Nyílt örökbefogadás, vagy titkos? Nem kívánt terhesség esetén te melyiket választanád, ha nem volna lehetőséged felnevelni a babát?

Engem titkosan fogadtak örökbe. Egyszer, több évtized múlva megtudtam, megkerestem azt a nőt, aki szült. Nagyon bpoldog vagyok, hogy nem voltam a gyereke. Megvetem, semmire nem tartom. Egy senki, egy nulla. Jobb, ha az ilyeneket nem ismerik meg azok a gyerekek (mint kiderült, 5 gyereket dobott el), akiket megszült. Mellette valószínűleg egy nincstelen senki lennék, mint ő. Persze, azok, akik ezt nem ismerik, nagyon okosak, megmagyaráznak mindent. Ki kell próbálni. Szerintem az mondjon véleményt, akinek része volt, van benne. Soha nem éltem át azt, hogy hazugságban tartottak, csak kizárólag hála és végtelen szeretet van bennem édesanyámék (ők akik örökbefogadtak) iránt, és csak azt sajnálom, hogy ezt soha nem mondhattam el, mert mire megtudtam, már rég nem éltek. Mindent, szeretetet, anyagi javakat, jó neveléstt, diplomát, stb. megkaptam, van egy jólszituált családom, gyerekeim, unokáim... mindent nekik köszönhetek, akik sokkal nagyobb szeretetben neveltek, mint társaimat a vérszerinti szüleik. A környezetünkben sem tudta soha senki, hogy nem vagyok a vérszerinti gyerekük. Pedig abban az időben legjobb esetben a lelenc és a fattyú kifejezés járta a hozzám hasonlóknak.

Szóval, több más okból is én feltétlenül a titkos örökbefogadás mellett törnék lándzsát.

Jó kérdés.. azt hiiszem, a kíváncsiság hajtott. Bár munkámból kifolyólag szinte minden adathoz könnyen hozzájutottam, s ezekből már tudtam, hogy egy lelketlen, gonosz ember, azt hiszem , már az sokat mond, hogy 3 hónaposan egy pincében találtak meg, születési súlyomnál 20(!) dekával súlyosabban, emberhez méltatlan körülmények között, hogy ne hallja a sírásomat, azért zárt be oda)

Ezek tudatában kerestem meg, de se a valódi nevemet, se hogy ki vagyok, nem mondtam meg, mint ügynök kerestem meg. De megismert. Nem hasonlítottam rá, biztos, hogy tiszta apám lehetek, mert úgy nézett rám, mint egy jelenésre...de a szemében borzasztó rémület látszott, a mostani családja biztos, hogy semmit nem tud ezekről a dolgokról. Nem méltattam annyira, hogy kérdezzek bármit, a tényeket akkor már tudtam a hivatalos anyagból. Viszont egyet sajnálok, hogy a testvéreimet nem ismerem, de nem merem felvenni velük a kapcsolatot, mert az egyik szintén titkosan lett örökbreadva, ki tudja, tud-e róla, a másik már megjárta a fiatalkorúak börtönét, szóval nem merek lépni. Ez az igazság.

A válaszolónak akivel azok a súlyos dolgok történtek: Hihetetlen történet, el sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett találkozni anyukáddal.. Én azért arra még kíváncsi lennék, mi kényszerítette őt arra, hogy ilyen szörnyűséget tegyen.. Abban az időben nagy megvetés járt azoknak a lányoknak, akik akaratuk ellenére estek teherbe. És biztosan neki is szörnyű lehetet a saját gyermekét egy pincébe zárni. Ne értsd félre, nem vitatom, hogy kegyetlen megoldás, biztos intézhette volna másképp is, de kíváncsi lennék, milyen tényezők kényszerítették erre. Ma már elnézőbb a társadalom azokkal szemben, akik véletlenül lesznek várandósak, arra meg pláne megérett a közfelfogás, hogy aki egy véges párkapcsolatban, vagy egyetlen éjszaka következtében, véletlen folytán jön a világra, nem illeti semmiféle negatív vélemény, hisz nem tehet semmiről. Emiatt már nem vagyunk rákényszerülve a titkos örökbefogadásra.

Kérdezőnek: én "laikusként" (vérszerinti szüleim által felnevelten) gondolom azt, hogy a nyílt örökbefogadásnak meglehet az az előnye, hogy a gyermeknek sosem kell megélnie azt a sokkoló (legalábbis furcsa) pillanatot, amikor megtudja az igazat. És ha kíváncsi a vérszerinti szüleire, kielégítheti kíváncsiságát bármikor. De ezt én csak gondolom..

Volt egy gyerekkori barátnőm, ő olyan 10 éves kora körül tudta meg, hogy a szülei nem vérszerintiek, Sopronból hozták haza Bp-re kisbaba-korában. Úgy tudom kiborult. Persze aztán minden úgy folytatódott addig, ahogy azelőtt volt. nem különösebben érdekli, hogy ki lehet az igazi anyja, nem fog energiát fordítani a felkutatására. De nem tudom, hogy csak simán nem izgatja, vagy elítéli-e. (Én a helyében szerintem nem ítélném el, számos oka lehet, hogy valaki ilyen helyzetbe kerül, nem feltétlenül gonoszság, kegyetlenség állhat a hátterében.)

Amúgy ha valaki már a titkosat választja, de később elmondaná a gyerekének, ez a 10 év körüli kor szerintem jó választás, mert már nem olyan kicsi, hogy ne értse meg, de még nem tini, akiknél kiszámíthatatlan, hogy mikor, mennyire és hogyan borul ki. A felnőttkor meg már túl késő. Persze lehet akkor is, attól függ, mi a céljuk azzal, hogy elmondják.

Én ezt gondolom, de nem sok közöm van a dologhoz. Azért írtam le mégis, mert nagyon megváltozott a közfelfogás az utóbbi évtizedek folyamán.

A tények ismeretében messzemenően elítélem. Ötödik gyerek voltam, tehát nem egy tizenéves első botlása.A börtönviselt féltestvérem házasságba született, de őt beadta intézetbe, mert akadályozta a hm..pasizásban. Aztán jött még 4 gyerek 4 apától,kettőt elvettek tőle, mert éheztette és nem gondozta őket, engem véletlenül találtak meg a pincében, egy tanyán élt akkor, az ötödikről nem találtam semmi anyagot, még az is lehet, hogy ő meghalt. Neki még a nevét sem tudtam meg, sehol semmi róla. Aztán újra férjhez ment, azokat a gyerekeket megtartotta, úgy tudom.

Családom nem tud ezekről a dolgokról, nem szeretnék egy börtönviselt embert megkeresni, még akkor sem, ha ez gonoszságnak tűnik. Egyébként az ország 5 különböző részén élünk.

Családomban megtaláltam a helyem, s boldog vagyok velük. Nem hiszem, hogy érdemes lenni bolygatni a dolgokat ennyi év után.