Aki nemrégiben esett át terhesség megszakításon, hogy érzi most magát? Gondol rá, bánja, vagy sem?

Az enyém több, mint 10 éve volt, azóta van 4 kisgyerekem és ha rájuk nézek, eszembe jut, hogy lehetne egy kiskamaszom is. De nem érzem rosszul magam emiatt, ha akkor megtartom, soha nem jutok el oda, ahol most vagyok, és kb. mindketten nyomorban élnénk, míg ma már meg tudok adni mindent a gyerkőcöknek. Úgyhogy nem bántam meg.

Felfogás kérdése, sem az egyik, sem a másik tábor képviselőit nem szabad elítélni.

Aki megtette, alap hogy sosem felejti. Akár jogosan, akár nem, mégiscsak életet oltatott ki, tehát természetes hogy nem tud túllépni rajta hiszen nem egy eladott kocsiról van szó hanem a gyermekéről akit nem akart látni és megismerni. Ezt nem lehet csak úgy elfelejteni és nem gondolni rá többször. Ez egy életen át végigkísér, és ez a természetes érzés annál, akinek van lelke.

Ez most nem abortuszellenes írás volt részemről, hanem egy tény, hogy bármilyen okból történt, normális és természetes hogy nem tud túllépni rajta az aki ilyen döntést hozott, ez az ára annak hogy megtette.

a kisbabát hány darabban kaparják ki a méhből? pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske. még mindig meggondolhatom magam. még mindig nem késő. csak le kell hajolnom a papucsomért, beszállni egy taxiba és elhúzni innen, vissza se nézni. már hat a nyugtató. szédülök. nem menne az a lehajolás sem. és ha menne is, mi van, ha elveszítem az egyensúlyomat és lefejelem a radiátort? ha olyan helyen ütöm be, akár meg is halhatok, jaj nekem. miért pont az ablak alá fektettek, miért?

és ha még túl is élem az esést, a taxisok olyan figyelmetlenek sokszor, biztos áthajtana a piroson, miközben azt meséli épp nagy lelkesen, hogy ebből a kórházból hozta el minap annak a színésznek a kisbabáját, ott van a nyelvén már, biztos tudom, a barátok köztből. meg hogy hej, de szép csöppség volt az, pedig nem szoktak ezek még hónapokig kikupálódni. csak ezek után ütköznénk frontálisan a kis kék autóval. nem mehetek el. itt vagyok biztonságban. ágyban fekve. csukott szemekkel nem érhet baj. kicsi nyaka, naaagy a hasa. sírni volna jó. majd akkor veszem le a bugyit, mielőtt. jó? mert én még a gyilkolás előtt is szemérmes vagyok. fel fogok ébredni utána? megfogja a kezem. hideg. fel. jó. és mi van akkor, ha nem akarok? jobb lett volna az a radiátor, tudom már. ne sírjon, hamar túl lesz rajta, semmit nem fog érezni. én nem fogok semmit érezni. már azt sem érzem, hogy sírok. lejjebb alázom magam az állatnál is. mert hiszen az többnyire némán szenved.

számolja csak a bárányokat, mire tízig eljut, el is alszik. nagyon vicces ember ez a doktor. és a bárányok mit számolnak elalvás előtt? a bárányok mit számolnak abortusz előtt? a bárányok hallgatnak, ugye így van ez. megérdemelném, hogy ne is altassanak el. megérdemelném, hogy végig kelljen néznem. megérdemelném, hogy utána a tenyerembe adják, hogy itt van, tessék, búcsúzzon el tőle. megérdem... kész is van a török basa. jó reggelt, most tolom vissza a szobájába. mosolyogva néz rám, még elmosódik a feje, de így is látom, mit vigyorogsz, üvöltenék rá legszívesebben, ne nézz hülyének, eleve délben kerültem sorra, nem lehet reggel. de nem. valami hiányzik, érzem, valamit elveszítettem... hát persze, a bugyim. hol a bugyim? tudja, az a rózsaszín. és jó lenne rágyújtani is. hiányzik a nikotin. majd, ha kisbabát fogok várni, majd akkor leszokok. majd akkor.

Sokan nem bánják de azokból valami hiányzik. Nem bánni egy ilyet nem normális dolog akármennyire is nehéz lenne most.

Főleg akinek van gyereke és tudja mit jelent hogy egynek meg nem adott esélyt. Nem értem hogy lehet ezt nem bánni, BÁRMILYEN racionális okai is voltak. Mert oké, nehezebb lenne na de nem bánni?? Nem emberi...