácsot.

És sok dolog itt dől el. Persze ez függ attól, hogy az a bizonyos nevelést mennyire lett elrontva a szülő hibájából, milyen függőségeket hoz magával a gyerek, mitől nem bír megszabadulni - de az út ott van. Csak ha valaki nem elég erős hozzá, mert megtörte a gyermekkor, akkor úgysem lesz képes változtatni.

Pedig sokan megteszik. De épp azért nem lehet megmondani, hogy mi számít nevelési hibának és mi nem, mert ez nem általános dolog. Függ a személyiségtől, a külső körülményektől, attól, hogy a nevelés mennyire félresikerült.

Bár, aki gyilkol, én azt alapvetően nem tekintem egészséges mentalitású és lelkű embernek. Egyébként megbocsátanék a gyermekemnek, épp ezért: mert úgy vélem, ha ilyet tenne, akkor egyszerűen nem normális, hanem beteg. És mert mindemellett ismerném benne azt a számtalan jóságot, ami elbújik a gyilkos ösztöne mellett.

Egy gyerek személyiségét 6 éves koráig lehet építeni. Amit addig a szülő megtanít neki, az alapján dől el, hogy később ha látja a tévében vetkőzni Britney Spears-t, akkor utánozza vagy elítéli. Rágyújt-e az első cigire a barátok unszolására, vagy olyan erős a személyisége, hogy nem érdekli a tömegnyomás.

És persze nem azt értem tanítás alatt, hogy megmondjuk a gyereknek, hogy nézzen körbe az úttesten. Hanem amit lát maga körül. Pl. hogy az apja elnyomja az anyját, vagy együtt élnek, de nem szeretik egymást, stb.

Vannak ritka esetek, amikor valaki szociopatának születik, és egyszerűen hiányzik belőle az empátia. De a gyilkosok kis százaléka szociopata.

A saját példámat hozom fel. Szociális fóbiám van, félek az utcán, az emberek közt, egy újság megvásárlását napokig tervezem, és a torkomban dobog a szívem közben. Ezt mind az apámnak köszönhetem, aki fizikailag bántalmazta az anyukámat a szemem előtt. Kiskoromban senki nem vitt el pszichológushoz, és úgy érzem, ez a szüleim hibája. Viszont most már, hogy nagy vagyok, választottam, hogy elmegyek magamtól. Mert innentől, hogy felelős vagyok magamért, már nem lehet azt csinálni, hogy csak sír a szám, hanem tenni is kell.

Ha nekem pl. másmilyen a gyerekkorom, valószínűleg nem rettegnék elhagyni a házat. Úgyhogy azt mondom, hogy igen, a szülő az esetek többségében valamit elrontott. Ami elég, ha egy kis triviális dolog. Pl. én tudom, hogy anyukám szeret, de nagyon vágytam rá, hogy többször öleljen magához.

23/L

aki ilyen méretű bűnt követ el annak valami hiba valóban becsuszott a gyerekkorába amiért a szülő mindenképpen felelős!de nem lehet a szülő nyakába varrni az egészet.Igenis amikor kilép a gyerek az életbe,vagy már fiatalon érintkezik sokféle személyiséggel igenis formálódik,és formálnia kell önmagát.

Elöttem szólt valaki olyat: apám verte anyám és nem vittek szakemberhez...

Nos enyém is verte nap mint nap előttünk,ha éppen nem verte a,kkor vert minket.Ezenkívül a piát sem vetette meg.

Ettől még én nem verem a gyerekem és nem verem a barátnőim.10,5 éves koromtól(ekkor váltak el) soha senki nem mondta meg nekem h mikor mi a helyes,felnőttként jöttem rá ,h velem anyu soha semmiről nem beszélgetett.

Mégis sikerűlt kialakítanom egy értékrendet ami nagyjából jól is szokott működni.Nem érzem magam tiszteletlennek.Tudok alkalmazkodni másokhoz,toleráns lenni...stb,sok dolog aminek se híre se hamva nem volt az otthonunkban.Egy ideig magam alakítottam magam ,később a partnereimtől tanultam sokat.Egyiktől ezt a másiktól azt..Igen,valahol egész biztos sérül a gyermek ,de nem biztos h ennek oda kell vezetni ,h ekkorát bűnözzön.Ez a tábor valóban nem lesz egységes sose.Szerintem minden eset egyedi...mikor hibás a szülő és mikor az egyén.