Honnan tudom, hogy ez szerelem vagy megszokás?

Kedves Utolsó (és előtti)!

Szépeket, okosakat írtál, köszönöm! Nektek pedig sok boldogságot és sikert kívánok! Mi még nem tartunk itt, de sajnos egy korábbi betegségem miatt csak művi úton lehet majd összehozni, ha eljön az ideje.

Nem tudom miért jön rám az agyalhatnék, de általában akkor történik, ha sok a fölös szabadidőm...

És a jelekből tényleg arra gondolok én is, hogy szeretem, hogy a fenébe nem szeretném...szeretem ha a karjaim közt alszik el, szeretem, ha reggelente csókkal ébreszthetem és ágyba vihetem a reggelit, százezredszerre is fülig érő vigyorral megyek ki elé a megállóba...és sorolhatnám napestig. A csillagokat is lehoznám neki az égről.

Azt hiszem az az én bajom néha, hogy túlságosan meg akarom fogni, magyarázni az érzést, pedig nem lehet.

Az frusztrál néha - rájöttem - hogy egyesek annyira másképp írják le a kapcsolatukat. Én pedig nem tudom bonyolítani. Egyszerű ember vagyok, kicsit antiszociális is. És amikor olyanokat hallok, hogy mások "egymás lelkéig látnak", meg "elvesznek egymás tekintetében", akkor olyan érzés fog el, hogy én most akkor nem is szerelmes vagyok. Pedig igen, fülig. Egyszerűen, mélyen, csendben. Csak amikor másokról hallok/olvasok, bennem is megmozdul valami bizonyítási kényszer, keresni a szerelem jelét. Volt idő, amikor azon paráztam, hogy egyszerűen csak kapcsolatfüggő vagyok, hisz sokszor vékony a határ a kettő között.

Általános negyedikben egy hétig depressziós voltam, mert rádöbbentem, hogy apukám egyszer meg fog halni (nem beteg, hanem "csak úgy", amikor eljön az ideje), és nem tudtam mi lesz velem nélküle. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a vénámban van néha a túlzott agyalás...:) :)

Hú mennyi sületlenséget hoztam össze. Kíváncsi lennék a reakcióitokra.

Ja, még annyit, hogy azelőtt sose agyaltam ezen egyáltalán.

Egy barátom szakított, egy hosszú kapcsolat után, azért lettem elmélkedős.

Meg vevő vagyok a "mi van/lenne ha?"-kra, mindenféle ok nélkül. Tehát pl.: mi van ha össze se illünk, csak hiba volt az egész, vajon minden kapcsolat egyszer véget kell, hogy érjen...meg hasonló marhaságok.

Röhejes vagyok, most így leírva visszaolvasni mindezt. De ha ennyit aggódok, akkor talán jelent is valamit a leányzó:)

Kedves utóbbi válaszadók. Teljesen igazat adok nektek!

Én elfogadom ezt a természetes "változást", csak kicsit összezavarodtam, hogy most a dolgok a normális úton haladnak, vagy pedig elmúlt valami...

Azt hiszem, tényleg nem tudok mit kezdeni jó dolgomban...