Normális életet akarok élni. Most ráadásul boldog is vagyok. Akkor miért vagyok "álszent"?

Jártam egy lánnyal 6 hónapig (lány vagyok). Szüleim persze semmit nem tudtak erről (biztos kitagadtak volna). Meg hát fent voltam ilyen társkeresőn stb, elmentem ilyen buliba is egyszer. Komolyan azt hittem, hogy nekem így kell leélnem az életemet. Csak és kizárólag a lányok érdekeltek, a fiúk abszolút nem. Aztán jött egy srác, egy buliban ismertem meg, egyszer találkoztunk, de kezdtem furcsát érezni iránta már akkor. Egyik barátnőm ismerte, megadta neki a számomat és onnantól kezdve már szinte minden percben rá gondoltam. Visszatért egy olyan érzés, hogy jé normális vagyok, és tök örültem magamnak. Találkozgattunk, megcsókolt, összejöttünk. Előtte egy hónapja összevesztem a barátnőmmel és többet nem akartam vele beszélni. Lényeg, hogy most 2 hónapja vagyok a sráccal és tök szuper minden, de a volt barátnőmmel (furcsa ezt mondani) megint elkezdtem beszélni, persze csak haveri szinten. És ő olyanokat mond, hogy milyen álszent vagyok, biztos azért vagyok a sráccal, mert őt nem merem felvállalni stb. Meg hogy én nem vagyok hetero, hogy sráccal járjak. Igaz, hogy érdekelnek a lányok, de miért baj, ha végre megint normálisnak érzem magam? Évekig őrlődtem, mert azt hittem, kihalt belőlem az érzés, nem tudok srácot szeretni. És most mégis..akkor miért baj ez? Vagy ez csak egy megfelelési vágy részemről? Én úgy érzem, nem kényszerből vagyok vele.

18L