Most mit kell mártírkodni anyámnak?

A felnőtteknek is lehet rossz napjuk. Menj oda hozzá és kedvesen kérdezd meg mi bántja, lehet hogy baromi szar napja volt, cseszegették a melóhelyen, meglökték a bkv-n/rádudáltak kocsival, fájt a feje, szóval minden szar volt ma, ezért már egyetlen aorócska csepp is elég, egy bármilyen kis hülyeség ahhoz hogy végleg rátegye a keresztjét a napjára.

Inkább ülj mellé, mondj neki valami pozitívat ami történt ma veled, valami vicceset vagy érdekeset amit olvastál és főzz neki egy fino teát :)

Ne legyen lelkiismeretfurdalásod.

Biztos rossz napja volt, lehet, hogy holnap meg is említi, hogy nem viselkedett szépen.

Ti pedig máskor figyeljetek a részletekre is ! Tényleg sokat dolgozik, ennyit néha elvárhat. Sőt jóleshet neki.

Egyik nap kérés nélkül csináljatok valamit amit szeret, és legyen minden kész és előkészítve, még elé is rakhatod.

Neeem, nem ilyen anyuka vagyok aki ezt várja el, még picik a kicsinyeim, de én csináltam szüleimnek ilyeneket, és tudom jólesett nekik.

Részlet a fenti linkről:

Biztosan sok ember élt át hasonló helyzeteket, amelyek megkeserítették a gyermekkorukat. Bűntudattól szenvedve nem érezhették át az elfogadást, az otthon melegét, biztonságát. A szerepek, forgatókönyvek ismerősen csengenek: mártír anya, bűntudattal küszködő családtagok, megfelelési próbálkozások és kudarcok, meg nem értettség, kiborulások, feszültségoldásra használt pótszerek (drog, alkohol, házasságon kívüli kapcsolatok).

Mégis: Mi az üzlet mindebben?

Minden kapcsolatban, így a családi kapcsolatokban is mindenki akkor érzi jól magát, ha azt érzi, hogy fontos mások számára, értékelik, elismerést kap. Elismerést a szakmai tudásáért, értelmi képességeiért, külsejéért. Ha érzi a felé irányuló szeretetet, figyelmet, törődést. Optimális esetben a vágyott szeretetet, elismerést elérjük személyiségünk természetes megnyilatkozásaival. Természetesen nem feltétlenül mindig, vagy nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk, de ezt fel tudjuk dolgozni, bízunk magunkban, kapcsolataink erejében, a saját értékességünkben.

Azonban, ha csekély az önértékelésünk, magunknak kreálunk fontosságot, ezzel kierőszakolva környezetünk figyelmét, remélve, hogy ettől majd fokozottabban fejezik ki a szeretetüket. A pótolhatatlanság érzetének átélése mindennapi szükségletté válik, s aki ebbe a helyzetbe kerül, innentől fogva csak szüntelen demonstratív foglalatosságával tudja a család nélkülözhetetlen tagjaként meghatározni magát. Aki ezt a szerepet veszi magára, bár szenved attól, hogy fáradt, de kétségbe esik, ha valaki nélküle is el tudja látni magát, meg tudja főzni az ételt, ki tudja mosni a ruháját.

A család számára a legnehezebb ebben a helyzetben az, hogy nem lehet tudni, minek higyjünk. A szemrehányó szavaknak, amivel elmarasztalnak azért, mert nem vettük ki kellőképpen a részünket a munkából, vagy annak az érzésünknek, hogy úgysem lehetünk elég jók, hiszen valójában nem a közreműködésünkre, csak az elismerésünkre van szükség. Ellentétes elvárásoknak nem lehet megfelelni. Ha a családtagok elhiszik azt, amit hallanak, megpróbálnak részt venni a munkamegosztásban. De ekkor nem a megnyugvást, az elismerést tapasztalják meg, hanem a kritizálást, elégedetlenséget. „Ez nem segítség! Nem így kell! Csinálhatom újból utánad... Semmit sem ér a munkád!” S lassan kialakul a semmihez nem értő, „béna”, ügyetlen család, és a munkától megszakadó anya...

Minél inkább kiveszi az anya a családtagok kezéből a munkát, vagy megszégyeníti, leértékeli őket, annál tehetetlenebbé válnak. Ez az ördögi kör addig fokozódhat, hogy a család teljes passzivitásba vonul, az anya veszi át a terepet és az uralmat. Tiszta szeretetből, gondoskodásból, önfeláldozásból kontrollálja, szabályozza, irányítja, manipulálja a családot.

Természetesen az anya alacsony önértékelésén alapuló, pótcselekvésként is értékelhető mártír szerepénak kialakulása összefügghet az eredeti családjában átélt hasonló megfelelési nehézségeivel, és/vagy a jelenlegi párkapcsolatának hiányosságaival.

Próbáljuk a kört megszakítani!

Az ördögi kör megszakítható a párkapcsolat erősítésével, egymás értékeinek, erősségeinek tudatosításával, közös célok és élmények átélésével, empátiás készségek kialakításával. Mártírral együtt élni nehéz és örömtelen. Sajnálatot, haragot, feszültséget, tehetetlenséget, félelmet, érzelmi zsarolást, őszintétlenséget, menekülést eredményezhet, de szeretetet, megbecsülést sohasem. A gyerekek (a felnőttek is) a vidám, kiegyensúlyozott, egymás társaságát élvezni tudó családban érzik jól magukat. Testük, lelkük fejlődését is ez biztosítja. A kölcsönös szereteten, tiszteleten alapuló családi működés rugalmassága, nagyvonalúsága lehetőséget teremt mindenki számára, hogy a családtagok megtalálják saját helyüket, különleges értéküket egymásban és magukban egyaránt, s a mártír szerepre így ne legyen szükség...