Tényleg elég a jó anyasághoz, ha a gyerek megéli a 18 éves kort?

Sokszor találkoztam már azzal, hogy ha valaki nem akarja az anyjára/anyósára bízni a saját gyerekét, az "orra alá dörgölik", hogy te is felnőttél valahogy, vagy x gyereket felnevelt, azoknak se lett semmi baja.

Ez azért kínos kérdés, mert pl. én sem engedem a gyerekeim közelébe az anyámat, és nagyon jó okom van rá. Többek közt egy pokoli gyerekkor, és jelenleg is rettentős sokat ártott nekem is, a kicsiknek is.

Kifejezetten fáj, mikor ezt így valaki foghegyről odaveti, és ha elmesélném, miket kellett nekem át élni a négy fal között, talán el se hinné.

Hozzátartozik, hogy persze kifelé mutatni kell, milyen csodás anya is ő, és milyen odaadó, szerető nagymama, közben meg.... hagyjuk.

Ez az érvelés nekem egyet jelent azzal, hogy ha az ő gyereke nem halt meg 18 éves kora előtt, nem ölte meg se szándékosan, se véletlenül, maradandó károsodást se szerzett, az épp elég, hogy a gyerekre vigyázzon, és részt vegyen a nevelésében.

Komolyan, ezzel az erővel a pedofil bácsiknak is oda lehetne adni a gyereket, meg nem öli, csak megszeretgeti egy kicsit. :(

Aki ezt szokta mondani (te is felnőttél valahogy, nem lett semmi bajod, hány gyereket felnevelt, stb...) komolyan úgy is érzi, hogy ennyi épp elég??

Mi kis hü.lyék közbe meg megszakadunk, hogy "szuperanyuk" legyünk. :S