Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mást is megőrjít az anyósa?...

Mást is megőrjít az anyósa? 76 éves, rohadt erőszakos és világ életében unokát akart. A nyáron megszületett a kislányom (unokája), és azt érzem, hogy ki akarja sajátítani. Mit tegyek, hogy minél jobban el tudjam kerülni a társaságát?

Figyelt kérdés

Nagyon féltem a kislányom, mivel csodagyerek, mármint olyan értelemben, hogy csoda, hogy összejött. 3 hónapos koráig nem engedtem senkinek, hogy megfogja. Aztán, amikor először megfogta az öreglány, torkaszakadtából ordított a gyerek, akkor is alig tudott megnyugodni, amikor átvettem. Az még hozzátartozik a dologhoz, hogy ingadozik a vérnyomása, szívbeteg és esik kel, szóval van mitől félteni a kicsimet. Az hagyján, hogy ő elesik - nem kár érte- de ha a gyerekemmel esik el és összetöri mit csinál? Megölném. És állandóan erőlködik meg kapadozik a kislány után. Nem érti meg, hogy nem való a kezébe egy csecsemő.

Nem sokkal ezután -az előbbi esetre hivatkozva- nem akartam a kezébe adni, erre az apósom elém állt, az anyósom meg a hátam mögé, és kitépték a kezemből a gyerekemet. Hiába mondtam, hogy nem akarom odaadni, egyszerűen elvették tőlem. Iszonyatos mély nyomot hagyott bennem, és már a gondolatától is rosszul vagyok, ha tudom, hogy oda kell mennünk. Van esetleg valaki hasonló helyzetben? Mit tudtok csinálni? Hogy lehet védekezni az ilyen szörnyek ellen?


2009. febr. 4. 01:35
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
73%

Hát nem kell odamenni. Megmondod a férjednek, h ez milyen trauma volt, nem is neked, hanem a gyereknek, és hogy mennyire veszélyes az - szintén a gyereknek -, ha rángatják, elejtik.

Szépen, logikusan magyarázd neki, nehogy bármi indulatot halljon a hangodban - miközben tudom, hogy halál ideg vagy már a gondolattól is, és joggal -, akkor talán felfogja.

Mindig hangsúlyozd a gyerek érdekét, s hogy eddig milyen jóba voltatok az anyóspajtással.

2009. febr. 4. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
88%
Lehet, hogy nem pont ezt várod a válaszolóktól, hanem empátiát, én viszont most még is megkérdeznék valamit: az, hogy ülve a kezébe vegye nem fordult még meg a fejedben? akkor tuti tudja tartani, és azért valamennyire érthető, hogy már szeretné kicsit gondozni az unokáját. Alapvetően van egyfajta ellentét az anyós és a meny között, mivel az anyós félti a "kisfiát", hogy elszerették tőle (főleg az olyan anyukák, akiknek ez az egy szem fiuk van). Igazából sosem értettem, miért kell ilyen nagy feneket keríteni ennek a kisbaba dolognak. Az első hónapban tényleg csak az anyuka és a baba legyen, viszont később azért már lehetne fogadni látogatókat, hogy megnézzék a kis "jövevényt", mert ha mindig csak azt mondják, hogy nem akkor úgy érzik ez már nem is a baba miatt van, csak egy jó indok, hogy miért ne jöjjenek. Lehet most felháborodnak páran ezen, tegyék. Én csak leírtam a véleményem.
2009. febr. 4. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
78%

Szerintem az anyósnak joga van ahhoz, hogy megfoghassa az unokáját, hogy a karjában tarthassa. Ültesd le, úgy add a kezébe, nem fog eltörni.

Kicsit úgy érzem a szavaidból, hogy utálod az anyósot, és ez egy jó indok, hogy ne adhasd oda neki a gyereket. Nem kell mindennap arra menni, de néha igen és akkor engedd hadd lelje örömét, neki most ez az ami örömet szerez, gondolj csak bele. Miéárt éljen, ha nem az unokájáért? Én biztos odaadnám a gyereket a nagymamájának. Ha nem adod oda, milyen kapcsolatuk lesz? szerintem egy gyereknek szükség van a nagymamájára. hidd el, nem lesz baja. de engedd, hogy megfogja. És kicsit másszemmel nézz rá, ne úgy, hogy "öreglány" kicsit több tisztelettel lehetnél az iránt aki világra hozta a párodat.

Üdv

2009. febr. 4. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
84%

Azt nem tudhatjuk-és nem is tartozik ide, mert a kicsinek is joga van a nagyijához meg nagyinak is babához- hogy mi okoz benned ekkora ellenszenvet. Sugárzik a szavaidból, hogy utálod, gyűlölöd őt.

De ebbe nem szabad belekeverni a gyerkőcöt, ha más nem indokolja, tehát pl nem kakis kézzel akarja fogdosni az unokáját, mint az egyik előző kérdésben volt...

A gyerek érkezése alkalmat adhatna arra is, hogy a köztetek lévő konfliktus mederbe kerüljön...

Szeretettel varázsolni sokszor jobb recept, mint a gyűlölködésre rápakolni mindig egy-egy lapáttal.

Nem azt mondom ezzel, hogy ok nélkül utálod az anyósodat és nem is azt, hogy ezen túl szeressed.:)

Sok örömöt a babához!

2009. febr. 4. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 anonim ***** válasza:
53%

Szia!

Én nem "kiosztani" akarlak mint az előttem szólók. Teljesen meg tudlak érteni. Én is rettentően utálom az anyósomat, ő is engem. Mikor összejöttünk a párommal mindent elkövetett, hogy szétszedjen minket, végül rájött, hogy ezzel csak azt éri el, hogy megutálja őt a fia is. Sokszor azt mondta, nekünk lesz vagy 6 gyerekünk amilyen kurv@ vagyok... Ahhoz képest olyan nagyon nehezen jött a babánk, hogy már teljesen le is tettünk arról, hogy valaha gyerekünk lesz. Most hogy babát várunk, anyósom meg nyilvánulásaiból azt érzem, hogy ki akarja sajátítani a gyereket, aki még meg sem született. Még csak az 5. hónapban vagyok, de ő már bölcsőt néz. Minek??? Elmondtuk neki, hogy mi egy kisággyal is megelégszünk és már azt is tudjuk honnan lesz. Erre azt mondta, hogy nem baj ő megveszi magának, hogy ha elvisszük hozzá a gyereket tudja mibe tenni. Mit gondol ez? pár hetes vagy hónapos gyereket majd csak úgy lepasszolunk neki napokra?? Vagy mikor akarja már a bölcsőjébe tuszkolni? 4 évesen? Szóval nagyon nem értem mit akar az anyósom, de egyre jobban idegesít. Ráadásul azt sem tudja, hogy kell gyereket nevelni. A sajátját sem nevelte, inkább odaadta az anyjának, mert neki fontosabb volt a karrier. Még egy nagyon durva beszólása volt: Milyen jó lesz ha megszületik a kis baba, vesz neki jó sok grízt és megfőzeti az anyjával tejbe gríznek, mert ő nem tud azt sem csinálni. Azzal dicsekedett, hogy 1x főzött tejbegrízt a fiának, de akkor is olyan görcsös lett, hogy a kutya sem ette meg. Minek vásárol a szülés előtt 5 hónappal 10 kg grízt? Szerintem ez komolyan azt gondolja, hogy a gyerekek tejbe grízen élnek születésük óta. Legszívesebben soha nem adnám a gyereket a kezébe, sőt a közelébe se engedném, kitudja milyen hülyeségekre tanítaná. De ezt nem tehetem meg, joga van az unokájához. De azért azt biztos nem fogom hagyni, hogy elvigye napokra.

2009. febr. 4. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/38 anonim ***** válasza:
73%

Azért nem derül ki a leveledből, hogy te hű de egy szeretnivaló teremtés lennél... BOCS! Minden szavadból a gyűlölet meg a gonoszság sugárzik, meg sem indokolod, hogy miért haragszol a mamára. Azért, mert ingadozik a vérnyomása? Nagy bűn, tényleg....:-)

Nem adtad a kezébe a babát? ez téged minősít. Más is félti a gyerekét, de ez azért túlzás.

Egy szót nem ejtessz arról, hogy mi rosszat tett ellened szegény öregasszony. Nyilván másképp viselkedik, mint egy fiatal, már a korából adódóan is... de ez csúnya, ahogy beszélsz róla.

Azért (miután lepontoztál), gondolkozz el magadon.

2009. febr. 4. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
52%
Azért megértem a kérdezőt. Az enyém is örökké azon van, hogy szüljek már gyereket, mert ő már öreg, és hogy fog majd vigyázni rá? Hát bocs, de ki mondta, hogy ő kell vigyázzon rá?! Amikor hozzá megyünk én felnőttként undorodom a koszos edényektől, a hathetes szeméttől a padlón meg a szőnyegen. A sógornőm is panaszkodik, hogy ahányszor odaviszi a gyereket, betegen hozza haza. Hát ennek én nem teszem ki magam... s a gyerekemet. Csak már születne meg!
2009. febr. 4. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 anonim ***** válasza:
79%
Bocsi, de szerintem nem az anyosod, hanem te akarod kisajatitani a gyereket. Az egy dolog, hogy sokat vartatok ra a picire, de az nem at jelenti, h el kell szigetelned a vilagtol. Attol, h nem adod mas kezebe, eltiltod az emberi kapcsolatoktol csak artasz vele, sokkal nehezebben alakul ki a szocializacios keszsege a gyereknek, es antiszocialis szemelyisege is lehet. Ne te es az anyosod legyetek a kozpontba, hanem az a pici gyerek, akit mindketten annyira vartatok. Megjegyzem ez nem ok arra, h kisajatitsd a picit. En mar csak tudom, en is tobb mint 10 ejol mondtad, o egy csoda. Azert kaptad az elettol, h megtanitsd, h kell ebben a vilagban boldogulni, es ismertesd meg vele a szeretetet, ne a gyuloletet lassa, ami koztetek van az anyosoddal. Gondolj bele, ha te egyszer nagymama leszel, neked hogy esne ha a lanyod ferje eltiltana toled az unokadat? Az eremnek mindig ket oldala van. Probald magad az anyosod helyebe kepzelni, es hogy az elottem szolok irtak, ez egy kivalo lehetoseg arra, hogy rendezetek a kapcsolatotokat.
2009. febr. 4. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 anonim ***** válasza:
81%
Hát szerintem is túlzásba viszed az aggódást a gyerekkel, és ezzel neki ártassz a legtöbbet. Mi baja lett volna, ha 3 hónapos kora előtt más is megfogja? Nem azzal teszel neki jót, hogy midentől és mindenkitől óvod. Hogy fog így később beilleszkedni pl óvodába. És ne felejtsd el, hogy még rászorulhatsz más segítségére, de így később senkire sem számíthatsz majd (pl. nem olyan könnyű egy óvis, iskolás gyereknél megoldani a szüneteket, sajnos ilyenkor muszáj mozgosítani mindenkit a környezetünkbe). Inkább örülhetnél, hogy próbálnak foglalkozni az unokájukkal. Ezt nem mindenki mondhatja el, az én anyósom pl sose volt kíváncsi a lányomra, 8 éve nem látta (még csak 9 éves lesz a gyerek), egy képeslapot se küldött volna soha akár a szülinapjára. Én ugyan megvagyok nélküle és a gyerek se érzi hiányát (elvégre ebben nőtt fel, hogy neki csak 1 nagymamája van), de azért rossz, amikor elkezd kérdezősködni róla és én nem tudok ésszerű magyarázatot adni arra, hogy mér nem látogatja. Te pl felfogod vállalni a gyereked előtt, hogy Te tiltottad el mindenkitől?
2009. febr. 4. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:
90%

Ne haragudj de én is csak csatlakozni tudok ez előttem szólókhoz, kicsit múbalhé és hisztéria szaga van ennek az egész dolognak. Gondolom 76 évesen isznyat örül annak, hogy megérte az unokája születését és még azt a kis időt ami hátra van szeretné a közelében tölteni.

3 hónapig nem foghatta meg senki a gyereket? Ezzel tudod mit fogsz elérni? Hogy a gyerek egy kis hisztériás, anyja szoknyáján ülő gyerek lesz.

Kicsit te is próbák engedni anyósodnak, szerintem is ha ülve az ölében tartja, azzal még nem lesz semmi baja.

Ja és szerinem örülj, hogy ez volt a legnagyobb trauma az életedben, hogy kivették a gyereket a kezedből...

2009. febr. 4. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!