Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nővel élek, de férfi kell...

Nővel élek, de férfi kell nekem. Tönkretenném Őt lelkileg, de nem tudom elfojtani az érzéseimet. Mit tennének a helyemben?

Figyelt kérdés

Leszbikus kapcsolatban élek 4 éve. Barátnőmet úgy ismertem meg, hogy egyetemista voltam, félállást vállaltam, mint fotóssegéd, közben ő szakmailag tudott nekem segíteni, a tehetségemet fejleszteni, azonnal beleszerettem. Előtte is inkább lányokkal jártam, mint fiúkkal. Összejöttünk, minden csodás volt, bár az anyám konkrétan 1 évig nem beszélt velem, tulajdonképpen kitagadott, mikor rájött, hogy mi a helyzet. 2 éve összeköltözünk, közös lakást vettünk. Tulajdonképpen mindenünk közös. A problémám nyáron kezdődött, mikor a baráti társaságunkba bekerült egy férfi. Rengeteget beszélgettünk, már külsőleg is megtetszett, mert egy magas, helyes, férfias, nagyon vonzó férfi. Eleinte nem gondoltam semmi "olyanra" vele kapcsolatban. Teltek múltak a hetek és azt vettem észre, hogy kezdenek fura érzések kavarogni bennem, de nem tulajdonítottam nekik nagy figyelmet, mondván ez csak átmeneti fellángolás. Azonban ezek a vele való beszélgetések átnyúltak késő esti telefonálásokba és egy idő után elmondta, hogy nem csak sima barátként tekint rám. Megijedtem, kis időre nem beszéltünk, közben kiment Franciaországba 2 hónapra, közben írt emailt, hogy gondolkodjam, mert ő többet akar. Most viszont 1 hete visszajött és találkozni akart. Nemet mondtam, de közben meg erős vágyat éreztem arra, hogy mégis találkozzunk. Ő nem adja fel, sms-t ír vagy emailt, és egyik barátomat kérlelte, hogy beszéljen velem. Nagyon össze vagyok zavarodva.. Teljesen megőrjít az az ember, de nem merek lépni, mert lelkileg tönkretenném a barátnőmet.Együtt terveztük az életünket, rengeteg dolgon keresztül mentünk már együtt. És még mindig szeretem, de közben itt van ez a pasi, visszatértek a régi érzéseim, mikor egy fiú tetszik, az teljesen más érzés, mint mikor lány. Már el is felejtettem, hogy milyen, mikor fiúért vagyok oda. Nem szabadna, mert nem akarok fájdalmat okozni a barátnőmnek, de előjöttek olyan gondolatok is, hogy mennyivel másabb lenne az életem egy férfi mellett. Ilyenekre régen nem is gondoltam, annyira elterveztem az életemet nővel. Nagyon nagyon lelkiismeretfurdalásom van, pedig nem csináltam semmi rosszat. Azt hiszem, szerelmes vagyok, folyton rá gondolok, és látni akarom. Mégsem tehetem! Azt sem tudom, meddig tartana, és nem dobhatom el miatta azt, aki szeret és kitart mellettem. Nagyon bonyolult a helyzetem, remélem megértenek és tudnak tanácsot adni, mert teljesen össze vagyok zavarodva.

26/N


2010. dec. 12. 01:03
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem kéne ezt a helyzetet túl nagyra venni, ez legyen most ugyanolyan, mint amikor egy HETERO pár azért szakít mert az egyik talált egy másik párjelöltet magának. Mondd el a barátnődnek a helyzetet, mielőtt akármit kérdeznél, és oldjátok meg. Ennyi.
2010. dec. 12. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
57%

Szerintem az alapcímeddel MINDENT elmondtál...

"Nővel élek, de férfi kell nekem."


Természetesen beszéld ezt meg a barátnőddel, bár nem ismerjük őt, milyen, nem tudhatjuk, hogy kereszbetenne-e ennek a kívánságodnak, vagy hogy hogyan reagálná le!?

Azonban ha van esély egy NORMÁLIS életre egy pasi mellett, aki szeret és harcolna is akár érted... oO

ÉRTED! Oo

2010. dec. 13. 06:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim válasza:
100%

Te nem lezbikus hanem bi vagy.

A lenyeg nem tudhatod h osszejossz a palival utana nem fog e kelleni neked egy olyan no akivel jobban kitudsz jonni... mint pl a mostani kapcsolatod.

De

Ha szereted legalabb annyira mint barat a baratnodet akkor tiszteld meg azzal h elmondod neki oszinten mit erzel.

Nekem 3 majdnem 4 eves kapcsolatomnak lett vege , de nem az fajt a legjobban h vege lett( persze bele orultem) de az h 3honapig hulyenek nezett erzelmileg az sokkal jobban faj ... hidd el!

En tanacsom az h

Beszelj vele uljetek le iszogasatok es nyugis pilanatban mond el neki h szereted meg minden, de sajnos az erzeseid nem tudod iranyitani es azaz igazsag h megtetszett neked egy csavo, de nem akarod megbantani, viszont azt sem akarod h hazugsagban eljetek.

Lehet csak F*** hiany es rajossz h 1honap mulva megis o kell neked , de a lenyeg az oszinteseg.Lehet ezzel a beszelgetesssel fajdalmat okozol neki, de nez a jovobe es nezd azt ha kesobb masvalakui tetszik meg akkor hazugsaban eltek es egy ido utan ugyis kijon beloled ha pasik utan kezdesz vonzodni...es csak megnagyobb fajdalmat okozol magadanak Nekemi meg annal is nagyobbat!

A lenyeg h ha a csavo megse kell es az elozo kapcsolatod hianyolod,de a leanyzo idiota onfeju es nem bocsajtana meg akkorse magad hibaztasd es ot se.Ilyen az elet..szorakozik velunk.

Velem mikor ez tortent egy nyarat szenvedtem at es o 2honapig vol egyutt a csavoval,de es kb 4-6hopnapot jart a nyakamra romatikus cuccokkal stb...(ablak alatt gyertyaval kirakva sziv stb ...)

A lenyeg h soksok megkotessel ,de megbocsajtottam neki.

Ha vegul megis vissza mennel az elozo baratnodhoz mert annyira szerelmes vagy bele a lenyeg ne add fel.

DE NE LEGY HULYE ES ELJ HAZUGSAGBA.

ha mas utan vagy mond elneki es beszeljetek meg.

Drukkolok ... hogy a szerelem gyozon barmelyik melett legyen is.

27/F

2010. dec. 17. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
20%
Egy pasi büdös, szőrös, akaratos, állva pisál, állandóan dugni akar. Felnyitva hagyja a wc ülőkét, nem érdekli hogy éppen most lett felmosva a konyha. Nem szeret takarítani. Válogat az ételben. Ha nem nyújtasz neki elég élvezetet, hamar talál másik nőt. Még az sem biztos, hogy méretben megfeleltek egymásnak. Ezt ki kell próbálni. Addig ne rúgd fel a másikat!
2010. dec. 18. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
Csak annyit hogy rövid az élet, éld úgy ahogy szeretnéd, ha már be mertél vállalni egy nőt, akkor mi akadálya lehet egy férfinek most, magadat nézd elsősorban.
2010. dec. 18. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

4 ev utan, egy kapcsolat sem marad fellangolonak, legyen az leszbikus vagy hetero.

Irasodbol meg at olvastam ki, hogy felted a kozos vagyont is.

2010. dec. 18. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Bocs, hogy nem írtam, de millió dolgom volt a héten. Sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy nem hagyhatom, hogy a hirtelen jött, bizonytalan érzéseimtől vezérelve cselekedjek, mert ez el fog múlni. Ez nem szerelem, csak egy intenzív fellángolás és amint kilépnék a kapcsolatomból, vágyódnék a barátnőm után. A szerelem az, amikor a megszokott életünket hátrahagyva is képesek vagyunk lépni annak érdekében, hogy a másikkal lehessünk. Ez a barátnőmmel működött, de a pasival nem hiszem. Talán túl sokat stresszeltem az elmúlt hónapokban, semmi sem volt jó és ezt a dolgot találtam kiútnak. A barátnőmmel is sokat beszélgettem (nem erről, nem mertem felhozni) és minden rendben lesz, mert mi összeillünk, ő nagyon jó ember és nekem szükségem van rá. Ez a hülye megingás meg el fog múlni remélem minél gyorsabban
2010. dec. 18. 14:44
 18/18 anonim ***** válasza:

Ez tisztára olyan, mint Nóra az "Anyátok közt"-ből... bizonygatja magának, hogy Attilát szereti, közben meg még mindig fülig bele van habarodva a Miklósba... Ámítja magát, hogy Attilával boldog jövő vár rá, aztán végül mégis Miklósnak adja oda magát >> Eredmény: Timike.

Nah, ezért nem is nézem már azt a szappant... (sztem kezd unalmassá válni, mindig ugyanaz a fordulat, és nem mutat jó példát...)


Na hát ez az eset pont ilyennek tűnik. Fél belevágni az ismeretlen újba, figyelmen kívül hagyva a mondást: "Aki nem kockáztat, az nem is nyer!" Maga előtt mondogatja, maga előtt mondogatja, hogy ő bizony nem szereti, közben meg eped a srácért. Ha lerázza a pasast, soha nem tudja meg és élete végéig kísérti majd a lelkiismeret-furdalás, és emészteni fogja magát, hogy lehet, hogy kihagyta ÉLETE LEGNAGYOBB LEHETŐSÉGÉT!!! És ez nem az "Anyátok közt"... hanem a "Való Világ"!


Sztem ne hazudj magadnak Kérdező! >:O Egy "misét" megér az a pasas! :)

2010. dec. 20. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!